Te is a kedvenceddel utazol?

Már több posztban is említettem, hogy vidéken nőttem fel. Nálunk mindig voltak a ház körül állatok. A cica, kutya, meg a szárnyasok többféle változata annak idején alap tartozék volt minden háznál. Igazából az volt fura, ha valahol nem volt. Most meg…….

Szerettem és a mai napig szeretem az állatokat. Karcsi macskámról külön poszt is született már. :)

Ahogy nőttek nálunk a gyerekek, egyre sűrűbben jött elő a téma, hogy szeretnének kisállatot. De, lakásba kutya, macska, nálunk teljesen kizárt. Úgyhogy, a Télapó oldotta meg egyszer a dolgot, mert halacskát hozott a nagyfiúknak. Szerették az Elmo világa című műsort és abban látták meg az aranyhalat. Gondoltuk ezzel meg van oldva a dolog. Persze hogy tévedtünk. A legnagyobb állt elő egyszer a kismadaras ötletével. Erről is írtam már. Szerintem egyébként madarat kalitkába, lakásba zárni, a világon a legszemetebb dolog. Meg amúgy is van nálunk éppen elég nagy ricsaj, nem igazán vágytam még egy csipogós madárkára is.

Viszont, amikor ide kiköltöztünk, borult minden elméletünk a kis kedvencről. Elég nehéz időszak volt mindannyiunknak, bőven volt benne stressz, aminek a hozadéka, hogy egyik betegség jött a másik után. No meg persze a hideg, nedves, penészes ház sem sokat javított a helyzeten. Nem éppen idillikus környezet senkinek. ( a „Te laktál már putriban” című posztomban bővebben olvashatsz róla.) Ezért gondoltuk apával, hogy mi lenne, ha hoznánk egy kis lélekgyógyászt a gyerekeknek? Az nem volt kérdés hogy akarják-e? De az már inkább, hogy milyen állat legyen? Mert azért azzal is tisztában voltunk, hogy mint minden újdonság, idővel ez is lecseng majd. Akkor meg kire marad a feladat? Naná hogy anyára. Na és anya mit tud még bevállalni a napi teendői mellé?

Meg azt se felejtsük el, hogy folyamatosan kerestük a normális albérletet. Azért bele kellett számolni hogy bárhova kerülhetünk, a kertestől a társasház sokadik emeletéig, szóval ne egy dog legyen ha nem muszáj, mert annak kell egy külön szoba pluszban. Meg mi alaphelyzetben sem akartunk nagy testű állattal egy házban lakni. Mindenkinek megvan a maga helye. A hal még belefér, na de egy kutya…… És ki fog vele sétálni menni állandóan? Ha esik, ha fúj, vagy nyakig ér a hó, vinni kell! A cicáról meg már írtam, hogy nem lakásba való. Egyébként is, nem az ember tart macskát, hanem a macska tart embert. Azt meg azért már inkább ne. Hosszas huzavona után, egy törpenyuszi lett a vége. Még jó hogy direkt kértük a srácot, hogy nézze meg hogy fiú-e vagy lány. Azt mondta tuti lány! Erre a nagymamánál kiderült, hogy mégiscsak fiúcska. A gyerekek meg is ijedtek, hogy csoró nyuszikának valami daganat nőtt a lába közé. :) :) Mivel az előző albérletben volt kertünk, nyuszinak jó dolga volt, mert ha az idő engedte, kint volt az udvaron. Volt külön kifutója, jókat tudott legelni is. Bent pedig ki tudtuk rakni a konyhában. Naná hogy mindig a lábam alatt ugrált. Én voltam a holdja, mert mindig körbe-körbe futkosott körülöttem. Ha szeretet-hiányos volt, akkor pedig dobbantott a lábával, hogy ideje vele foglalkozni. Meg mint később kiderült, szétrágta a hűtő hátulját. :( De a legnagyobb tréfa az volt, amikor elindultunk vele Magyarországra. Mégsem gondoltuk át rendesen a kisállat dolgot…..

Nem elég, hogy ekkora családnak két autóra való cuccot kell hazacipelni, ami ugye azért jó néhány bőrönd, de még a nyulat, meg annak a felszerelését is vinni kellett magunkkal. A nagymama lazán közölte hogy nem vagyunk teljesen normálisak! Bár azon meg sem lepődtünk. Viszont azon igen, hogy ahol láttak útközben megállni, mindenki minket nézett. Mert az, ha valaki tíz kutyát cipel, teljesen elfogadott. Még a macska pórázon, vagy a vadászgörény sem akkora kuriózum. Na de egy hófehér nyuszika, piros pórázzal,…….  az már látványosság. De mivel itthon sem tudtuk hagyni senkire, muszáj volt magunkkal vinni. A halaknak még lehet etetőt kapni, na de egy nyúllal mit csinálsz? Szerencsésen megúsztunk vele minden oda-vissza utat egyébként, otthon pedig elvolt a nagymama udvarán. A kutyussal mondjuk kicsit nehezen barátkoztak össze…. Sajnos a nyuszika nem túl sokáig volt velünk, mert valami szívprobléma miatt meghalt. Volt ám óriási sírás-rívás a gyerekektől, sőt még nekem is sikerült elbőgnöm magam a végére. Én nem csak a nyuszit sajnáltam, hanem a gyerekeim is. Úgyhogy megbeszéltük, hogy nyuszi nem lesz több. Én kisállatot sem akartam másikat.

De amikor a legkisebb fiúcska rota-vírus miatt bekerült a kórházba, újra kellett gondolnunk a dolgot. Mivel olyan kemény volt a kölök, hogy egy hang nélkül tűrte a szurit, infúziót, kérhetett valamit érte. Egy kis hörcsögöt szeretett volna. Gondoltuk az még belefér, kis helyen elvan, meg a nap nagy részében alszik. Na mondjuk, a hörcsög vásárlásnál kihúzták apánál a gyufát a boltban. Ugyanis, olyan három óra körül mentek el délután, a legközelebbi barkács áruházba. Ott van kisállat részleg és mindig vannak hörcsögök is. De közölte a srác, hogy még ALSZANAK, ezért nem vesz ki, majd csak öt óra után. A gyerek már ott sírt érte, de akkor sem adta oda! Hát, nem várták meg és nem is ott vettük meg később sem. Had aludják ki magukat rendesen azok a hörcsögök! Egyébként ez tán valami állatvédelmi előírás. Vagy legalábbis erre fogták. Viszont a másik boltban délben is odaadták, szóval passz. Rájuk biztos nem vonatkozott ugyanaz a szabály.

Persze ha utazunk, őt ugyanúgy cipelni kell magunkkal, de neki legalább kevesebb cucc is elég. A nagymama azt hitte, üres terráriummal szórakozunk, mert csak este jött ki enni, meg szaladni egy kört. A legutóbbi hazajövetel után egyébként meglógott a kis rosszaság. Feltornyozta a forgácsot a futó karikája elé, amitől az nem forgott és így ki tudott mászni. Eljött egészen a hálószobánkig. Az ágyunk férjem felőli oldalán ült le a szőnyegre. Apa csak nézte, hogy mit keres itt? Gyorsan vissza is vitte a helyére. Hozzám jöhetett volna, én meg nem fogom. :)

De ha még párszor ilyen figurákat ad elő, esélyes hogy másik hörcsögünk sem lesz.


