Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Anya, minek kell ennyi hülyeséget megtanulni?

Ezt a 12 éves nagy fiam kérdezte a minap. Hogy mit válaszoltam neki? Azt, hogy teljesen jogos a kérdése. Meg azt, hogy megismerjenek minél több dolgot. Na de azért mégis…… Rengeteg minden van, amit erőltetnek, de az ég világon semmi hasznát nem veszed később az életben.

Én is jártam iskolába, mint mindenki más. Több suliban is koptattam a padot. Meg mellé még pár tanfolyamon is. És őszintén szólva, egy-két kivételtől eltekintve, mindenütt volt olyan, hogy teljesen felesleges és értelmetlen dolgokra pazaroltunk el egy csomó időt, energiát. Aminek meg lett volna valami haszna, azt épp csak megemlítették. Már akkor sem értettem hogy ebben így mi a logika? Mostanában meg végképp nem.

Nagyjából képben vagyok az otthoni iskolai helyzetekről. Rengeteg helyen olvastam, hogy panaszkodnak a szülők, hogy a gyerekek durván le vannak terhelve. Meg ugye hogy bevezették ezt az egész napos sulit is….. Riogatják őket a dolgozatokkal, nem győzik a tempót már elsőben sem.

Na de minek ez? Hova kell ennyire rohanni? Egy elsős gyereknek? És hova tanuljon annyit, főleg olyat, aminek semmi hasznát nem veszi az életben? Emlékszem amikor otthon az óvónéni mondta a nagycsoportos fiamról, hogy: anyuka, nagy baj van, ez a gyerek nem tud EZERIG oda-vissza számolni! Én meg csak néztem rá, hogy miről beszél? Mi a töknek kéne tudnia az oviban? Nem egyetemre készül, hanem általános iskola első osztályba! És akkor a suliban mit fognak tanulni, ha már úgy kezdik az elsőt, hogy ezerig számolnak? Nem bírtam ki hogy ne röhögjem el magam.

Az itteni iskola azért ennél jóval lazább. Emlegettem már több posztomban. Néha talán túlságosan is. De én örülök hogy nem rettegnek, nem gyomorgörccsel mennek reggelente. Azt sem hallottam még tőlük, hogy félnének egy dolgozattól. Pedig azt azért írnak eleget. Bár itt inkább tesztek vannak. Verset sem kell magolniuk állandóan. Meg egymás előtt nem kell hangosan énekelni és felelni sem. Még egymás jegyeit sem tudják az osztályban. És itt nem kötelező egész nap a suliban ülni. A legnagyobbnak van hetente 2x hosszú napja, ami azt jelenti, hogy délután negyed négykor végez. Amikor a szülők reklamáltak érte, azt mondták, ha nem akarjuk, nem kell maradnia a gyereknek. Na de hogy akkor hogy pótolja azokat az órákat, az nem derült ki.

Meg itt már most, hatodikban szakirányt kell választania a gyerkőcöknek. Ez még nem kimondottam szakma, csak azt kell eldöntenie, hogy mi az, ami jobban érdekli. Hogy ez a gyakorlatban hogy néz ki, majd kiderül. Egyébként itt is mindig balhé van a sulirendszer miatt, a németeknek sem tetszik a sajátjuk.

Emlékszem még, amikor én jártam iskolába. Torna órán mindig erőltették a szekrény-, magas-, meg távol-ugrást. Minek? Az egyik gyerek úgy bezúgott a szekrénybe, hogy alig találtuk meg csórót.

Azóta sem ugrottam egyiket sem. Csak a rossz jegyeket osztották érte. Vagy amikor ének órán kellett „felelni”. Egész héten csúfoltuk egymást utána. Senki nem lett énekes az osztályomból. Történelem órán, annyit szenvedtünk az őskorral, meg az ókorral, hogy a világháborúkig soha nem jutottunk el. És persze minden suliban kezdtük elölről az egészet. Vagy matekból szerintetek hányszor számoltam azóta logaritmust például? Vagy írtam mondjuk kémiai egyenleteket?

És nem azt mondom, hogy ez mind teljesen felesleges. Azt mondom, hogy rossz a megközelítése. Száraz és sokszor érthetetlen. Nem köti le a gyerekeket. Mért nem tanítják ezeket úgy, hogy a napi életben tudd használni?

