Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kisgyerekek tanulnak legkönnyebben idegen nyelvet. Állítólag azok a babák, akik már pici koruktól fogva hallanak más nyelveket is, később könnyebben tanulják azt. Ezt mi teszteltük, működik.

Mi a mai napig magyarul beszélünk itthon is, az utcán is. Nem fogjuk senki kedvéért azt játszani, hogy németek vagyunk. Ráadásul úgy vagyunk vele, hogy attól függetlenül hogy ide költöztünk, mi magyarok vagyunk, azok is maradunk, az anyanyelvünk magyar, tehát az a minimum, hogy a gyerekeink is kristálytisztán beszéljék a saját anyanyelvüket.

Hogy miért hangsúlyozom ezt ki? Mert több gyerekes családot ismerek itt, ahol ez nem alapkövetelmény. Sőt, ismerünk olyan magyar gyereket, aki alig tud magyarul és német akcentussal beszél! Egy másik családnál pedig, anyuka annyira örül hogy itt lehet, hogy szegénykém két év alatt elfelejtette a több mint 35 évig beszélt anyanyelvét és nincs olyan magyar mondata, amiben ne lenne minimum 3 német szó. Persze a gyerekeivel is ilyen fele-fele formában adja elő. Szerintem ez állati szánalmas. Érdekes viszont, hogy akik harminc - negyven éve élnek itt, mind tudja beszélni az anyanyelvét normálisan, akik most jöttek, azok meg elfelejtik 2 év alatt! Hogy lehet ez? :-) Ismerek olyan nénit, aki 4 nyelven beszél. A múltkor két órán keresztül pletykált velem és egy mondatában sem használt német szót. Pedig ő aztán mondhatná hogy: „Jajj, elfelejtettem hogy mondják ezt magyarul!” Persze ez nem csak a magyar családokra jellemző itt. Sőt, elég sok olyat tudunk, ahol csak a németet használják és a gyerekek nem beszélik a szüleik anyanyelvét. Volt aki teljesen le volt döbbenve, hogy milyen szigorú vagyok ezen a téren. Ezt meg én nem értem. Miért? Ha tökéletesen beszélném ezt a nyelvet is, akkor is magyarul beszélnék a gyerkőceimmel! Mert szerintem állati nagy lehetőség egy gyereknek, ha a saját szüleitől tanulhat meg egy -, vagy akár két nyelvet, például vegyes házasságoknál. És akkor még nem is számoltam hozzá az iskolai nyelvtanítást.

Nálunk most kezdődnek a gondok, a nagyobb gyerekekkel. Mert ők ugye a suliban végig, meg délutános elfoglaltságon, a barátoktól, csak németet hallanak. (Persze azt vagy ezer -féle akcentussal, a többi gyerektől.) Az egy napra nem kevés, ez tény. Nagyon gyorsan, ügyesen bele is rázódtak. Most már nagyon jól beszélik szerencsére. Én ezen soha nem aggódtam, tudtam hogy a gyerekek fognak leghamarabb megtanulni nálunk. Apa még mindig szokott a fiúktól segítséget kérni a nyelvtani dolgokhoz.

Mivel itt tanulták meg a betűket, itt tanultak meg írni, olvasni, abból a szempontból a német jobban is megy. De én mindig tanítottam és fogom is, őket a magyarra. Van otthonról ABC-nk, tanultuk együtt a betűket, vannak magyar könyveink, foglalkoztatók, még kötelező olvasmányokat is veszek nekik. És csinálunk néha tollbamondást. A legnagyobbnál látom hogy van értelme, ő már előrébb van vele, de a kicsiknél azért még van mit tanulni. Főleg az ékezetes betűk, meg a kétjegyű mássalhangzók adják fel a leckét nekik.

Például a hétvégi tollbamondásból egy-két gyöngyszem: testvér – teschtwer, vers – wersch. Csakhogy látszódjon miről beszélek. Igazából jól írták le, csak német betűkkel. :( Van hova fejlődniük.

Vagy amikor azon megy a harc, hogy magyarul beszéljenek itthon. Már a legkisebb fiú is beszél németül, pedig nem járt oviba sem. Sőt, a legkisebb is próbálkozik, pedig még csak két éves múlt. Hallja a tesóktól és nem akar kimaradni a buliból. De minden nap, körülbelül milliárdszor van elmondva nekik: „Légyszíves, magyarul beszéljetek itthon. Majd ha az már megy rendesen, mehet a német is!” Erre közlik velem, hogy az nehéz! Nekem meg lilul a fejem, hogy: Ne már!! Mi az hogy nehéz?? Ezt beszélted idáig!

Vagy amikor német logikával rakják össze a magyar mondatokat. Például: tudhatnánk látni anya……, vagy a dátumokkal, amikor azt mondják például, hogy: a harmadik márciuson lesz az a valami. Nem március harmadikán. Ezektől égnek áll a hajam! Mindig megbeszéljük, hogy hogyan kéne helyesen mondani, hogy mások is értsék mit akar. Mert ez így elég furán hangzik.

Meg utána jön a monológom, hogy attól hogy most itt vagyunk, nem jelenti azt hogy mindig itt fogunk élni. Ki tudja? Hogy nem valami jó irányba haladunk ezzel a migránsáradattal, most már itt is meg merik mondani és nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Javulni nem javult a helyzet eddig és ha már a németek is tüntetnek, akkor az már valami. Ha teljesen leromlik a helyzet, elmegyünk innen! Otthon hogy fognak beszélni a rokonokkal például? Vagy bárkivel ha hazamegyünk? A nagymama így is ki van borulva, mert otthon is németül beszélnek, ő meg nem érti. Mi lesz velük, ha Magyarországon kell majd suliba járniuk? Ki fogják őket röhögni az iskolában. A tanárok meg elszédülnek nyelvtan órán. Magyar gyerek beszéljen magyarul! Örüljenek hogy a világ egyik legnehezebb nyelvét tudják beszélni, nehogy már elfelejtsék. Stb., stb. Rojtosra beszélem a szám nekik állandóan. Olyankor persze bólogatnak, értik, igen, de ők amúgy sem akarnak hazamenni. Itt vannak a cimborák, a suli, meg a minden. Megértem én őket is, itt nőttek fel szinte.

Egyszer már mondtam nekik azt is, hogy beíratom az itteni magyar suliba a bandát. De az egész hetes iskola után, nehogy már még szombaton is azzal szívassam őket! Ráadásul, akik járnak meséltek róla, nem vagyunk lemaradva semmiről. Két hetente van csak, szombat délelőttönként. Egész évben, alig pár alkalom.

Úgyhogy az marad, hogy itthon, velem tanulják. De küzdünk ám rendesen. Én mellette, ők meg ellene.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!