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Tájékoztatás

Kedves követőim, olvasóim, barátaim!

Biztos észrevettétek, hogy változott az oldal neve. Ez nem csak azért van, mert Új Évet kezdtünk...... Ez az, ami végülis tetszik, ami a legközelebb áll hozzám. :) Ígéretet kaptam nemrég arra is, hogy a blogom url- címét is árírják. Tehát, REMÉLEM a nagyon közeli jövőben, a msmordor.reblog.hu-t a bridgette.reblog.hu-n találjátok meg. :)

Üdvözlettel: Bridgette :)

 

 0
Tovább

Ez a szünet is elmúlt.........

Túl vagyunk az ünnepeken, vége a suliszünetnek.

Az utolsó nap az iskolában, itt is december 22-e péntek volt. De nálunk csak január 8-án kezdődött a tanítás. Úgy voltak vele, ha már szünet van, kihasználják rendesen. Egyébként mivel itt a Vízkereszt, vagyis a január 6-a is munkaszüneti nap, előtte nem is szoktak sulit kezdeni.

Nálunk én vártam a legjobban a szünetet. Szeretem amikor itthon vannak, rohangálni sem kell állandóan, jó nagyokat tudnak aludni, játszani. És legalább többet is látom őket. :) Hihetetlen milyen gyorsan megnőnek…… Az a vicc egyébként, hogy hétköznap alig lehet kirángatni reggel a sulisokat az ágyból, de hétvégén, amikor alhatnának, korán felkelnek. A szünetben viszont sokáig szeretnek lustizni. :)

A gyerekeink egyébként végig bírták szenvedni az egész szünetet. Állati bosszantó, hogy tele van a lakás minimum három játékboltra való kacattal és egyszerűen képtelenek elfoglalni magukat. Teljesen hihetetlen. Tuti biztos, hogy valaki mindig ellenkezik valakivel. Vagy mindenki mindenkivel. Ha véletlen játszanak, tíz perc után valaki sikít, hogy a másik bántotta, vagy csalt a játékban, vagy pont azt vette el, ami neki kéne. Nemrég szált el minden reményem, mert többen is mondták, hogy náluk nagyobb gyerekek is ezt csinálják. Én eddig abban reménykedtem, hogy ha nőnek, majd javul a helyzet. De az abszolút kedvencem, a videó játék. Minden létező helyen lehet játszani nálunk, a tv-től a telefonig, mégsem egyeznek meg rajta soha. Ahogy kipattan reggel a szemük, kezdődik a nyávogás. Először érte, hogy engedjem meg. Én mondjuk ebben elég szigorú vagyok, legalábbis egészen idáig azt hittem. De pont a hétvégén mondta a fiunk osztálytársának az apukája, hogy náluk hétköznap egyáltalán nincs megengedve. Nálunk korlátlan játék nincs a gépeken, mert teljesen belezizzenének. Ha hagynám, szerintem még enni, inni sem állnának fel. Iszonyat. Ezért figyelek rájuk nagyon, hogy ne legyenek függők! Hétköznap akkor lehet vele játszani, ha kész vannak a dolgaikkal. Például házival, táska legyen rendben, pakolják össze a saját dolgaikat, legyen rend a szobájukban. Ha minden kész, akkor kapnak fél órát. Ha jó jegyet hoznak, jár plusz idő. A sumákolásért viszont bünti van. Stopperrel tudják nézni az időt, ha lejárt, csipog és be kell fejezni. És itt jön a sumákolás. Olyan halkra állítják, hogy ne halljam. Viszont arra figyelek, mikor kezdenek játszani…. :) Anya se most jött le a falvédőről. :) Nyilván ha a játék közepén tart, megvárom amíg kilép belőle, de nincs plusz fél óra megint. Ha már eljutottunk a játékig, akkor azon megy a hiszti, mert a nagyok belekontárkodnak, ezért a kisebbek sírnak, hogy helyettük játszottak. Akkor a nagyok pukkadnak meg, hogy pont a kicsik kérték hogy segítsenek. A nagyok meg mindig variálnak valamit. „Később kezdtem, mert meg kellett néznem valamit, mert ezt-azt állítottam rajta.” Ha meg lejárt az idő, akkor azért van vonyítás. Szóval, igazából mindig balhé van miatta, amitől égnek áll a hajam. És persze mindig van újabb, menőbb, sokkal szuperebb játék, meg újabb verzió, kiegészítő pálya, meg a tök tudja ezt követni…. Milyen jó, hogy mindig van mivel lehúzni azokat az elvetemült embereket, akik gyerekeket mernek vállalni erre a világra.

Ennél már csak a mesecsatornás reklámokat rühellem jobban. Amikor jön, hogy: Anya, nekem az kell, mert most mutatták a tv-ben, én azt kérem az ilyen-olyan vagy bármilyen napomraaaa! Mindegy mire, csak most legyeeeeeen! És a könnyes kiskutya szemeket se felejtsük el mellé. Oscar díjas alakításokat tudnak produkálni ha akarnak valamit. Ismerős? Ha nem veszed meg, hallgathatod tovább a hisztit. Persze eleve tudod, hogy körülbelül addig érdekes, amíg kibontja, plusz három másodperc. Akkor minek? Másnap már azt sem tudja hova rakta el. Vagy azt mondod hogy nem, akkor meg szemét vagy, mert persze minden gyereknek van, pont ő fog kilógni a sorból csak miattad és te teszed tönkre a gyerekkorát, mert azt a szuper, kihagyhatatlan, elmés kacatot nem vetted meg. Egy szégyen vagy.

Szerintem, a gyerekeknek készített reklámok abszolút kimerítik a nyugalom megzavarásának fogalmát! Az a jó, hogy engem ezek totál nem hatnak meg. Ha nem látom értelmét, úgysem veszem meg. Aztán meg csak bukdácsolunk benne, mert elpakolni már nyűgös, miután széthajigálták. Én annak idején felnőttem körülbelül öt darab játékkal. Tizenéves voltam, mire egyáltalán vezetékes telefonunk lett. Most meg? Már a legkisebbem is odáig van a telefonokért, távirányítóért, meg amit a nagyobbaktól lát. És eleve úgy nyúl hozzá, mintha a szakértője lenne a kütyünek. Félelmetes.