Mondjuk hogy a takarítószereket nem biztos hogy jó ötlet összeönteni, mert még baj is lehet belőle. Melyik mérgező például és mit okoz? Hogy használj hozzá gumikesztyűt. Vagy hogy mit kell csinálni ha a konyhában valamilyen baleset ér. Vagy ha véletlen kigyulladt az olaj? Azért konyhai baleset elég sokszor fordul elő és sokan nem tudják, még a felnőttek közül sem, hogy mikor, mi a teendő? Vagy mondjuk verselemzés helyett, ha normálisan megtanítanák a gyerekeket írni, olvasni? Annyira értelmetlen volt például: „Mire gondolhatott a költő, amikor ezt írta?” Honnan tudjam? Ki az, aki rajta kívül tudja? És saját véleményed ne is legyen, mert az nem jó, azt mond, amit a tanár hallani akar! Esetleg ha megtanítanák a gyerekeket arra, hogy hogyan értelmezzenek egy szöveget? Hogy nem átfutom, hanem elolvasom, mert a kettő nem ugyanaz? Hogy addig nem írok alá semmilyen papírt, amíg nem tudom hogy mi van benne? Például egy szerződést! Hogyan írjak normális önéletrajzot? Hogy kell viselkedni egy állásinterjún? (állítólag a két utóbbit itt tanítják) Nem többet érnénk ezzel, mint a verselemzéssel? Vagy matekból például pénzügyi ismeretek logaritmus számolgatás helyett? Mondjuk a pénzről, bankokról, bankkártyákról, hitelekről? Hogy működnek? Esetleg tanulhatnának önismeretet. Hogyan kezeljem a stresszt? Mit tud kezdeni egy kamasz a hormonzavarával? Mit csináljak ha szekálnak, csúfolnak a többiek? Mit okoz ez annak, akit piszkálnak? Milyen következményei lehetnek? Közösségi oldalak és azok veszélyei. Szexualitásról- csak nem olyan szerencsétlen módon, mint nekünk annak idején. Egyáltalán, már ha köszönni megtanítaná őket valaki! Vagy ha beszélnének nekik a tiszteletről, a normális viselkedésről! Hogy nem esek át a másikon, nem rúgom vagy borítom fel, vagy megyek neki tátott szájjal, ha látom hogy ott van! A becsületről, tisztességről. A régen elveszett emberi értékekről. Hogy mi a szeretet, vagy az együttérzés? Vagy mondjuk az egészséges táplálkozásról? Esetleg a szelektív hulladékgyűjtésről? Már az is jó lenne, ha megtalálnák a kukát és nem mellé dobálnák a szemetet. Hogy mekkora probléma ez a rengeteg szemét amit termelünk például? Lehet ezeket a gyerekek életkorához igazítani és meg is értenék. Már ha lenne aki beszélne nekik ezekről!

Nem tudom, csak gondolkodom. De azt tudom, hogy én személy szerint az itt megemlített ismeretekkel sokkal többet tudtam volna kezdeni, mint mondjuk gyökvonással. És a szülőknek, felnőtteknek nem az a dolga, hogy a gyerekeket felkészítsék a való életre?

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 0
Tovább

Miért nem szeretik a németek a gyerekeket?

Minden ország más és más. Ezen nincs mit vitatni. Ebbe beletartozik az is, hogy az adott országban hogyan viszonyulnak a gyerekekhez. Az olaszok állítólag rajonganak a gyerekekért. De a magyarok is elég gyermekszeretőnek számítanak. Viszont a németek…….

A jó pár év alatt, láttunk már fura dolgokat itt, ezzel a témával kapcsolatban is.

Azóta hogy anyuka lettem, tapasztaltam otthon, hogy szívesen jönnek oda emberek, még idegenek is, hogy megnézzék, akár meg is cirógassák a babát. Sokan direkt keresik a lehetőséget, hogy közelebb férkőzzenek a gyerkőchöz és kontaktust teremthessenek vele. Ahogy nagyobb lett a létszám nálunk, már olyan is akadt, aki csak azért jött oda, hogy megkérdezze: „mit képzelek, hogy akarom őket felnevelni?” Mintha egy hajszálnyi köze is lenne hozzá. Szerencsére ez ritka.

