Ez már elég régi történet, de még máig emlékszem szinte kristály tisztán az egészre.

A legidősebb gyerekem kezdett el könyörögni egy madárkáért. Nagycsoportos óvódás volt akkoriban.

Az oviból hazafele menet, mindig megálltunk a kisállatbolt előtt, és megnéztük kik várnak új gazdikra. Ő észre is vett egy madarat. Tény, hogy nagyon szépséges kis madár volt. Valami különleges sárga színe volt, azt hiszem még tán kis vörös is volt benne a nyaka körül.

Egyszer rá is beszélt a csemete,hogy nézzük meg bent az üzletben is. Húztam a szám, de legyen.

Gyorsan kiderült, a félelmem nem volt alaptalan, mert iszonyat ára volt annak a csöpp kis lénynek.

Naná hogy jött a kiskutyaszem, meg a krokodilkönnyek, hogy de AANNNNYYYYAAAAAAAA!

Nem. Szó se lehet róla.

Örültem, hogy azokat ki tudom fizetni amiket kell, nem futotta még a madárra, meg a ketrec, meg a kaja, meg a kutyafülefarka.

Persze a szívem szakadt meg miatta, állatira szégyelltem, hogy nem tudom neki megvenni, ugyanakkor nem hiányzott nekem sem még 1 plusz feladat. A gyerek is kicsi volt még, a felelősség meg nagy. Mégiscsak egy élőlényről beszélünk.

Egyedül voltam egy óvódányi gyerekkel, mert apuka előtte utazott ki külföldre, hogy munkát találjon. Én költözés előtt voltam, ami egyedül amúgy is mókás, plusz szintén pénzbe kerül, ráadásul a nagymamához készültünk, neki meg sokszor a kan macska is k….va, szóval inkább hagyjuk.

Viszont azok a szemek…….., na és a sírás-rívás.

Na mit lehet ilyenkor tenni?

Azt mondtam, hogy kérje meg az angyalát!

Itt gondolom, sokan húzzák fel a szemöldököt mi?

Na igen.

Nem vagyok vallásos, ezt itt le kell szögeznem.

Viszont sokat olvastam pozitív gondolkodásról, spiritualitásról, végigültem egy tanfolyamot, ami önismeretről szólt, de sok más dolog is elhangzott, szóval úgy gondoltam hátha, egy próbát megér.

Na volt itt azért hátsó szándék is, a hárítás természetesen.

Gonosz dolog? Naná.

Genya vagyok, de ez van, hirtelen ennyi jutott eszembe, csak legyen végre vége alapon.

Mondtam neki, megbeszéltük, hogy anyának most nincsen pénze, ki fogja gondozni ráadásul, amikor ott a pici tesó is, meg a nagyobbak, meg költözés, a saját cuccokat is hova rakjuk, meg a nagymamánál amúgy sem fogunk elférni.

És persze ő azt is mondta hogy érti, egészen addig, amíg meg nem látta a madarat.

És naná hogy nem vette meg senki. Az összes többit elvitték, csak azt nem………

Kicsit reménykedtem benne hogy meggondolja magát menet közben, de nem!

Szóval maradt az angyal.

Egyik reggel jött is, hogy megbeszélte vele. Mondtam hogy szupi, téma lezárva.

Meg is volt a költözés időközben, szó sem esett többet a kis sárga madárkáról.

Teltek a hetek.

Én meg örültem.

Egyszer csak, jönnek haza a sulitól, hozták a nagymamával az ebédet (nagyi a sulikonyhán volt menzás) és nagyobb a ricsaj a szokottnál.

Hát mit gondoltok mi történt?

Találtak a fűben egy szép kis barna fiókát.

Csóró kiesett a fészekből, és még nem tudott repülni, úgyhogy ráfázott, a csemete pedig meghallotta hogy csipog a fűben, és hozta nagy örömmel, hogy az angyala segített.

Hááát, én is felhúztam a szemöldököm, de nyilván vele örültem.

Azok a boldog szemek, az az öröm az arcán………...hihetetlen édes volt.

Szerencsére túlélte az éjszakát a kis jövevény, én is fellélegeztem, most már tuti megmarad, hisz nem is olyan picike már. A gyerekek lelkesen fogták neki a bogarakat, ő meg ette is válogatás nélkül.

Igen ám, de nekem délután dolgom akadt, muszáj volt mennem.

A törpök nem is akartak jönni, meg nem is lett volna jó ötlet vinni egyiket sem, szóval kb. milliószor beszéltük meg hogy a madár marad a vödörben, ki nem szabad vinni, mert a macska elviszi, megvárnak amíg hazaérek, nagymamának pedig nagyon szót fogadnak és majd adunk neki kaját együtt, ha már itt vagyok.

Ok. Minden szupiiiiiiii.

Szerintetek?

Már odafele szar érzésem volt, és hazafele meg még rosszabb lett. Alig vártam hogy otthon legyek végre.

A gyerekem kisírt szemekkel rohant elém.

Na mi történt?

Még az első saroknál tarthattam, amikor a kisebbik fogta és kivitte a kezében az udvarra.

Madár csipogott, a kutya bezakkant, madár megilyedt, a gyerek pedig lazábbra engedte a fogást.

Naná hogy azonnal kiugrott a kezéből, egyenesen a kutyus elé, aki meg azzal a lendülettel be is kapta. Gondolta faszaaa, friss hús!

A gyerekek nagyon durván összevesztek, a nagymama meg a gyerekekkel, mert mért nem értették a szép szót, pedig ő hányszor mondta.

Én pedig leültettem őket: látod, cicám, az angyalod, küldött neked kismadarat, és nem vigyáztál rá.

De nem ő volt, hanem a tesó. Rászóltál hogy a madár bent marad? Őőőőőő nem.

Akkor ennyi.

A mai napig előkerül a téma, még mindig balhéznak miatta, és még mindig van picsogás is, hogy meghalt szegény és a kutyuka milyen gonosz volt. Ennek már vagy öt éve, azóta szegény kutya is a madárral együtt csücsül a felhőn, az angyalok közt.

Ilyen az élet.

Madarunk azóta sem lett.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!