Persze szünetekből van még egy pár az évben, bőven lesz még ilyen műsor nálunk…… :)

Na de nézzük, mikor és mennyi szünet van itt Münchenben:

Szeptember második felében kezdődik a suli. Erről már írtam a sulis posztokban. Van egy egyhetes szünetük október végétől. Aztán november második felében egy egynapos. Karácsonyi szünet, két hét. Februárban is van egy hét. Aztán a következő két hetes szabadság a Húsvéti szünet. Van még Pünkösdkor két hét, aztán suli van egészen július végéig. Bár a június, július már csak szenvedés. De szerintem a tanárok jobban utálják mint a gyerekek….. Május közepe körül már hozzák a papírt, hogy ha nagyon meleg van (kb. 30 fok!) akkor 10:30-kor vége a sulinak! A napköziben simán lehetnek, ott már nem baj ha meleg van, csak tanítani ne kelljen! :) Ebben az a jó, hogy esélyed nincsen hogy kitaláld hogy szerintük mikor van ez a „Hitzefrei” nevezetű dolog, mert volt hogy a hőmérő tényleg 30 fokot mutatott és nem engedték ki őket, meg olyan is, hogy alacsonyabb hőmérsékletnél meg igen. Szóval mondtam a gyerekeknek hogy passz. Ha hazaküldik őket, várják meg egymást, jöjjenek együtt, mert én nem tudom itthon kitalálni, hogy a tanárnőknek mikor van melegük. A nyári szünet így csak hat hét. Én azt szeretem a legjobban, mert teljesen kiürül a város, alig van ember, mert mindenki elutazik. :) Meg persze kezdődik nálunk a szenvedés. Mert minél nagyobbak, annál nehezebb olyan dolgokat kitalálni nekik, ami érdekli is őket és még tetszik is.

Egy viszont biztos, én egyáltalán nem unatkozom a szünetekben. :) :)


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Addig mond el, amíg megteheted!

A főhősünk, egy fiatal lány.

Egyszer a barátai meghívták egy szalonna sütögetős buliba. Semmi különös, vagy extra dolog, csak a nyarat akarták még nyújtani kicsit. Sok kedve nem volt menni, de gondolta ad neki egy esélyt, annál már csak jobb lehet, mint az anyja éppen aktuális pasijának jópofizni otthon. Nem akart sokáig maradni, hisz másnap suli van, fel kéne kelni reggel valahogy. De ahogy ritkult a tömeg, úgy lett egyre látványosabb az a két cimbora. Idősebbek voltak, nagy dumások, helyes, jópofa fiúk. Nem is gondolta túl a dolgot a lány, hisz nála sokkal öregebbek, későre is jár már, jobb ha elindul haza. Nem mintha hazamenni lett volna kedve. Az anyja még tuti fent van, mert biztos ott van még a pasas is. Mire erőt vett magán, az egyik fiú megszólította…...

Reggel persze alig bírt kikecmeregni az ágyból. A francnak kezdik ilyen korán a sulit?

Többször is eszébe jutott a fiú a nap folyamán. Hogy lesz-e belőle valami? Nem tudta, nem is remélte. De aztán jöttek a telefonok. Mindig. Meg jöttek a randik is.

Nem volt az a rózsaszín ködös, vattacukros, halálos nagy szerelem a lány részéről, nem is hitte el ami vele történik. Viszont imponált neki. Kicsit talán gyors is volt a tempó, kicsit felnőttesebb, intenzívebb mint kellett volna. Persze a lány anyja nem szólt bele, minek is szólt volna, inkább örült hogy a lány addig sincs otthon. Lazán elengedte reggelig is, pedig fiatal volt még és tapasztalatlan. Túl fiatal.

A lány boldog volt. De a fiú kezdett gyanús lenni.

Néha volt kifogás, vagy mellébeszélés, ha nem csörgött a megbeszélt telefon. Volt lekésett randi, vagy ki tudja miért nem jött el? De nem volt balhé, nem volt veszekedés, vagy kérdőre vonás soha. A lány még akart neki hinni…… Remélte hogy csak túlgondolja, hogy félreérti, bízni akart benne, el akarta hinni, hogy a fiú igazat mond. Már amikor mondott bármit is.

De aztán végleg betelt a pohár. Megígérte, de nem jött el. Még ő mondta hogy hol legyen a találka és mégsem jött. A lány várt egy darabig, de indult a következő busz is, minek fagyoskodjon tovább a hidegben. Elég volt ebből!

Mire hazaért, csörgött a telefon. Tudta hogy ő az, de nem vette fel. Végül a lány testvére sajnálta meg, ő vette fel, ő beszélt vele. Vagy fél óráig könyörgött, de a lány nem ment oda. Nem bírt vele beszélni. Tudta hogy ha meghallja a hangját, még a végén meggondolja magát…..

A fiú nem telefonált soha többet.

Persze utána kiderült az is, hogy miért maradtak el a telefonok, hogy miért késte le a randit, hogy miért kellett halkan, nehogy az anyja meghallja és miért nem kísérte be a buszmegállóig soha.

Mert végig barátnője volt!

A lánynak összetört a szíve. Hogy tehette ezt vele? Hogy volt képes így viselkedni? Végig hazudott. Sose lássa többet….

Persze ez nem jött össze. Ritkán, de összefutottak a barátoknál. És természetesen mindig közvetítettek is. Mindig elmesélték hogy a fiú milyen szomorú, hogy a lány béküljön ki vele, mert szegény annyira sajnálja. Leginkább saját magát, mert a lánytól sose kért bocsánatot.

De a barátnője maradt. Akkor mégis hogy képzeli ezt? Mit akar? Egy csaj nem elég egyszerre?

Eltelt pár hónap, mire a lány is továbblépett.

Persze még mindig jöttek a hírek, jött a kuncsorgás. Kezdett az egész átfordulni kabaréba. A lány már nem is haragudott igazán, nem is tudta eldönteni hogy mit kezdjen az egész helyzettel.

Néha még találkozott a fiúval, de csak futólag. Mindig ott volt a lehetőség, de ő soha nem szólt semmit. Soha nem beszélték meg, a lány soha nem merte a falhoz állítani, hogy miért tette, miért pont vele tette? Hogy képzelte, hogy pont őt bántja meg? A fiú pedig soha nem kért bocsánatot, pedig tudta hogy a lányt megbántotta. Csak a pulikutya szemek voltak, a sóvárgás, meg a hízelgés.

Közben eltelt pár év. A fiú mindenképpen személyesen akarta elvinni a lánynak a csomagot. Várta is a lány, hogy végre beszélhetnek, itt a remek alkalom. Ott ültek egymással szemben. A lány ujján karika gyűrű csillogott. Akkor látta először a fiú szemében azt a végtelen szomorúságot. Talán akkor látta be, hogy elvesztette őt. Nem volt fesztelen a beszélgetés, nem is volt túl hosszú. De a lényeg megint elmaradt. A lány mégsem merte feszegetni ami elmúlt, mit számít már, neki amúgy is vőlegénye van. A fiú sem hozta fel a témát, inkább csak halkan gratulált. Annyit kérdezett, boldog-e a lány? Nem, nem volt az, de nem merte bevallani még magának sem.

Utoljára az utcán találkoztak. A fiú a haverjával volt, a lány egy ismerőssel. A fiú boldog volt hogy látja, de a szeme még szomorúbb volt mint legutóbb. A lány várta hogy mondjon valamit, csak egy szót, bármit…...