Itt viszont…… Ahogy kiköltöztünk, még új volt minden, nem is igazán figyeltem erre. Csak később tűnt fel, hogy itt nem foglalkoznak az emberek a gyerekekkel. Nem jönnek oda, nem dicsérik, nem integetnek, mosolyognak, vagy köszönnek vissza a picinek. Sokan még csak észre sem veszik őket. Félreértés ne essék, én megvagyok nélküle, csak nagyon furcsa volt Magyarország után.

Olyan előfordul, hogy jönnek az utcán velünk szemben és látom, hogy oda-vissza jár a szemük. SZÁMOLNAK! Már az is eléggé fel szokta adni a leckét, hogy összeadják őket. :) Pedig azért annyira nincsenek sokan! Legutóbb például, az új szomszédék a liftben kezdték el hangosan számolni a törpöket. Elég röhejes szitu volt. Azt viszont rengetegen mondták már itt, hogy: „ ennyi gyerekkel rengeteg a munka!”, meg „a legnagyobb tisztelet érte”. Szinte mindenütt meg is jegyeztek bennünket elsőre, akárhol megfordultunk idáig. Nekem elég fura, hogy itt sokan egyáltalán nem vállalnak gyereket, vagy ha igen, akkor legtöbbször csak egyet. De azzal sem igen szeretnek foglalkozni. Nyilván nem arról van szó, hogy mindenkinek legyen vagy 4, de hogy egy sem!? Akik ebben az országban leginkább gyermeket vállalnak, azok nem németek. Pedig itt aztán rengeteg baba születik évente. Most is láttam az újságban, hogy csak ebben a városrészben több mint ezer gyerkőc született tavaly. És jó néhány városrész van még ezen kívül….

A németnek viszont nem kell. Pedig ők is fogynak de nagyon, mégsem tesznek ellene semmit. Ha van gyerek, akkor le vannak kötve, nem lehet mindig azt csinálni amit szeretnének. Nagy úr az ego és a lustaság is kizáró ok. Plusz még rengetegbe is kerül mire felnő. Ha azt nézem, hogy itt a szülő inkább elfordul, hogy ne is lássa hogy folyik a gyerek orra a szájáig, ahelyett hogy megtörölné….. Itt aztán tényleg nem sértegetik a gyerekeket azzal sem, hogy rászólnak, vagy fegyelmezik. Mindent szabad és rengeteg mindent meg is vesznek nekik. Ez mondjuk meg is látszik. De nem tutujgatják, ajnározzák őket. Nincs annyi szeretgetés, vagy puszilgatás sem. Valahogy hiányzik az egészből a SZÍV! Erre ők azt mondják, hogy már kicsi korától kezdve önállóságra nevelik.

Nekünk például külön felhívták a figyelmünket az oviban, hogy a lánykánknak mindenképpen szobatisztának kell lennie, mert ők itt nem segítenek a wc-n. Még csak meg sem nézik, hogy jól sikerült-e megtörölnie a popót. Tapasztaltuk sajnos. :( Bár, ez a színvonal állítólag csak azokra az ovikra jellemző, ahol nagyon sok a külföldi. Nem tudom. Nekünk háromból, három ovink ilyen volt. :( A kedvencem, hogy érje fel ésszel egyedül, már a három éves is az oviban, hogy mikor van tízórai-idő és ha nem ér oda, éhen marad! Tehát, eleve ismernie kell az órát, mire oviba megy! Külön nem könyörögnek senkinek hogy menjen enni. A lányunk párszor lecsúszott róla. Vagy eljátszotta az időt, vagy nem volt hely az ebédlőben.

Én, amikor ide költöztünk, már attól is dobtam egy hátast, amikor az edzésre nem engedtek be. Azt mondták nem kell ott nézelődni. Mindegy mire viszed a kicsit, balettre, vagy úszásra. Majd ha vége, mehetsz érte. Az iskolába is rengeteg gyerek jár egyedül. Már elsősök is. Sőt, ha rossz az idő, még azok a szülők sem jönnek értük akik egyébként szoktak.

Az albérlet keresésnél pedig kimondottan hátrányt jelent, ha valakinek gyermeke van. Erről már írtam a „Te laktál már putriban?” című posztomban. Hallottam olyat is, hogy német család sem talált évekig albérletet gyerekkel. Mint ahogy mi sem. Nekünk is mondták, hogy nem gáz hogy külföldiek vagyunk, az sem ha állatot akarunk vinni, de a gyerek…… Az sem érdekes, hogy mennyi csemetéről beszélünk. Nem az a kizáró ok hogy többen vannak, hanem az, hogy vannak! Úgy tűnik nekem, még azoknál a pároknál is ahol van baba, hogy az egy muszáj rossz dolog. Szeretnek minél hamarabb szabadulni tőle.

