Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Te hogyan lazítasz?

Azt hiszem, kevés olyan ember létezik a földön, akinek ne lenne szüksége néha egy kis pihenésre, lazulásra.

Nekem is kell! Kell az, hogy még ha nagyon ritkán is, de csak úgy legyek. Olyankor csak bambulok ki a fejemből, nem gondolkodom, még csak nem is pislogok. Van hogy nem is bírok, annyira fáradt vagyok. Kell az, hogy néha én is pihenjek egy kicsit. Mivel nem vagyok robot és nem vagyok fából sem.

Persze, mondták már, hogy: „ Ne nyavalyogjak, én CSAK a gyerekekkel vagyok itthon, nem dolgozom!”

Az a része igaz is, hogy nem megyek el itthonról, azért hogy dolgozzam valahol MÁSHOL, MÁSNAK. De ez nem jelenti azt, hogy néha ne lenne sok, ne fáradnék el, ne lennék nyűgös, vagy ne lenne szükségem mondjuk egy kis CSENDRE! Főleg ha a kisasszony órákon át képes sikítani. Én itthon huszonnégy órázom! Nekem nincs műszak vége.

Az utóbbi három hétben például elég sokat éjszakáztam is. A másod szülöttünk hozott haza valami nagyon hatékony nyavalyát, ami szépen vándorolt egymás után a gyerekekre. Meg persze ránk is. 40 fokos lázzal, hasfájással, hányással, meg hasmenéssel. De 1- max. 2 hányás, meg kb. 2 nap láz és vége. Ez szerintem nem rota- vírus lehet, de valami hasonló. És utána elég hosszú a lábadozási idő. Még mindig nem jó az étvágyuk például. Ez már önmagában is sok, mert a folyamatos aggódás, a pátyolgatás sem kevés, de mellé még hogy mindig éjjel hánytak, vagy akkor szaladtunk a wc-re…... Aztán persze nem tudok olyan könnyen visszaaludni, meg minden neszre felébredek és fogom a tálat, hogy mi van ha valakinek újra hányni kell!? De csak hogy ne legyen uncsi ez a két hetes pünkösdi szünet sem, aki letudta ezt a fajta betegséget, az most köhögni kezdett, náthás lett. „Hurrá!”

Ezek után főleg jól esne egy kis nyugi. Arra vágyom, hogy szimpla, teljesen eseménytelen, egészséges hétköznapok jöjjenek. Amikor nincs az ég világon semmi érdekes, rendkívüli, vagy netán bosszantó szitu.

Mivel nálunk a lakás elég kicsi, nem olyan egyszerű kivitelezni, hogy el lehessen bújni. Ahogy azt sem, hogy az egész család együtt menjen csavarogni. Főleg, amikor ilyen bacik túráztatnak minket. Mégis kellene a pihenés.

Természetesen ezt is mindenki máshogy képzeli el még nálunk, családon belül is.

Vannak, akik szívesen mennek kirándulni. Én is szeretnék, de azért nem mindig, meg az sem mindegy, hogy hova. A „tömeg helyeket” például ki nem állhatom. Van aki szívesen horgászik, vagy olvas, meg olyan is, aki a számítógépen szeret játszani. Vannak, akiknek csak az a kikapcsolódás, ha elutaznak valahova. Az itteni ismerősök közül meg sokan azt szeretik a legjobban, ha haza tudnak menni Magyarországra. Mi is voltunk Húsvétkor. Igaz hogy elég rohanós volt, rengeteg elintéznivalóval, mégis fel tudtam töltődni kicsit. Jól esett egy kis hazai levegőt szívni, pletykálni a rokonokkal, barinőkkel! Megvolt a kakaós csiga – füstölt kolbász „diétám”, ami igen hatékonynak bizonyult, mert gyorsan felugrott pár kiló! Bár az még nálam belefér.

De vannak olyanok is, akik kertészkedni szeretnek, vagy szöszmötölni valamivel. Vagy éppen gyűjtenek valamit. És olyan is van, akinek a vásárlás a hobbija. Bár az nem éppen pénztárca barát tevékenység. Most elég nagy népszerűségnek örvend például a jóga. Ami nem csak megnyugtat, de még egészséges is! Sokan szeretnek sportolni vagy éppen táncolni. No meg akadnak olyanok is, akiknek elég ha a tv előtt ücsöröghetnek naphosszat. Kinek mi jön be! Nálunk a gyerekek például imádnak legózni. Elképesztő dolgokat tudnak építeni és annyira bele tudnak merülni, hogy meg sem hallják még azt sem, ha enni hívom őket.