A lánynak akkor már romokban hevert a kapcsolata. Nem sokkal utána véget is ért. De ez már nem jutott el a fiúhoz. Megszakadt minden kapcsolatuk. Még a barátokkal is. Egyszerűen elsodródtak egymástól.

Karácsony előtt talált rá a lány a régi barátnőre. Nagy volt az öröm, volt néhány üzenet váltás. Persze megint felbukkant a fiú neve is, hogy még mindig a lányról kérdezősködik.

A lány nem is értette, hiszen eltelt vagy húsz év……. Vajon mit akarhat még mindig? Épp gondolt is rá, hogy ír a fiúnak, végre felelősségre vonja, végre megkérdezi, miért pont őt bántotta meg? Ennyi neki is jár. Főleg, hogy még mindig a lány érdekli.

De erre a válaszra nem volt felkészülve……. A fiú már több mint két éve elment. Még az utolsó előtti napokban is a lányról kérdezett, vajon hallottak-e róla, mi lehet vele, vajon boldog-e? Azóta is csak a lány után sóvárgott.

Szóval, ha van amit nem mondtál el a másiknak, tedd meg. Ne gondold túl, ne habozz, ne várj. Addig, amíg ott van, amíg megteheted!


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

A németeknél úszni tudni kell!

Általános iskola, harmadik, negyedik osztály. A sulis posztok folytatása.

Ott hagytam abba, hogy új városrészbe költöztünk és ide már két nagyfiút kellett beíratnunk. A legnagyobb túl volt az első két osztályon, a kicsi meg volt itt ovis, suli előkészítős, mégis valami világvége felzárkóztató iskolába akarták berakni a gyerekeket. Szokás szerint a nyelv miatt. Mondtuk hogy felejtsék el. Mindkettő beszéli, érti a nyelvet, a nagyobbnak jó a helyesírása is, szívassanak mást. Ráadásul itt van a suli tőlünk három percre, nehogy már utazgassunk naponta többször ezért, meg még fizessek is érte….. Végül a hivatal engedélyezte hogy ide járjanak. Nem is volt semmi gond, sőt nagyon jól teljesített mindkettő. Még szerencse, hogy legalább aranyos tanárnőt kaptunk a nagyfiúnak. A kicsinek sajnos már nem volt ekkora mázlija.

Harmadik osztályban már jobban ráfeszülnek a nyelvre. Hetente többször is kell fogalmazást írni. A fiúk utálják. Egyik sem egy szószátyár ezen a téren.

Itt már kicsit hosszabbodnak a napok, hetente kétszer is vannak délután 1-ig. Sport ugyanúgy heti három van, de bejön mellé az úszás. És ez még csak nem is iskolaidőben, hanem délután. Iskolaidőn bőven túl a suli rendelkezik a gyerekem fölött! Harmadik, negyedik osztályban kötelező! Ami azt jelenti, hogy ha csak nincsen szigorú szakorvosi ellenvetés, akkor bizony menni kell! Én az úszásnak nagyon örültem. Szuper jó dolognak tartom alaphelyzetben. De! Miután azzal jött haza a fiam egyszer, hogy: a tanárnő megkérdezte hogy ki az aki naponta fürdik? Csak az osztály fele, vagy még kevesebb gyerek jelentkezett. (bár ilyen pletykákat már hallottunk előtte is, csak nem akartuk elhinni!) Ezek után már nem ujjongtam annyira. A gyerek meg meséli tovább, hogy a tanító nő szerint nem is szabad naponta tusolni, mert az pazarlás és még a környezetet is nagyon leterheljük vele. Egy éppen kamaszodásnak induló, hormonzavaros osztályban, ahol már előfordul az izzadtságszag, meg egyebek is….. Mi azért még mindig naponta tusolunk. Viszont a többiek nem. És ha egy gyerek is észreveszi, hogy vannak az osztályban akik büdik, az azért már valami. Na de nem baj, leázik róluk a medencében! :( Lehet, pont azért erőltetik annyira. :) Utánajártunk hogy van-e erre valami megoldás, de nem találtunk. A Tv-ben volt egy riport, hogy egy muzulmán család bíróságra vitte a dolgot. Náluk ugye a vallás miatt, a fiúk-lányok nem fürödhetnek együtt. És a kendőt sem szabad nyilvánosan levenni, meg mit tudom én milyen szigorú szabályaik vannak erre is. A lényeg, hogy az lett a vége, hogy hazaköltözött a család Törökországba, mert elvesztették a pert! Gondoltam jó, de ha bármit összeszed a gyerkőc, be van fejezve. Még jó hogy csak fél évig kell járni. És azt meg egyáltalán nem tartom igazságosnak, hogy aki nem tud úszni, az nem kaphat egyest tornából. (itt az a legjobb jegy) Hiába sportol mellette, hiába ügyes és mindent jól teljesít. Úszni tudni kell és kész!

Harmadikban már elkezdik erőltetni a „pályaválasztást” is. Döntse el egy ekkora gyerek, hogy merre akar tovább menni. Nevetséges. Egy kilenc-tíz éves! Ugyan már. Többet ért volna ha az órát tanulják meg rendesen, meg a szorzótáblát! Az órát például már elsőben elkezdik, mindig szenvednek vele egy kicsit, aztán meg ráhagyják. Semmit nem csinálnak végig rendesen. És egy csomó mindent itthon kell elmagyarázni, mert a suliban csak félig mondják el.

Itt volt még egy kis balhé az osztályban, mert ugye a legény volt az új fiú. Naná hogy az osztály ügyeletes rossza kiszúrta magának. Ott voltak még köreink bőven. Lehet arról is írok egyszer, megérne egy posztot.

A negyedik osztály már egyértelműen a továbbtanulásról szól. Folyamatosan a sulikat nyomták a gyerekeknek, több szülői is volt, megkaptuk a listát a környékbeli iskolákról, nyílt napokról, meg hogy milyen lehetőségek vannak. Itt a gimnázium a valami. De ott leginkább csak német gyerekeket látnának szívesen! Szigorúan jegyeket, átlagot néznek, meg persze a nyelvtudást! Azt egyébként nem tudom hogy központilag van-e kiadva feladatnak, vagy önszorgalomból csinálják, de a tanárok olyan frankó monológot tudnak előadni arról, hogy az mennyire nehéz, meg szigorú, hogy a gyerkőcök NEM is MERNEK oda jelentkezni! Pedig amiket lehet hallani az otthoni sulikról, ezek itt ahhoz képest szabadidőközpontok. Egyébként, ha a szülő nagyon ragaszkodik hozzá, lehet kérni hogy vegyék fel a porontyot a gimibe, de nyilván a jelentkező sor végére kerül. Ha fel is veszik, az első hiba után repül. Pont most aktuális a téma a kisebb kölökkel. Már nekik is elő lett adva a gimis hisztéria, hogy meg se próbálják mert nagyon nehéz. Persze! Pedig nem is régen tanultak a gyerekek jogairól is. Hogy alapvető joguk van a tanuláshoz. Persze az elmélet, meg a gyakorlat teljesen más!