Egyébként nagyon jó példa volt az a múltkori cikk, ahol a két éves gyerek elszökött éjjel a házból, itt Bajorországban. (Itt olvashatod) Bár nekem ez a sztori több ponton is érdekes. Az én két évesem, de még a nagyobbak is, engem keresnek először, ha bármi bajuk van. Akár éjjel, akár nappal. A másik, hogy nem indulnának el otthonról sehova, főleg nem egyedül, pláne sötétben. És legfőképpen, mi zárjuk az ajtót, amit egy két éves nem tud kinyitni. Ebből is látszik, hogy itt a gyerekeknek nincs túl sok köze a szülőkhöz. Egy fedél alatt élnek ugyan, de körülbelül annyi is a kapcsolatuk egymással. Nagyon sok embertől hallottam már, hogy 16-17 éves gyerekek már nem laknak otthon. Vagy mennek maguktól, vagy a szülő küldi el őket. Kérhetnek önkormányzati lakást, aztán oldják meg ahogy tudják. Azért egy akkora gyerek, ahhoz hogy egyedül éljen, még nagyon fiatal szerintem.

Ezért is jó üzlet itt például az idős gondozás. Vagy mert eleve gyermektelenek, vagy mert a gyerekük nem foglalkozik velük. Bár azon nem kell különösebben csodálkozni ilyen „nevelés” után. A szomszéd nénihez is évente egyszer jön el a lánya. A nagymamám mesélte nemrég, hogy otthon is beszéltek erről a témáról rádióban. Szóval nem csak nekem tűnt ez fel.

Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi alapján mondja azt valaki, hogy nem vállal gyermeket, nem akar családot, akkor sem ha megtehetné. Bár az is igaz, hogy akinek nincs, az nem tudja hogy mit veszít!

 

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Megint köszönjük szépen.......

Mit is vártam. Néha magamat sem értem. Ennyi év után még mindig elhiszem, bízok, remélek, ha beígérnek valamit. Aztán jön a szokásos pofára esés. Mint most…… Persze tudom, nálam van a hiba. Ki másnál lenne?

Szóval most megint köszönöm szépen szeretett országomnak, a kormánynak, a kedves honatyáknak, a legújabb mézesmadzagot. Már tavaly lehetett olvasni több helyen is, hogy ez az év a családok éve lesz. Persze ez minket nem érint, itt élünk jó pár éve már. Nekem nem kell ígérgetni, mert nem vagyok jó szavazó polgár, mivel, mióta nem otthon élünk, nem járok szavazni. Mégis milyen alapon szóljak bele bármibe, ha nem élek az országban? Döntsenek azok, akik ott élnek. Ami minket érinthetett volna egyedül, az a jelzáloghiteleseknek szánt mínusz egy millió forint a harmadik gyerektől. Ugye legelőször még arról volt szó, hogy minden nagycsaládnak jár, akinek valamilyen jelzáloghitele van, ahol három vagy annál több gyereket nevelnek.

Én meg elhittem. Mert ilyen hülye vagyok. :( A férjem már nem ennyire optimista, azt mondta mese habbal, mint a többi. A napokban olvastam direkt utána, hogy akkor tényleg van-e és hogy konkrétan kiknek jár? Hát nekünk nem. Szokás szerint, megint egy állati nagy átvágás az egész. Egyébként tök fura, mert még bármi ilyen segítségről volt szó, nekünk sose járt semmi. Mert az idei év január 1-e után született, vagy már a pocakban lévő és a tizenkettedik hetet betöltött babák után jár csak. Tehát akiknek tényleg számított volna, ahol esetleg tényleg több gyerek van, akik persze már meg is születtek, azoknak csak egy nagy füles jutott megint. Mert a már meglévő gyerek nem éri meg azt a pénzt. Majd ettől születik a sok magyar kisgyerek. Hajrá!