Szerintem egyébként az a legnagyobb mázlista, akinek a hobbija, a szenvedélye a munkája, hivatása. Minden nap élvezi amit csinál, örömmel dolgozik!

Én régebben ha tehettem, szívesen rajzoltam. A szívem csücske még mindig, csak ahhoz nekem kell minimum 2 óra magamban. Mire nekikészülök, előszedem a cuccaim hozzá, kigondolom hogy mit akarok, stb. Ezzel csak az a baj, hogy ha elvonulok egyedül, tuti kiszúrják a gyerkőcök és mire leérne a fenekem a székre, valaki már rúgja az ajtót, hogy „ANYAAAAA!” Na pontosan ez az, amit így nem lehet! Én szeretek belemerülni, mert olyankor teljesen kikapcsol az agyam, olyan, mintha totál máshol járnék.

A másik szenvedélyem, ami még elég friss és teljesen ki tud kapcsolni, az a horgolás. Egy cuki barinőm küldött mindig képeket, videókat gyönyörű kézimunkákról. Eleve nagy bánatom volt, hogy nem tudtam horgolni és nagyon bosszantott a dolog. Szóval úgy döntöttem, hogy megtanulom. Hetekig csak nézegettem. Úgy olyan egyszerűnek tűnt! Aztán kipróbáltam és kiderült, hogy egész jól megy. Mostanában ha van egy fél órám, akkor ezzel ügyködöm. Szeretem. És nem hátrány az sem, hogy használható, hordható dolgokat lehet csinálni. Gyakorlatilag bármit lehet horgolni, ha van elég fantázia hozzá.

De őszintén szólva, azt is el tudom képzelni, - főleg ezután a pár hét után, - hogy fekszem valami félreeső tengerparton (ahol rajtunk kívül senki sincs) a napozó ágyon és csak hallgatom a tengert. Bár azt nagyon utálnám, hogy haza kell jönnöm.

Kikapcsolódni mindenkinek kell. Muszáj hogy feltöltődj, hogy újult erővel tudj belevágni a következő hétbe. Azt meg mindenki döntse el maga, hogy számára mi az, ami a legközelebb áll hozzá, ami leginkább feltölti. A lényeg, hogy kipihend magad.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Az anyák napja margójára

Most is, mint minden évben, megünnepeltük az anyukákat. Mázlim van, mert mióta itt élünk, nekem ebből kettő is jut. A németek május második vasárnapján tartják. Mi pedig mindkettőn bulizunk.

Azzal gondolom nem mondok nagy újdonságot, hogy gyermeket nevelni, anyának lenni, elég melós feladat. Nem csak csupa vattacukros, szivárványos, rózsaszín tündérmese. Nem csak édes, mosolygós babapofik, ölelős, maszatos puszikák, hanem sok minden más is….

És még felkészülni sem lehet rá! Emlékszem, ahogy megszületett a mi kis szemünk fénye, már az első hét után újra kellett gondolnom a szikla szilárdnak hitt véleményem a gyermeknevelésről. Naná, hogy én is nagy tervekkel indultam neki! Például: „ A mi babánk tuti nem fog cumizni, minek az neki?” Aztán, ahogy végig ordított vagy 2 napot egyhuzamban és semmi az ég világon nem volt jó, vettünk egyet. Kiderült, hogy nem is akkora hülyeség az a cumi. No meg azóta még hány ezer dologgal jártunk így….. Újratervezés! Van ilyen. És hiába gondoltam hogy a második, vagy akár hanyadik gyerekkel én már micsoda rutinos anyuka vagyok, mindig kiderült hogy tévedtem. Mert minden gyerek más és más. Ami az egyiknél tök jól működött, az a másiknál teljes kudarc volt.