Negyedik osztály év elején, tanulnak kreszt is a suliban, meg kijön két rendőr az osztályokhoz, akik biciklizni, közlekedni tanítják a nebulókat. Kaptunk házit, hogy egy kézzel még gyakorolni kell a bicajozást. Rendes „rutin” , meg „forgalom” vizsgájuk van, aminek a végén jogosítványt kapnak a gyerekek. (képet találtok róla az Fb-oldalamon)

Egyébként minden évben van valami extra dolog. Elsőben rollerezni tanultak. Bár itt szinte minden gyerek tud, mert sokan járnak vele. Másodikban jég-korcsolyázni járnak. Aztán az úszás, meg a biciklis jogsi. Meg vannak itt is délután szakkörök, kinek mi a szimpatikus. Bár csak nagyon kis létszámban lehet jelentkezni. De legalább ingyen van. Tavaly járt a kisebb legény kosárlabda edzésre, amit a város finanszírozott.

Az egészben legjobban az uszodás témától ráz a hideg. De szerencsére eddig mindig megúsztuk egy-két szemölccsel. Sok mindent kipróbálnak, a gyerekeknek tetszik. A suli lehetne kicsit komolyabb is, de annak örülök, hogy szívesen járnak be reggelente. Bár az nagyon érdekel mit csinálnak velük, mert lógni sose akar egyik sem. Még betegen sem!

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 


 0
Tovább

Régi magyar ÁLDÁS

Még évekkel ezelőtt küldte nekem egy nagyon kedves barátom. Szerintem gyönyörű szép. És nem csak Karácsonykor, hanem az év minden napján! :)

Áldott legyen a szív, mely hordozott,

És áldott legyen a kéz, mely felnevelt

Legyen áldott eddigi utad,

És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,

Hogy másoknak is fénye lehess.

Legyen áldott a Nap sugara,

És melegítse fel szívedet,

Hogy lehess meleget adó forrás

A szeretetedre szomjasoknak,

És legyen áldott támasz karod

A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,

Minden hozzád fordulónak

Legyen áldást hozó kezed

Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,

Légy vigasz a szenvedőknek.

Légy te áldott találkozás

Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár

Minden hibád, bűnöd, vétked.

Hiszen aki megbocsátja,

Végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás

fájdalomban, szenvedésben.

Örömödben, bánatodban,

bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,

Őrizze meg kedvességed.

Őrizzen meg Önmagadnak,

és a Téged szeretőknek.


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Neked mit jelent a Karácsony?

Ahogy közeledik az ünnep, úgy lesz egyre nagyobb az őrület is. De szomorúan tapasztalom, hogy a lényeg felett valahogy mindenki elsiklik. Mintha már nem arról szólna az a pár nap, amiről eredetileg szólnia kéne.

„Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe." (forrás: Wikipédia)

Ez az év legszebb időszaka. Én is várom minden évben. Nálunk már az első Adventi vasárnappal díszbe öltözik az egész lakás. A gyerekek imádják, teljesen odavannak tőle és folyamatosan számolnak vissza, hogy mikor lesz már végre Karácsony!

Sok szép emlékem kötődik ehhez az időszakhoz a gyerekkoromból is. Illatok, érzések, kerítenek hatalmukba szinte folyamatosan. De a télhez, a hóhoz is sok-sok gyönyörű pillanat fűz. Szeretem, hogy ilyenkor kicsit lassúbb, csendesebb, tompább minden. A hóban meg finom puha, csillogó és sokkal szebb a világ. :)

Eszembe jutnak a régi Karácsonyok, az ünnepek, azok a nagyszüleim, szeretteim, akiket azóta elvesztettem sajnos, meg a nagymamám, akihez ilyenkor nem tudunk hazamenni. A nagy családi ebédek, a mamám isteni főztje, a sütijei, amiket csak ő tudott olyan finomra megsütni. Azóta sem ettem olyan mennyei fonott kalácsot, vagy tepertős pogit…… Egyszerűen jó volt együtt lenni. És nem az ajándékok miatt. Nem mindig kaptunk nagy dolgokat, de nem is számított. Egyszer egy sálat kaptam a nagymamától. Évekig hordtam, imádtam. Pedig nem volt különösebben szép, vagy drága. Azért hordtam mert szerettem. Mert ő vette nekem! Kár hogy a gyerekeim már nem találkozhattak mindegyik nagyszülőmmel. Sajnálom, hogy nekik már nem jutnak olyan nagy közös családi ebédek, az a hangulat, olyan nagy összeröffenések mint nekünk. Sajnos nekem is csak addig tartott, amíg a szüleim el nem váltak. Aztán a tata halála után végleg véget ért ez az egész. Más lett a világ. Egészen más. :(

Ilyenkor valahogy sűrűbben jönnek ezek a régi emlékek, ilyenkor még jobban hiányoznak mint általában és még honvágyasabb vagyok a szokottnál.

Emlékszem a téli szünetekre is gyerekkoromból. Néha még térdig is ért a hó, egész nap kint szánkóztunk, csúszkáltunk. Az sem volt baj hogy szétfagytunk, hogy átázott az overál, vagy hogy fejre álltunk a szánkóval. Ahogy az sem, hogy lila-zöld lett a popó amikor csak nejlon zsákot vittünk a szánkó helyett. Csak jó volt kint lenni. Nagyon tetszett, imádtam a telet mindig.

Mióta anya vagyok én is és itt vannak a gyerekek, muszáj jobban „odatenni” magam ilyenkor. Az ő kedvükért díszítjük a lakást, meg megy a készülődés ezerrel. Miattuk van ajándékozás. Én, a magam kedvéért nem igazán feszülnék ezeken. Amúgy sem csak ilyenkor KELL szeretni a másikat, vagy gondolni rá! Attól hogy veszel neki valamit, nem lesz előrébb, ha egyébként egész évben nem foglalkoztál vele. Ez a: „mindenáron ajándékot kell venni” szerintem kimondottan gáz. Mi már otthon sem ajándékoztunk mindenkinek. Megkérdeztük, hogy ki akarja és ki nem? Senki sem erőltette. Ők is megkönnyebbültek, meg mi is. Mit vegyek, ami tetszik is, jó is, hasznos is, na meg persze annyi embernek miből? Teljesen felesleges. A gyerekeknek igen, nekik természetesen volt is, van is ajándék. De azt meg nem halasztjuk az utolsó pillanatra.

Legújabban, már október végén lehet Karácsonyi cuccokkal találkozni a boltok polcain. Nehogy elfelejtsük, vagy lemaradjunk valamiről! Nem tetszik hogy mindenhol azt lehet látni, olvasni, hogy mire kell figyelni, mitől lesz tökéletes az ünnep, mi az, ami ki nem maradhat, mert különben béna lesz az egész.