A deviza hitelek eleve egy állati nagy lufi volt, rosszabb mint az uzsora, mégis engedték. Hihetetlen. Attól hogy kerestek nekik szép épületeket és ráírták hogy bank, még ugyanúgy uzsorázás amit művelnek! Mi tíz éve fizetjük már és nem fogyott a hitelünk, hanem egyre több lett. Hogy lehet ez? Valaki magyarázza már meg! Soha nem fogy el? Már akkor is fura volt, hogy a frank ára lefele ment, de mire fizetni kellett, valahogy mindig felment a törlesztő részlet. Emlékszem amikor bementem a bankba, hogy mi is szeretnénk az árfolyamgátat kérni, egy kedvesnek egyáltalán nem nevezhető ügyintéző libához kerültem. Elég flegma stílusban kérdezte, hogy: miből gondolom, hogy később tudjuk fizetni? Én pedig visszakérdeztem: hogy miből gondolja hogy később is itt fog flegmázni? Ez is csak egy munkahely, nem örök élet. (már nem dolgozik ott a tyúk!) Nem tudom egyébként kin segített ez a "nagy mentőcsomag", de nálunk nem igazán volt konkrét számokban mérhető a különbség. Szóval ezért reménykedtem most ebben, hogy legalább ez a legújabb ötlete a kormánynak kézzel fogható lesz és tényleg meg lehetne szabadulni ettől a végtelen pénznyelőtől, de megint én tévedtem. Gondolom menet közben rájöttek, hogy „ajjajjj, túl sokan lesznek majd akik jelentkeznek, azért túlzásba ne vigyük már! Csak csináljunk úgy mintha, alapon mutassunk valamit, had örüljenek!"

Egyébként nem akarom elszomorítani a kedves honatyákat, de a gyermek vállalás nem ezen az egy-két millió forinton múlik. Azon múlik, hogy a szülőknek vajon lesz-e hol és miből felnevelni azt a gyereket. Hogy van-e olyan munkahely, amire lehet alapozni és nem kell attól rettegni, hogy bármelyik nap vége lehet mint a botnak. (Így jártunk mi is, ezért kellett emigrálnunk.) Azon múlik, hogy vajon tudnak-e neki normális körülményeket biztosítani és tudják-e majd taníttatni úgy és ott, ahol szeretnék. És ott, ahol már az első gyerek is kérdéses, nem fognak még kettőt bevállalni mellé. Főleg hogy a mostani szülők, a gyerek második szülinapját már legtöbbször nem is együtt ünneplik. De kérdezzenek meg, szívesen válaszolok bármikor. Én szültem az országomnak nem kettő és nem is három gyereket. Úgy gondolom, bőven túlteljesítettünk. És az is tény, hogy jobban élünk mint négy éve! Na ezt például „abszolút a kormánynak köszönhetjük”. Mert elértük otthon azt a pontot, hogy azt mondtuk: elég volt ebből a szopiból! Mert az nem normális dolog, hogy vagy hiteltörlesztőt fizetünk, vagy rezsit, vagy a gyerekeknek a gyógyszereket a nátha szezonban. Szóval köszönjük szépen, ott volt az a pont, hogy akkor mi ezt itt befejeztük!

És nem, nem azért mert a magyar nem hajlandó a munka miatt költözni. Sokszor hallottam ezt otthon. Mert a magyar annyira „hülye”, hogy nem hagyja ott a saját házát, lakását, hogy az ország túlsó felébe költözzön a megélhetés miatt. Ami vagy összejön, vagy nem. Vagy felpakolja a családot és elölről kezd mindent, otthagyva amiért addig dolgozott. Vagy apa megy egyedül, megkockáztatva hogy széthullik a család. Vajon megéri? Nem is értem miért nem szaladnak a magyarok ilyen kihagyhatatlan lehetőségek után? Mi egyébként mentünk a munka után otthon is. Többször végigcsináltuk ezt a tortúrát. Felér egy kínzással. Aki költözött már másik, idegen városba, tudja miről beszélek. Gyerekekkel meg még jobb.

És persze erre is külföldi példákat említenek, mert más országokban ez teljesen normális. Meg csak a magyar „ragaszkodik” a saját tulajdonhoz. Persze. Itt Münchenben rengetegen laknak albérletben. De nem azért, mert ez a hobbijuk, vagy mert szeretnek szenvedni, vagy mert annyira utálnák hogy saját lakásban kell lakni. Azért élnek albérletben, mert még egy harminc-negyven éves, kilencven négyzetméteres társasházi lakás is öt-hatszázezer € körül mozog a gettó közepén is. Hát fel kell ahhoz kötni a gatyaszárat, ha azt valaki ki akarja fizetni még ebben az életében. Bár ebben most már Magyarország is elég jól teljesít. Lassan otthon sem lehet kifizetni egy lakást, főleg ilyen hitelekkel. Egyébként jól járnak velünk otthon, mert innen is a hiteltörlesztést fizetgetjük, meg haza járunk nyaralni. :) Meg az itteni ismerőseink közül még jó néhányan. Mert innen ki tudjuk fizetni. Amíg otthon éltünk, nem jártunk sehova, mert nem jutott rá pénz.