Hányszor gondoltam a világ legbénább szülőjének magam, amikor a sokadik balhé, hiszti, vagy veszekedésük után én is kiborultam. Létezik olyan ember aki bírja az egész napos sikítást? Amikor bármit csinálsz nem jó neki? Nálunk előfordul ilyen teliholdkor, újholdkor, hideg –, vagy melegfrontnál, ha jön az eső, vagy fúj a szél, vagy nem jól kelt fel a nap. Amikor a végére már az én szám is lebiggyed, vagy rángat a szemem. Vagy amikor milliárdszor is kértem, elmondtam ugyanazt és még csak meg sem hallották. Amikor abból űznek sportot, hogy egymást szívatják, aminek nyilván mindig ugyanaz a vége. És persze anya tegyen rendet, anya oldja meg! Anya egész nap villámhárító, rendőr, bíró és igazságügyi szakértő! Amikor a nap végére hullafáradtan csak arra vágyom, hogy végre csend legyen, csak egy kicsit! Hogy én is leülhessek legalább 3 percre és senki ne kiabáljon hogy: „ANYA!”. Hogy csak egyszer ehessem meg a kajám úgy, hogy nem kell százszor is felállnom. Amikor ilyen elképesztő igényeim vannak, hogy csak egyszer szeretnék egyedül lenni a wc-n! Csak egyetlen egyszer. Amikor nem tudom hogy kínomban nevessek, vagy sírjak? Vagy amikor végre kimozdulunk valahova és a gyerekeknek sikerül ronggyá égetnie. És még sorolhatnám. Hát igen, vannak ilyen napok.

De tanultam is tőlük, általuk. Méghozzá rengeteg mindent még saját magamról is. Elég durva önismereti kurzus!

Például, hogy mennyi mindenre vagyok még képes. Nem is gondoltam volna, hogy elbírom a fél lakást egy kézzel, amíg a másikban a gyerkőcöt cipelem. Vagy hogy tudok fél kézzel palacsintát sütni, mert az én kis mézes mazsolámnak anyához bújós kedve van és ha lerakom, üvölt. Vagy hogy ezer fele is tudok figyelni, miközben a dolgomat végzem. Ahogy azt sem tudtam, hogy hónapokig is bírom napi pár óra alvással. Bár a tükör akkoriban nem volt a barátom! És azt sem tudtam, hogy mennyi tartalék energiám van. Hogy bármennyire fáradt vagyok, vagy fáj valamim, megyek tovább és csinálom a dolgom. Sokkal erősebb, keményebb lettem!

Arra sem emlékszem, hogy a gyerekek születése előtt, mikor bambultam utoljára órákig egy zöld színű kukacot, vagy egy pici virágot. Mikor csodálkoztam rá arra, hogy mennyi apró szépség vesz körül. Mikor fújtam utoljára buborékot. Vagy hogy mikor szánkóztam utoljára. Mikor örültem a hónak, vagy vártam ennyire a karácsonyt? Tojást sem festettem ezer éve és nem is gyurmáztam. Ugrálókötél is valamikor az általános iskolában volt a kezemben. Az meg nem éppen most volt.

Hogy ennyire fogok, tudok ragaszkodni valakihez. Hogy ennyire lehet szeretni valakit. Sőt, az hogy „szeret”, nem is fejezi ki eléggé amit irántuk érzek. És mindegy mennyien vannak, ugyanúgy érzek mindnyájuk iránt. Hogy ennyi és ilyen mély érzelmekre is képes vagyok. Hogy ennyire lehet aggódni, félteni valakit.

Hogy egy nap velük, felér egy érzelmi hullámvasúttal. Mert az egyik pillanatban még kis cukormókus, bújós, puszilkodós kiscica, a következőben meg egy visítós hárpia és fogalmam nincsen néha, hogy mégis mi lehet a baja? Mi változott abban a fél pillanatban, hogy totál átfordultunk negatívba?

Azt sem tudtam előttük, hogy család és gyerekfüggő vagyok és hogy a világon nincsen szebb annál, amikor azt sutyorogja a fülembe, hogy: „Anya, szeretlek!” Nem is gondoltam volna, hogy tudok picsogni azon, hogy először mászik, felül, vagy megteszi az első lépéseit. Vagy hogy nem fér el a szívem a helyén, amikor elballag az oviból, megtanul biciklizni, vagy hazahozza az első oklevelét.

