Nem esett jól amikor mondta a nőci.

Főleg azért, mert pont az ő gyerekét kísértem le a ház elé, akire hetekig vigyáztam! És nem is először…..

Erről a témáról is mindenki másképp vélekedik, nem vagyunk egyformák. Én sem gondoltam, hogy ennyi ideig maradok itthon. (a „Több lett mint ahogy terveztem” posztomban elolvashatod) De úgy voltam vele, ha már gyerekünk van, én szeretném felnevelni. Én szeretnék neki megtanítani mindent amit lehet, amit tudok. Szeretném látni ahogy például elindul, vagy ahogy kimondja az első szavait. Főleg hogy olyan értékes, gyönyörű pillanatok ezek, amiket semmi máshoz nem lehet hasonlítani. :) Tőlem, tőlünk tanuljon meg beszélni, ne egy idegentől. Soha nem is volt ez kérdés köztünk apával. Szerencsére meg is tudtuk oldani Magyarországon is és itt is. A bölcsőde nálunk szóba sem került. Oda akkor sem vinném, ha nekem fizetnének érte! Szerencsére nem is kellett! Itt most már az utolsó oviév sem kötelező, aminek én személy szerint nagyon örülök. Valamelyik következő posztomban majd írok az ovis „élményeinkről”. Ráadásul mire minden gyerekem beraknám bölcsibe, oviba, napközibe, már nem kerestem annyit, amibe ez kerülne!

Mindig elképedve olvastam, hallgattam, azokat a történeteket, amiben anyukák panaszkodnak hogy mekkora gáz otthon lenni a gyerekkel. Van aki még egy évet sem bír ki! De mégis mit gondolt? Mire számított? Főleg aki már egy babától is kikészült, minek vállal még utána is?

Nem azt mondom hogy könnyű, vagy hogy ne lenne fárasztó. Bár ez azért gyerkőc függő is. Azt sem mondom hogy én nem szoktam fáradt lenni. De igen. De tudom mit vállaltam, tudtam mivel jár, főleg az első után, szóval nem értem a többi anyuka hogy nem tudta? Ha megnézzük hogy egy anyának mennyi mindent kell elvégeznie egy nap, az bőven kitesz egy két műszakos munkahelyet. Rosszabb esetben három műszakosat is egyhuzamban, ahol ráadásul több mindenhez kell értenie egyszerre. Bár azért ez sem érvényes mindenkire. Nem születik mindenki „házitündérnek” meg rendmániásnak, mint én. Nem mindenkit zavar ha retek van, vagy igénytelenség, vagy mindig szendvics a kaja. És olyan is van, aki akkora mázlista, hogy a nagyszülők bármikor be tudnak segíteni. Nálunk ilyen opció sincs sajnos.

De akkor nézzünk egy átlagos napot nálunk:

Reggel riadó van fél hétkor a sulisoknak. Mosakodás, öltözés, reggeli. Anélkül nem mennek sehova! Megcsinálom a szendvicseket, feltöltöm a kulacsokat,(itt nem kapnak tízórait a suliban, vinni kell!) nagylánynak frizura. Mázlim, hogy apa ki tudja őket rakni a suliknál. Amikor elmennek, még a kicsik alszanak, szóval csendben kell sunnyognom. Ha felébrednek, mosakodás, öltözés, kaja, pizsiket, ágyakat összepakolom, elindítom a mosógépet, összehajtom, elrakom a kimosott rucikat, amiket a mosókonyhából kell felhoznom a pincéből. Szinte minden nap kell mosnom. Rendbe rakom a konyhát, körbemegyek a kis porszívóval. (van egy nagyobb porszívóm is, amivel hetente takarítok) Mire kész vagyok, körülbelül végez a nagylány a suliban, megyünk érte. Mire hazaérünk, körülbelül kész a mosás, leviszem kiteregetni. Délután egy körül végeznek a nagy fiúk is, jönnek haza. Együtt ebédelünk. Ebéd után házi, amiben néha kell segítenem a lányomnak és lesnem kell, mert különben elszökik, vagy sumákol. És mindig milliárdszor kell szólnom mire egyáltalán elkezdik csinálni. Közben meg a kicsikkel „birkózom”, hogy a tesókat hagyják békén. Egy nap vagy ezerszer cserélünk pelenkát a legkisebbel, mert állandóan iszik. Ha nem inni kér, akkor meg eszik, de sosem szabad szem elől téveszteni, mert felmászik a konyhapultra és kiszolgálja magát. A fenti szekrényekre is vennünk kell gyerekzárat emiatt! Délután rohanok le a boltba legtöbbször és utána kezdek főzni. Hétköznap általában vacsira főzők. Akkor meg ott kell kerülgetnem a kisebbeket, mert mindig jönnek és nézik mit csinálok. Általában bukdácsolok vagy egy gyerekben, vagy egy kisszékben, amire felállnak. Nem csoda, hogy mindig baleset ér. (ahogy a konyhás posztomban írtam) Közben azért hogy anya ne unatkozzon, valakinek mindig van valami új ötlete, amivel szórakoztatnak. Amíg készül a kaja, megint összetakarítom a konyhát. Vacsora, utána fürdetek. A játékokat a gyerekeknek kell elpakolni. Fél kilenc körül már ágyban kell lenniük! Nehezítő tényező, ha hét közben valamelyik kölöknek délutános programja van. Akkor van még pár köröm, mert el kell vinnem őket, meg hazahozni. Van ilyen heti négy nap. Vagy ha gyerekdokis, esetleg fogorvosos időpontunk van. Na és ezek mellett még ugye anya vágja a gyerek körmét, nálunk én vagyok a fodrász is (szakmám), ápolom ha beteg. Még éjjel is fent vagyok ha kell, meg én vagyok a wc-s néni, meg aki megoldja az összes nyavalyát. Voltam már logopédus, mert elég sok betűt kellett megtanulnunk szépen kiejteni. Varrtam már jelmezt, meg esküvőre ruhát, kötöttem sapit. Sütöttünk apával sárkány tortát 3 D-ben, meg Hello Kitty-set. És még rengeteg félét. De voltam már a suliban takarítani is, amikor a fiam rosszaságot csinált. :) Sőt, volt hogy a napköziben sütöttem palacsintát, ha arra kért a legény. Hordtam őket korcsolyázni, meg babaúszásra. De volt hogy bébicicát vittünk haza a játszóról, meg kisgyíkot,(otthon az udvaron elengedtük) ha a helyzet úgy hozta. (Mutass jó példát emberségből is!) Aztán nekem kellett a macskát hetekig etetni fecskendővel, mert annyira kicsi volt még, hogy egyedül nem tudott. (róluk találtok képeket a facebook oldalamon) Megtanítottam biciklizni, hintázni, akármitcsinálni. Mindenre amit én tudok, amikhez már elég nagyok. A többire meg apa tanítja őket. Bele sem gondolunk hogy milyen rengeteg dolgot kell megmutatnunk, elmagyaráznunk nekik. És mellé ahogy viselkedsz, azt fogják utánozni……...

Ez a felsorolás sem teljes, biztos hogy maradt ki belőle rengeteg minden. De! Ha ezek után valaki azt mondja hogy ez nem produktum, háááááát!

Én a nap végére nem ezt érzem!

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!