Szóval igencsak hálás vagyok a vezetésnek, nekik köszönhetünk mindent. Van négy kerék, sok gyerek, meg jobb élet. Csak nem otthon, a hazánkban.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 0
Tovább

Te is a kedvenceddel utazol?

Már több posztban is említettem, hogy vidéken nőttem fel. Nálunk mindig voltak a ház körül állatok. A cica, kutya, meg a szárnyasok többféle változata annak idején alap tartozék volt minden háznál. Igazából az volt fura, ha valahol nem volt. Most meg…….

Szerettem és a mai napig szeretem az állatokat. Karcsi macskámról külön poszt is született már. :)

Ahogy nőttek nálunk a gyerekek, egyre sűrűbben jött elő a téma, hogy szeretnének kisállatot. De, lakásba kutya, macska, nálunk teljesen kizárt. Úgyhogy, a Télapó oldotta meg egyszer a dolgot, mert halacskát hozott a nagyfiúknak. Szerették az Elmo világa című műsort és abban látták meg az aranyhalat. Gondoltuk ezzel meg van oldva a dolog. Persze hogy tévedtünk. A legnagyobb állt elő egyszer a kismadaras ötletével. Erről is írtam már. Szerintem egyébként madarat kalitkába, lakásba zárni, a világon a legszemetebb dolog. Meg amúgy is van nálunk éppen elég nagy ricsaj, nem igazán vágytam még egy csipogós madárkára is.

Viszont, amikor ide kiköltöztünk, borult minden elméletünk a kis kedvencről. Elég nehéz időszak volt mindannyiunknak, bőven volt benne stressz, aminek a hozadéka, hogy egyik betegség jött a másik után. No meg persze a hideg, nedves, penészes ház sem sokat javított a helyzeten. Nem éppen idillikus környezet senkinek. ( a „Te laktál már putriban” című posztomban bővebben olvashatsz róla.) Ezért gondoltuk apával, hogy mi lenne, ha hoznánk egy kis lélekgyógyászt a gyerekeknek? Az nem volt kérdés hogy akarják-e? De az már inkább, hogy milyen állat legyen? Mert azért azzal is tisztában voltunk, hogy mint minden újdonság, idővel ez is lecseng majd. Akkor meg kire marad a feladat? Naná hogy anyára. Na és anya mit tud még bevállalni a napi teendői mellé?

Meg azt se felejtsük el, hogy folyamatosan kerestük a normális albérletet. Azért bele kellett számolni hogy bárhova kerülhetünk, a kertestől a társasház sokadik emeletéig, szóval ne egy dog legyen ha nem muszáj, mert annak kell egy külön szoba pluszban. Meg mi alaphelyzetben sem akartunk nagy testű állattal egy házban lakni. Mindenkinek megvan a maga helye. A hal még belefér, na de egy kutya…… És ki fog vele sétálni menni állandóan? Ha esik, ha fúj, vagy nyakig ér a hó, vinni kell! A cicáról meg már írtam, hogy nem lakásba való. Egyébként is, nem az ember tart macskát, hanem a macska tart embert. Azt meg azért már inkább ne. Hosszas huzavona után, egy törpenyuszi lett a vége. Még jó hogy direkt kértük a srácot, hogy nézze meg hogy fiú-e vagy lány. Azt mondta tuti lány! Erre a nagymamánál kiderült, hogy mégiscsak fiúcska. A gyerekek meg is ijedtek, hogy csoró nyuszikának valami daganat nőtt a lába közé. :) :) Mivel az előző albérletben volt kertünk, nyuszinak jó dolga volt, mert ha az idő engedte, kint volt az udvaron. Volt külön kifutója, jókat tudott legelni is. Bent pedig ki tudtuk rakni a konyhában. Naná hogy mindig a lábam alatt ugrált. Én voltam a holdja, mert mindig körbe-körbe futkosott körülöttem. Ha szeretet-hiányos volt, akkor pedig dobbantott a lábával, hogy ideje vele foglalkozni. Meg mint később kiderült, szétrágta a hűtő hátulját. :( De a legnagyobb tréfa az volt, amikor elindultunk vele Magyarországra. Mégsem gondoltuk át rendesen a kisállat dolgot…..