Őszintén szólva a gyerekeink előtt, még a hideg is kirázott a maszatos, hisztis gyerkőcöktől. Ha tudtam, messzire elkerültem őket!

Mióta megszületett a legnagyobb, elég sok minden van, amit átértékeltem az életemben. Van, ami régen fontos volt, most meg abszolút nem számít már.

Miattuk szól az anyák napja rólam is, miattuk vagyok az, aki vagyok. Millió dolgot kaptam tőlük, millió boldog, megismételhetetlen pillanatot, amit soha nem felejtek el. Imádom őket és köszönöm hogy itt vannak nekünk.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 

 0
Tovább

A bajor munkamorál

Ha már megünnepeltük a munkát kedden.

Erről azért érdemes írni, mert egészen más mint otthon.

Azt mondják külföldön a magyarokról, hogy mindig stresszelnek valamin és nem igazán kedvesek. Hogy lehet ez? Erre egyszerű a válasz. Mert szinte kizsigerelik az embert. Mert bármit csinálsz, bárhogyan erőlködsz, az biztos nem jó. Nincs olyan, hogy: „te most szuper munkát végeztél, köszönöm.” Hallott már valaki ilyet a főnökétől? Sőt, igazából akármennyit dolgozol, az mindig kevés.

Nálunk volt olyan, hogy a férjem reggel 7 körül indult el otthonról és este 8-9 óra volt mire hazaért. Éjfélkor még papírmunkázott, hétvégén meg a főnöknek és a családjának kellett kisebb – nagyobb szívességeket tennie. Persze meg sem köszönte, mert az neki járt! De volt olyan is, hogy ő legyen hálás, amiért nála dolgozhat. Azért ez egy kicsit túlzás nem? A férjem persze mindig megcsinálta, mert azt gondolta, hogy ezt a főnöke is észreveszi és értékeli. Hát, apuka volt az első, akit lapátra tett. A többiek ugyanis jóval szenvtelenebbek voltak, nagyobb szájjal, ezért őket nem merte kirúgni. Szóval NEM érte meg!

Amikor itt elkezdett dolgozni, még kiközvetített emberke volt félpénzért. De az első héten több dicséretet kapott, mint otthon sok év alatt. Nem is értette. Aztán kiderült, hogy amit ő egy nap alatt megcsinált, azt előtte egy pasi nem tudta másfél hét alatt sem.

Sajnos gyorsan eltelt az a pár hét, elvégezte a munkát amire kérték és vége. Egy korrekt, segítőkész magánvállalkozóhoz került. Semmi gond nem volt sem a fizetéssel, sem a bejelentéssel. Azt mondta a pasi, „nem éri meg sumákolni, mert ha bukta van, az nagyon csúnyán fizetős.” Itt a németek nem rizikóznak ilyenekkel. Amíg itt dolgozott, felhívták az első munkahelyről, hogy: „nagyon meg voltak vele elégedve, szeretnék ha náluk dolgozna teljes munkaidőben.”

Kilenc órát van bent, abból egy az ebédszünet. Reggel 8 – délután 5-ig. Több mint öt éve van már a cégnél. Itt általában KÉRNEK, nem parancsolnak. Megköszönnek dolgokat. Soha nem kapkodnak. Ha nagyon sürgős meló van, akkor általában apa az aki bent marad, csinálja, túlórázik, hogy kész legyen a munka. A német kollégái elintézik annyival, hogy úgysem lesz meg, ennyi idő alatt nem lehet megcsinálni. Ezért eleve el sem kezdik! Az a biztos. Pedig fizetik a túlórát.

