Magas, nem magas az a szemnyomás, vagy elcseréltük más nyavalyára?

A „Magas a nyomás a gyerekem szemében” poszt folytatása.

Ott hagytam abba, hogy a szeptemberi időpontra vártunk.

Na de én nem bírtam ki addig! Hogy bírtam volna? Gyorsan körbetelefonáltam, merre mehetünk tovább? Állati szerencsénk volt, mert kaptunk egy helyet a szemklinikára otthon.

Még az sem érdekelt, hogy az egyetlen napra adták a három hétből, ami pont nem volt jó másik időpont miatt. Még az óra is ugyanaz volt. Nem gáz, megoldjuk! Mindenki akkor ment szabadságra, alig volt orvos a városban. Nehéz volt bármilyen időpontot szerezni.

Csak nézzék meg a legény szemét rendesen.

Most apa volt a hős, aki bevitte a fiunkat a szemészetre, mert nekem a fogdokival volt „randim” az összes többi gyerekkel. A párom úgy volt vele, őt szekálták már eleget a fogdoki miatt, egyet se lásson közelebbről egy darabig.

( „ A fogorvos törte el a férjem állkapcsát” posztokból kiderül miért.)

A fogorvost sem tudtam átrakni, így is már két hónapja le volt fixálva az időpont, mert a fogdoki is két szabi között dolgozott csak pár napot.

Csodálkozott is a férjem mikor beértek a klinikára, mert alig volt ember a folyosón. Nem is kellett sokat várni, gyorsan szólították is őket. Nagyon rendesek, kedvesek voltak, tényleg alaposan megnézték minden irányból a gyereket. Mondták is rögtön a jó hírt, nem magas a szemnyomás, jó lett az eredmény. Kérdezte apa, hogy akkor mi lehetett a baj? Nem tudják, bármi, ilyen előfordulhat.

(gyerekeknél, terhes nőknél minden lehetséges)

Ó de jó, nem is kő, hanem szikla esett la a szívünkről. Viszont, mire beleéltük volna magunkat, jött a feketeleves : Fél év múlva kell egy kontroll, meg valószínű hogy innentől kezdve rendszeresen járni kell.

De miért kell jönni, ha jó az eredmény? Mert a vakfoltja viszont nagyobb mint kéne és az sem valami jó! Tudnának erre is valami spéci vizsgálatot, de mivel ő még nagyon kicsi, nem tudják mivel összehasonlítani. Csak felnőtt eredmények vannak. A lényeg röviden, hogy figyelni kell.

Én meg azt hittem, hogy minden rendben és fellélegezhetünk végre…..

A doktornő próbálta vigasztalni apát, hogy nem kell megijedni, ez nem vészes, csak jó ha néha ránéznek. Szuper.

Őszintén szólva, amilyen az idei év volt idáig, már mindegy ki mit mond, totál kivagyok.

Az a jó, hogy a fiam soha nem panaszkodik, nem mondja hogy fájna, vagy nem lát jól, semmilyen tünete nincsen. Ezért sem gondoltam hogy bármi lenne a szemével. Bízom benne, hogy minden rendben lesz vele.

A nyári szünet jó gyorsan eltelt, készültünk haza. A nagyobbak már nagyon várták, a kicsik meg egyáltalán nem.

Beszéltük apukával, hogy mi legyen, menjünk az itteni orvoshoz vissza, vagy ne menjünk? Aztán arra jutottunk, ha már van időpont megyünk és megmutatjuk az otthoni eredményeket is.

Kicsit be is húztuk a nyakunkat, vajon mit fog szólni a szemész, hogy másnál is voltunk?

Őszintén meglepődtünk, mert nem azt a választ kaptuk, amit vártunk. Azt mondta nagyon helyes hogy megnézettük, ő is ezt csinálta volna a saját gyerekével! De azért szeretné körbenézni a nagyfiút, biztos ami biztos alapon. A szemnyomás szerencsére megint jó lett, de ő is húzta a száját, azt mondta valami van, mindenképpen vissza kell menni januárban. Olyan hamar?

Akkor most mégis mennyire kell megijedni?

Az igazság az, hogy ha velem van valami, azt általában félvállról veszem. Mindig úgy vagyok vele, hogy nekem nincs időm ilyen hülyeségekre hogy beteg legyek. Itt vannak a gyerekek, szükségük van rám, toppon kell lennem. Állítólag hozzáállás kérdése is a gyógyulás. Nálam a legkomolyabb megfázás is, amikor tényleg lázas vagyok és talpra sem tudok állni, maximum egy hétig tart cakk–pakk. Abból körülbelül másfél nap amíg fetrengek, de az is csak azért, mert tényleg nem tudok fent lenni. Nem rohanok rögtön minden köhintéssel az orvoshoz.

A kötelező felülvizsgálatokra elmegyek, de azon kívül csak akkor, ha már végképp muszáj.

Viszont a gyerekekkel teljesen más a helyzet.

Nem látok bele, nem érzem hogy mije fáj, nem fáj, vagy tényleg jól lát–e vagy sem.

Az is biztos, hogy orvoshoz járni nem éppen a legjobb időtöltés. Persze ezt is embere válogatja, van aki kifejezetten szeret menni. Én nem. Gyerekkel sem.

De ha a doki azt mondja hogy valami van, akkor menni kell!

Derüljön ki időben, ha kell kezeljék minél hamarabb. Az egészségünk a legnagyobb kincsünk, ki vigyázzon rá ha nem mi?

A január még messze van, a másik időpont meg még messzebb. Most nem vagyok annyira kétségbeesve mint a nyáron, de nem is vagyok teljesen nyugodt. Reménykedem hogy minden rendben lesz és elfelejthetjük ezt az egészet.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!