Köszönöm, eléggé felnőtt vagyok ahhoz, hogy el tudjam dönteni egyedül is, hogy milyen színű, fazonú frizurám legyen az ünnepi asztalnál. Vagy milyen legyen a körmöm, a ruhám, milyen bort igyak a vacsihoz? Már ha inni akarnék mellé.  Egyáltalán mi legyen a vacsi, meg a desszert, mi a legszuperebb ajándék, amit megvehetek? Milyen legyen a karácsonyfánk, mert már az sem mindegy milyen színű díszek kerülnek rá, mert annak is trendinek kell lenni! Vagy éppen melyik az a szín, amilyenre ki kell festenem a lakást, mert az passzol az ünnepi hangulathoz! Mit kell megvennem a gyereknek, ha azt szeretném hogy örüljön neki és a barátai se röhögjék ki? Sőt, hova utazzak el, mi most a divatos úti cél, ahol kipihenhetem ezt az egészet? És képes valaki még hitelt is felvenni ilyen baromságokra, mert ünnep van! No meg persze félholtra eszi magát mindenki, mert az a pár nap a kajálásról szól. Attól meg végképp lila a fejem, hogy „Karira” degradáljuk a Karácsonyt! Meg hogy van akinek az egész csak az idegbajról szól, mert meg akar felelni ennek a sok felesleges ökörségnek! Te jó ég! Ez tényleg kell? Komolyan ennyi az ünnep? Biznisz? Azt mondta Jóska, meg Juliska hogy most ez a menő és azt kell, úgy kell csinálni? Tényleg van akit ez érdekel? (tudom hogy van, de azért na!) És a lényeg hol van?

Az hogy összejön a család, hogy csak simán örülünk egymásnak, mert jólesik találkozni, beszélgetni, nevetni, együtt leülni az asztal mellé és enni egy jót! Csak együtt létezni, érezni hogy tartozol valahova! Hogy ott vannak veled, hogy szeretnek azért aki vagy és nem azért amit megvettél nekik!

Szerintem ez a lényeg. Ennek kéne hogy az legyen. Csak szeretni egymást. Nem?

Kívánom, hogy mindenkinek legyen nagyon szép, boldog az ünnepe és mindenki találja meg azt, ami a szívének igazán fontos. :)


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Zaklatók és zaklatottak

Hetek óta ez a téma folyik a csapból is. Bárhol nézel szét a hírek között, vagy kapcsolod be a tv-t, ez a szenzáció. Ki, kit, mikor, hol, hogyan? Mire azt hinnéd hogy végre vége, vannak újabb jelentkezők. De mire jó ez? Tényleg annyira kell az a tizenöt perc „hírnév”?

Elgondolkodtató, hogy a nők legnagyobb százaléka elő tudna állni egy hasonló, vagy még meredekebb sztorival. Sajnos nekem is van, több is. Akkor most én is utazzak haza, álljak ki a szülőfalum közepére és kiabáljam ki az összes fiú nevét, aki az iskolában fogdosott? Vagy írjam ki a facebook oldalamra? Ne tán cipeljem őket bíróság elé? És mit érek el vele ennyi év után? Nekem attól jobb lesz az életem? Azon kívül hogy leégetem magam, meg őket is, mire lenne jó? Igen, nálunk sajnos volt ilyen már a suliban is. A felsős fiúk kedvenc szórakozása volt a szünetekben. Nem is volt titok, hiszen tudta mindenki. A legtöbb szülő is. Fura módon, senki nem lett tőle depressziós, vagy szenvedélybeteg. De még a karrierünket sem befolyásolta semmiben. Tudtuk kezelni és meg is tudtuk magunkat védeni. Ha nem volt elég a szép szó, suhant a füles is.

Vagy keressem meg a régi főnököm, aki többször is próbálkozott nálam? Én is voltam a sarokba szorítva, vagy épp a falhoz. De eléggé egyértelműen adtam a tudtára, hogy nálam ez nem jön be. Ha meg nem értette volna, felmondok a fenébe és kész. Ennyi! Sőt, még egy egyenruhás pasas is tett ajánlatot, akihez gyakorlatra jelentkeztem…... Mi lett volna ha odakerülök?

Amióta világ a világ, a nők mindig szépek, csinosak, szexik, vonzóak akarnak lenni! Az is tény, hogy meztelen nővel BÁRMIT el lehet adni. Erre van igény. Nem véletlen, hogy ilyenekkel van tele minden. Kereslet-kínálat! Na és kinek akarnak a csajok tetszeni? Ki a célközönség? A férfiak! Nem is a tükörnek készül órákon át a vakolat. De még a szilikon cicik, vagy a kacsaszáj sem. (erről már írtam egy posztot, a címe: „Miért akar valaki önmaga karikatúrája lenni?”) Nem is a hímző-szakkörnek vannak köldökig dekoltálva a felsők, meg kibuggyantva a cickók. És akkor meg sem említettem azt a miniszoknyát, amit már szinte kár is felvenni, annyira rövid, meg a tűsarkút és társait. Mégis kinek szólnak ezek, ha nem a pasiknak? Ne legyünk már ennyire álszentek! Készülnek hosszabb szoknyák, nadrágok, sőt árulnak garbót is!

Ha valaki kipakolja magát, ne csodálkozzon, ha megkapja a várt sikert mellé! Ha pedig ez nem tetszik, ne tegye közszemlére amije van! Ez senkinek sem kötelező! Több pasi ismerősöm mondta, hogy ha valaki kihívóan öltözik, viselkedik, ne lepődjön meg ha olyan bánásmódban is részesül! Beszélgettünk erről a férjemmel is. Én mondtam, hogy nyilván a bókok, meg hogy tetszünk, hódítsunk a lényeg. Ő meg mondja, hogy: már nem is az a fő szempont, hanem, hogy könnyebben elérjük amit szeretnénk. Hát persze! Mellé egy kis tekerés, hízelgés, szempilla rebesgetés…... és nyert ügyed van. Erre mindig akad vevő. Láttunk már dúsgazdag tatikát huszonéves feleséggel! „Persze nem a pénz miatt, meg ami mellé jár, hanem mert élete szerelmét találta meg a bácsiban!” :) És olyat is, ahol elég furán, gyorsan lett valaki híres, sikeres, vagy éppen vezető beosztású, de nem éppen az esze miatt! Mindig voltak ilyenek és lesznek is. Lehet valakit mocskolni nyilvánosan, de ezzel az is kiállítja a saját bizonyítványát, lejáratja magát, aki csinálja. Lehetne ezt kulturáltan, négyszemközt intézni. Megint mondom, egy nőnek ezeket tudni kell a helyükön kezelni. Mi az a szitu, ami már gáz, meg melyik az, amit figyelembe sem kell venni. Azért valljuk be, akik manapság címoldalon szerepelnek ezekkel a botrányokkal, nem igen kapnának jelölést a Szűz Mária címre! Akik meg zaklatnak? Ki az, aki előtt elhúzzák a mézes madzagot és nem akar belőle? Félreértés ne essék, nem védek senkit. Szerintem mindkét fél sáros a dologban. És most nem is konkrét személyekről beszélek. Csak nőkről és férfiakról. Mi nők választunk pasit, mi nők döntjük el hogy lesz buli vagy nem. Nyilván nem arról beszélek, amikor elkap valaki és megerőszakol. A férfiak nem trükköznek annyit mint mi nők. Sokszor elég nyersen, egyértelműen fogalmaznak. Megmondja hogy mit akar és kész. Mintha ez amúgy akkora titok lenne. Ha valaki megteheti, él a lehetőséggel. DE! Ahhoz kell a lehetőség is. Ha ott van az orra előtt aranytálcán……… Viszont ha egyértelműen visszautasítják akkor azt el kell fogadni. Hogy miért riszálta magát mégis a csaj, ha nem is akarta? Háááááát, jogos a kérdés.

Ráadásul ha ez az ember még híres, ismert, ne adj Isten gazdag is! Vajon miért követik őket ezrek a közösségi oldalakon és hízelegnek hogy milyen helyes, vagy cukiiiii? Vajon mennyit kéne ennek a celebnek könyörögnie hogy vigasztalja meg valaki, mert nagyon szomorú? Szerintem mindenki tudja a választ. Ilyenekről is hallottunk már bőven. Na de azt se képzelje senki, hogy attól hogy a világon van és három embernél több ismeri, neki már joga van bármelyik nőhöz, akkor is ha az egyértelműen nemet mond. Elméletileg az emelne ki minket az állatok közül, hogy ellen tudunk állni a kísértésnek és nem az ösztöneink vezérelnek. Sajnos úgy néz ki, hogy ez még mindig csak kevés embernek sikerül. Erről is írtam már, a „Mi különbözteti meg az embereket az állatoktól?” című posztomban.

Meg vannak olyanok is, akiknek a hiánypótló szenvedélye a trófeagyűjtés. És minél nehezebb megszerezni, minél nagyobb balhé van utána, annál menőbbnek érzik magukat tőle. És ez nem is csak a férfiak sportja. De azt neki kell eldöntenie hogy vajon megéri vagy megérte-e a balhét?

A lényeg az, hogy én nem voltam ott egyik zaklatásnál sem, nem láttam. Az is igaz, hogy nem állnék ki, egyik fél ártatlanságáért sem! De ez a cirkusz úgy ahogy van szégyen.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 


 0
Tovább

Nyugi anyuka, csak nő a gyerek szemöldöke!

Többször is emlegettem már az itteni gyerekorvosunkat. Például a lepkehimlős posztokban. És az is igaz, hogy mióta itt élünk, hallottam már elég meredek dolgokat itt orvosok szájából, de ettől most, még a fiamnak is majdnem kicsúszott a visítva röhögés!

Talán két hete voltunk a dokinál a legkisebb lánykával. Még jó hogy időpontunk volt, amire eleve két hónapot vártunk megint, de nem úsztuk meg sorban állás nélkül. A nőci is „imádja”, mire bejutunk, szétszedi a várót. Kötelező megjelenés volt, lecentizték, megmérték minden irányból, meg körülbelül ezer kérdésre kellett válaszolni a fejlődésével kapcsolatban. Mire odaért a doki, mert ezeket persze az asszisztens csajszikák csinálják, annyira felhúzta magát a kicsi, hogy full pötty lett az arca. Utálja a pasast, mert állandóan „bántja” valamivel. Sőt, akkor is ordít, ha a tesókat vizsgálja. És még mindig küzdünk a kiütésekkel sajnos. Gondoltam nem is baj, legalább látja a doki is a „lepkehimlőnket”, ami már fél éve tart lassan. Ahogy belépett az ajtón a doktor bácsi, a pici azonnal kezdte is az üvöltést. De érdekes módon, most mire körbetapogatta a lánykát, egész jól összebarátkoztak. Megmutattuk a pöttyöket is, amire közölte hogy érzékeny a bőre. Eddig ez a századik variáció, amit ugyanarra a tünetre hallottunk. És akkor találd ki hogy most mi van, kinek van igaza……. Nagy nehezen végeztünk, irány haza.

Másnap reggel észrevettem, persze mikor a gyerekek már elmentek a suliba, hogy a legnagyobbam itthon felejtette a kulacsát, meg a kajáját. Ebben az a vicc, hogy aznap órarend szerint hosszú napja van és csak délután negyed négykor végez. Na, anya a hős, nem hagyja hogy a gyerek éhezzen, irány a sulihoz. Pont szünetük volt, rohanni kellett, hogy elérjük. Szakadt rólam a víz, lezsibbadtak a lábaim, alig volt levegőm mire odaértünk. A kölök meg fapofával elveszi a cuccot és ballag tovább. Szívesen! Én is imádlak kisfiam! Örülök hogy elhozhattam utánad! Én itt töröm magam, ez a gyerek meg így viselkedik velem?? Na, erről majd elbeszélgetünk otthon kiskoma! Ami hamarabb jött el mint gondoltam, mert aznap egy órakor végzett. Elmaradtak az utolsó órák. :) Ez tipikusan a szívassuk anyát napok egyike volt! És még utána jött a java! Megbeszéltük a szitut, bocsánatot kért amiért undok volt, nagyon köszöni hogy elvittem a tízórait. Meg mellé közölte hogy baj van, fáj a cicije. Ezt nem hiszem el! Mi történt? Nem tudja. Akkor mutasd meg. Az ilyenektől azért erősen frászt tudok kapni. Csomó volt benne. Mindkettőben.

Pici babáknál már láttam ilyet, de kamaszodó gyerekem még nem volt, úgyhogy csak reméltem hogy valami hormonzavar lehet. De, mivel nyavalyog egy ideje hogy fáj a feje is, inkább lássa orvos! Főleg hogy manapság ezek a tünetek nem sok jót ígérnek. Na meg persze ekkora bandával elindulni bárhova….. Azért itt már füstölt a fejem, mert ha hamarabb szól, jöhetett volna velünk előtte nap! Ott voltunk fél délután. Na mindegy, ez van!

A pici lányom megint élvezte a várót, én még jobban, mert épp csak két órát ültünk kint, meg még felet bent, mire jött a doki. Sikerült össze kötni a bajuszt a pultban a csajokkal, mert a pöttöm lányom nem volt hajlandó bent a váróban megmaradni, a pult előtt sétált, ami iszonyúan irritálta a libákat és elég hangosan adták a tudtomra hogy menjünk be. Én meg kínomban csak vicsorogni bírtam már. Ha egyszer nem marad meg bent?! Mit csináljak vele, ha üvölt hogy ki akar menni? Én is utálok annyit várni, nemhogy egy ekkora gyerek?

Mert időközben jött egy kislány, akinek vérzett az arca. Elvette az enyémtől az összes játékot, plusz a véres papírjával frankón letörölgetett mindent. Ennyit a higiéniáról. Felbosszantotta a lánykámat, aki ezért inkább kiment. Hiába szóltunk rá a nagylányra hogy engedje játszani. Helyette inkább visszabeszélt. Az anyja meg csak pislogott. Félig le volt csúszva a gyerek nadrágja, de nem zavarta, úgy ült le. Még a csizmáját is levette. Mondták is a gyerekeim, hogy nem csodálkoznak hogy valaki kimarta az arcát……. Aki bent várt velünk, már mindenki rosszul volt tőlük.

Láttam már itt gusztustalan dolgokat, nagy vonalakban írtam is róla, de még mindig meg tudnak lepni. Ezért is viszketek ha sokat kell várni kint.

Nagy nehezen sorra kerültünk, az orvosunk megvizsgálta a legényt. A csomókra a hormonzavart mondta. Őt is lemérték, mondta is hogy rengeteget nőtt, figyeljünk a vitaminokra, ásványi anyagokra. Ezt én is észrevettem, mivel minden ruháját kinőtte.

És akkor jött a fejfájós történet…. Mondja a kölök, hogy az orra felső része, meg a szemöldöke környéke sűrűn fájdogál, bizsereg, viszket. Nem is tudja pontosan, de rossz, zavaró érzés. Mondja az orvos, hogy elektromos fogkefe! Azért van ez, mert olyan fogkefét használ. A gyerek néz rá, hogy tuti nem, mert napközben, össze-vissza szokta érezni. Akkor nő a szemöldöke! Attól van. Vissza is kérdeztünk hogy: Tessék?! :) :) Ő meg mondja megint, hogy a szemöldöke miatt van. Na ott már elég nehezen tartottuk vissza a röhögést. Megköszöntük szépen, a doki rohant is tovább, mi meg csak néztünk ám, hogy megint megérte eljönni, most is tanultunk valamit. Itthon ugye elmeséltük apának is hogy milyen diagnózist kaptunk. Mit mondjak, ő is nézett hülyén hogy : Mi van? Ezt mondta egy orvos?

Na de amikor már egy gyerek is zakkantnak nézi…….. az már tényleg gáz! Nem is tudom hogy sírjak, vagy nevessek? És az egészben az a szép, hogy azok közül akikhez jártunk eddig, még ő a legelfogadhatóbb! Pedig ha mindet összeszámolom, pont az ötödik. Ebben van helyettes orvos, meg költözés miatt váltás is.

Én nem vagyok orvos, ez tény. Szerintem már nem is leszek. Méghozzá azért, mert nem bírom a vért! De amiket itt tapasztaltunk idáig, egész nyugodtan nyithatnánk mi is egy praxist. Ennél hülyébb én sem vagyok hozzá.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 


 0
Tovább

Anya szabin: Schliersee

Az az igazság, hogy imádom a gyerekeim, nagyon szeretek velük lenni, itthon lenni, de van az a pont, amikor azt mondom: na most megyek szabira! Velem vannak huszonnégy órában, én vigyázok rájuk, mellette teszem a dolgom. Néha még éjjel is fent vagyok ha kell. De erről már írtam a „Nem produktum otthon lenni a gyerekkel!” című posztomban. Mi itt egyedül vagyunk ráadásul, senki nincs akire legalább egy órára rá lehetne őket bízni. :(

És persze külön nehezítő tényező a mindennapok mellé, ha otthonról kapok rossz híreket. Amiből idén jó sok jutott sajnos. Nem vagyok robot, nálam is van hogy szakad a cérna, fáradt, vagy nyűgös vagyok. Van olyan akinek nem? Ilyenkor van az, hogy hétvégén beülök egyedül a szobába és magamra zárom az ajtót egy órára, vagy csavargunk egyet. Ha itthon maradunk, néha olvasok, vagy rajzolok, de előfordult már hogy kirakóztam. Apától kaptam egy gyönyörű puzzle-t a tavasszal, amit vagy egy hónapig raktunk, néha ketten is, hogy végre kész legyen. (2000 db-os) Azt hiszem körülbelül tíz évre elég volt belőle. Találtok róla képet a facebook oldalamon.

Most hétvégén például, elmentünk a HÓBA! :) Imádom a havat, a hegyeket, főleg ha még tó is van mellette. Valami meseszép így együtt. A mostani célpont a Schliersee volt. Münchentől körülbelül egy óra kocsival. Mivel nem egy vészes távolság, ebéd után indultunk csak.

Nálunk a városban alig volt hó. Ami esett pénteken, annak a nagyja el is olvadt. De ahogy mentünk az úti cél fele, egyre hűlt a levegő és egyre nagyobb volt a hó! Naná hogy vittünk téli bakancsot, meg overált minden gyereknek. Persze volt nyarvogás hogy nem akarnak jönni. A nagyoknak már szinte semmivel nem lehet a kedvében járni, ráadásul ahogy nő a cipőméretük, úgy lesz egyre nagyobb a szájuk is! Hihetetlen! (vagy ez csak nálunk van így?) A kicsik meg azért visongtak, hogy milyen szupiiiiii, mikor érünk már oda, ugye lehet majd hóembert építeni!?

A képek magukért beszélnek, szerintem gyönyörű hely. (még akkor is ha bénán fotóztam, mivel közben egy-két gyereket húztam visszafele a víztől, hogy ne essenek bele!) Bár egy fénykép sose adja vissza az eredetit sajnos. A tóparton nagyon durván fújt a szél, én totálisan szétfagytam egyébként, de minden percét imádtam! A gyerekeknek sikerült nyakig megfürdeni a hóban, ami nem csak szép, de állítólag finom is volt. Pöttömkének sikerült meg is kóstolni. Emiatt egy szavam nem lehet, kiskoromban én ettem a környéken a legtöbb havat a gyerekek közül. Szegény vadkacsák meg végig jöttek utánunk kaját remélve, de ki volt írva, hogy nem szabad őket etetni. Szégyen, de kacsa kaja pont nem is volt nálam. :(

A buli után hazafele beültünk egy kávézóba, amit egy nénike vezetett. Gyönyörű fafaragással volt díszítve az egész helység, még a plafon is. Fincsi volt a tortája, kedves volt a kiszolgálás és ki is olvadtunk a meleg tejtől, teától. Vidéken amúgy itt is sokkal közvetlenebbek az emberek. Mire a gyerekek élénkülni kezdtek, indultunk haza. Megdicsérte őket a néni, hogy milyen szépen, ügyesen viselkedtek! :) Ritka pillanatok egyike…. Biztos befagyott a nagy szájuk, azért voltak olyan csendben. :) És a végén még a nagyobbak is megköszönték hogy elmentünk kirándulni, mert nekik is tetszett! Megbeszéltük, hogy legközelebb neylonzsákkal fogunk „szánkózni” valahol. Megmutatjuk hogy mi hogy csináltuk gyerekkorunkban! :) Az már mondjuk nem éppen most volt!

Mire hazaértünk, kipakoltunk, itt is elkezdett esni a hó!

És pár profi fénykép vegyesen. (ezeket nem én csináltam! :)


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Bridgette

blogavatar

Gyerekekről, felnőttekről, nagycsaládról, mindennapokról Németországból, őszintén! Meg arról, ami éppen eszembe jut.

Utolsó kommentek