Ha konfliktus van, le kell ülni mint az oviban és megbeszélni. Ha szépen nem megy, akkor mondják, hogy márpedig meg kell oldani! Ha jó az idő, előfordul hogy az erkélyen grilleznek. Külön kaptak a felszerelésre pénzt a cégtől. A farsangot például, fánkkal ünnepelték. Itt ez szokás. Vannak kollégák, akik söröznek bent munkaidőben. Épp most volt belőle balhé, hogy a villanyszerelők iszogattak ebédidőben. Na az mondjuk, nem éppen jó ötlet szerintem. Nemrég derült ki például az is, hogy ha gyereket visz orvoshoz vizsgálatra, vagy betegség miatt itthon marad vele, apának is jár 10 nap orvosi igazolással. Náluk, mivel ügyeletet is kell tartani, a céges telefon és laptop alap juttatás. Évente 2x jár jutalék. De volt már olyan, hogy kevesebbet kaptak annál, mint ami járt volna. Van olyan melóhely, ahol még nyaralásra is adnak pénzt, vagy éppen az ünnepekre. Apáéknál ez nincs. Munkaruha viszont jár. Előfordult egyszer olyan, hogy bérelt a cég asztalt az Oktoberfesten. Az viszont fura, hogy ha sörfesztivál van, nem gáz ha valakinek másnap van. De azt még a foci vb-nél is elnézik, hogy fáradt vagy, vagy másnapos.

Itt nem kell előre ledolgozni, meg utólag ide-oda dolgozni, hogy hosszú hétvége legyen. A gyerekeket meg végképp nem szívatják a szombati sulival emiatt. Aznap nincs meló, amikorra esik az ünnep! Ha az éppen kedd, vagy csütörtök, akkor aznap nem kell menni. Nem bonyolítják túl a dolgokat. És a bajoroknál van a legtöbb munkaszüneti nap. A vasárnap pedig abszolút tabu. Akkor nincs nyitva bolt, csak maximum egy-két elvetemült pékség, meg a benzinkutak. De még itthon sem lehet hangoskodni. Játszótér is, déltől – 15- óráig tilos! Szieszta van!

A kedvencem egyébként, hogy itt hétfőn elég lassan indul az élet. Azt nem igen szeretik a németek. A kedd már elmegy. Szerdán délután, embert nem lehet találni sehol. Az már mégis csak a hét közepe, kezdenek fáradni. Szerdán délután például nincs orvosi rendelés a legtöbb helyen és nincs hivatal sem nyitva. Csütörtök már nyögve nyelős, azért az már csak a hét vége fele van, senki nem akar dolgozni. Péntek délután megint nem lehet semmit elintézni. Orvos szintén nincs, mint szerdán. És a munkaidő vége előtt 10 perccel, már nem igen állnak veled szóba.

A másik, hogy itt decemberbenKarácsonyi postázási stressz” van! Erre hivatkoznak elég sok helyen, ha haladni szeretnél valahova. Az ünnepre készülnek egész hónapban, senki sem akar dolgozni. És a január is elég nehezen indul. Az ünnepek után el vannak szokva a melótól. Augusztusban pedig kiürül a város. Iskolaszünet van, mindenki elutazik. Suliszünetekben egyébként elég sokan vannak szabin, még orvosok is. De olyankor még a gyerekedzéseket sem tartják meg.

Azt is írtam már, hogy a hivatalból a sürgős levél 7 hét alatt ért ide! De volt olyan, hogy adóbevalláshoz kértünk igazolást még év elején és szeptemberben jött meg! Szóval nem kapkodnak. A hivatalnokokról, meg a lustaságukról már írtam a jogsis posztomban is. Nekem az oviban szóltak be állandóan, hogy: „ Nincs időm?” Nincs! Mert itt amúgy mindenki ráér. Minket meg pont ez zavar, hogy hiába akarsz elintézni, megoldani valamit, egyszerűen nem lehet. Meggondolják ezerszer is, hogy csinálják, vagy ne. A férjemnek volt egy kollégája aki a semmittevésből űzött sportot. Naponta kb. egy órát ha dolgozott, amúgy meg bujkált valahol. És ezért fizetés járt neki. Bár itt a munkavállalónak elég durva jogai vannak, szóval nem egyszerű megszabadulni tőlük, bármilyen alkalmatlanok a feladatra. Pont az ellentéte a magyarnak.

Na de azért „nem minden arany ami fénylik!” itt sem, lehet hallani durva munkahelyekről is. Például volt ismerős, aki a postánál dolgozott. Ott azért egész más körülmények vannak. Rengeteg meló, kevés fizetés. Van ilyen is, olyan is.

Összességében azért korrektebb mint otthon.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Bridgette

blogavatar

Gyerekekről, felnőttekről, nagycsaládról, mindennapokról Németországból, őszintén! Meg arról, ami éppen eszembe jut.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek