Meg tudod mondani hogy mikor ültél utoljára szánkón? Mikor élvezted utoljára a havat? És mikor örültél neki tiszta szívből, mint egy gyerek?

Én igen. A hétvégén szánkóztunk. Én is, apa is. :) Már több mint 25 éve nem csináltam ilyet. És mi minden alkalommal örülünk a gyerkőcökkel, ha esik.

Igen tudom, itt most sokan kapják fel a fejüket, hogy nem vagyok százas, mert milyen bosszantó az egész, hogy nem lehet közlekedni rendesen, hideg is van, stb., stb. Régen nagyobb havak is voltak, mégsem állt meg az élet. És attól hogy agybajt kapsz, elolvad a hó? Szerinted befolyásolja az időjárást hogy neked tetszik - e vagy sem?

Már írtam az „Anya szabin: Schliersee” posztomban, hogy készülünk a gyerekekkel, egy neylon zsákos bulira. Azóta már voltunk egyszer, de zsákot csak most vittünk. A nagy fiunk természetesen nem akart jönni, mert szerinte állati égő! Itt tartunk. Szép! Azt mondta nem akarja magát lejáratni hogy zsákkal csúszunk, mert kukásnak fognak nézni.

Erre mondtuk az apjával, hogy :

1. Mégis ki a fenét érdekel, hogy egy tök vadidegen ember mit gondol rólunk? Lehet hogy soha az életben nem találkozunk vele többet. Sőt valószínű. Mit számít mások véleménye?

2. Az égésen meg már régen túl vagyunk. Gyakorlatilag minden alkalommal éghetnénk, amikor kimozdulunk együtt a lakásból, mert az emberek nagy része még csak nem is megnéz, hanem megbámul. Meg hangosan megbeszélik hogy: Láttad mennyi gyerekük van? Húhaaaa! Szóval az égés miatt kár paráznia. Égjen az, aki bámul és hangosan kibeszél.

3. Szeretnénk nekik mutatni valamit, a mi gyermekkorunkból. Mi így is csináltuk régen. És jó volt! Akkor még nem árultak ennyi műanyag szemetet. Vagy mindenkinek ugyanolyan szánkója volt, (fából) ha volt, vagy hozott zsákot. Extrának számított, ha kapott bele otthon szalmát is. Nem lett lila a feneke a csúszkálástól. Mégis tudtuk élvezni a havat. Szóval nem az számít hogy min csúszol, hanem hogy élvezd ahogy suhansz lefele. Ezek után már csak a sok ruha miatt ment a hiszti……. A leggings-et kimondottam utálják a nagyobbak.

A múltkor pont jó időt fogtunk ki. Bár meg voltunk ijedve, mert akkor a városon kívül sem maradt meg a hó. A tó már jeges volt, de nem volt teljesen befagyva. Persze most is meg kellett nézni a vizet, meg a kacsákat. Aztán már úgy voltunk vele, ha odáig eljutottunk, mégis nézzünk szét, hátha szerencsénk lesz. A keresgélésnek hála, találtunk egy szuper szánkópályát. Voltak jó néhányan, még síelők is, mert van egy felvonó hozzá. És még szépséges hóesést is kaptunk. Újraépítettük egy „viharvert” hóembert, komplett családi közreműködéssel. Bár, nem biztos hogy sokkal szebb lett szegény. És jó nagy hócsatát vívtunk. :)

Most hétvégén viszont, már sokkal csípősebb volt az idő. A városon kívül mínusz 8 fok körül mozgott, plusz fújt a szél. Alig volt olyan elvetemült ember rajtunk kívül, aki felmerészkedett a hegyoldalba. Megvolt a szánkó, a zsákok, meg még egy jó néhány csúszó alkalmatosság, de így is sikerült összeveszniük a gyerekeinknek. Mindig az kéne, ami a tesónál van. A legkisebb volt egyébként a legvagányabb köztük, ő mindig a zsákon akart menni, mert az forgott is. Jó nagyokat sikongott hozzá és egyáltalán nem félt. A nagylánynak is a zsákos verzió tetszett inkább. A fából készült szánkón leginkább csak ücsörgött valaki, az nem csúszott szinte semmit, elsüllyedt a hóban. Az új szomszéd sráccal találkoztunk induláskor, ő ajánlott még fel egy gumicsónak - féle valamit, de azt most kihagytunk. Majd legközelebb. Azt sem tudom, hol lehet a pumpa? Nem árt ha előtte megkeresem, mert másképp nem tudjuk felfújni.

Egyébként is mindig, mindenhova úgy indulunk el, mintha legalább egy hétig maradnánk. Legyen kaja, innivaló, csere ruha, zokni, overálok, kesztyűk, pelenkás táska. Sosem tudni alapon.

A gyerekek jól be voltak öltöztetve, meg ők azért mozogtak rendesen, nem fáztak. Nekem viszont, úgy lefagyott a lábam, hogy még a több mint egy órás hazaúton sem olvadt ki a kocsiban. Meg a kezeim sem. Mert én húztam vissza a kesztyűket, töröltem a nózikat, igazítottam a sapkát, söpörtem róluk a havat, de ezt mind, nem tudom kesztyűben. Teljesen lefagytak az ujjaim.

A gyerkőcök viszont nagyon élvezték! Ahhoz képest hogy a legnagyobb egyáltalán nem akart jönni és a másodszülött sem erőltette nagyon a témát, alig lehetett őket hazacibálni. A kicsik meg végképp nem akartak eljönni onnan. Még be sem ültünk az autóba, már azt kérdezték, hogy mikor megyünk megint? Most hazafele álltunk meg a tónál, mert be volt fagyva majdnem teljesen. Rengetegen jöttek ki csak azért, hogy a jégen sétáljanak, korcsolyázzanak. Még babakocsisok is voltak jó néhányan. Apa mondta, hogy menjünk mi is. Hááát, bevallom őszintén, én totál be voltam tojva. Még soha nem próbáltam ilyet. A legkisebbel a szélén maradtunk, két méternél beljebb nem merészkedtem vele. Voltak akik a közepéig is bementek, szóval elég erős volt a jég. De minden lépésnél olyan fura hangja volt, rázott tőle a hideg. Plusz egy csapat nagyon cool gyerek direkt ugrált rajta mellettünk, szóval én úgy döntöttem hogy elég is volt belőle.

Ahogy hazaértünk, kiolvasztottam a gyerkőcöket a kádban, aztán lefekvésig hallgattuk, hogy milyen szuper nagyokat csúsztak, meg mekkorákat borultak a hóban.

Nekem még úgy is megérte elmenni, hogy teljesen lelilult a kezem - lábam. Olyan jó volt látni, hogy mennyire élvezik a gyerekek. Tiszta levegőn, a természetben, a gyönyörű kilátással….. kell ennél több?

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!