Nem elég, hogy ekkora családnak két autóra való cuccot kell hazacipelni, ami ugye azért jó néhány bőrönd, de még a nyulat, meg annak a felszerelését is vinni kellett magunkkal. A nagymama lazán közölte hogy nem vagyunk teljesen normálisak! Bár azon meg sem lepődtünk. Viszont azon igen, hogy ahol láttak útközben megállni, mindenki minket nézett. Mert az, ha valaki tíz kutyát cipel, teljesen elfogadott. Még a macska pórázon, vagy a vadászgörény sem akkora kuriózum. Na de egy hófehér nyuszika, piros pórázzal,…….  az már látványosság. De mivel itthon sem tudtuk hagyni senkire, muszáj volt magunkkal vinni. A halaknak még lehet etetőt kapni, na de egy nyúllal mit csinálsz? Szerencsésen megúsztunk vele minden oda-vissza utat egyébként, otthon pedig elvolt a nagymama udvarán. A kutyussal mondjuk kicsit nehezen barátkoztak össze…. Sajnos a nyuszika nem túl sokáig volt velünk, mert valami szívprobléma miatt meghalt. Volt ám óriási sírás-rívás a gyerekektől, sőt még nekem is sikerült elbőgnöm magam a végére. Én nem csak a nyuszit sajnáltam, hanem a gyerekeim is. Úgyhogy megbeszéltük, hogy nyuszi nem lesz több. Én kisállatot sem akartam másikat.

De amikor a legkisebb fiúcska rota-vírus miatt bekerült a kórházba, újra kellett gondolnunk a dolgot. Mivel olyan kemény volt a kölök, hogy egy hang nélkül tűrte a szurit, infúziót, kérhetett valamit érte. Egy kis hörcsögöt szeretett volna. Gondoltuk az még belefér, kis helyen elvan, meg a nap nagy részében alszik. Na mondjuk, a hörcsög vásárlásnál kihúzták apánál a gyufát a boltban. Ugyanis, olyan három óra körül mentek el délután, a legközelebbi barkács áruházba. Ott van kisállat részleg és mindig vannak hörcsögök is. De közölte a srác, hogy még ALSZANAK, ezért nem vesz ki, majd csak öt óra után. A gyerek már ott sírt érte, de akkor sem adta oda! Hát, nem várták meg és nem is ott vettük meg később sem. Had aludják ki magukat rendesen azok a hörcsögök! Egyébként ez tán valami állatvédelmi előírás. Vagy legalábbis erre fogták. Viszont a másik boltban délben is odaadták, szóval passz. Rájuk biztos nem vonatkozott ugyanaz a szabály.

Persze ha utazunk, őt ugyanúgy cipelni kell magunkkal, de neki legalább kevesebb cucc is elég. A nagymama azt hitte, üres terráriummal szórakozunk, mert csak este jött ki enni, meg szaladni egy kört. A legutóbbi hazajövetel után egyébként meglógott a kis rosszaság. Feltornyozta a forgácsot a futó karikája elé, amitől az nem forgott és így ki tudott mászni. Eljött egészen a hálószobánkig. Az ágyunk férjem felőli oldalán ült le a szőnyegre. Apa csak nézte, hogy mit keres itt? Gyorsan vissza is vitte a helyére. Hozzám jöhetett volna, én meg nem fogom. :)

De ha még párszor ilyen figurákat ad elő, esélyes hogy másik hörcsögünk sem lesz.


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Tájékoztatás

Kedves követőim, olvasóim, barátaim!

Biztos észrevettétek, hogy változott az oldal neve. Ez nem csak azért van, mert Új Évet kezdtünk...... Ez az, ami végülis tetszik, ami a legközelebb áll hozzám. :) Ígéretet kaptam nemrég arra is, hogy a blogom url- címét is árírják. Tehát, REMÉLEM a nagyon közeli jövőben, a msmordor.reblog.hu-t a bridgette.reblog.hu-n találjátok meg. :)

Üdvözlettel: Bridgette :)

 

 0
Tovább

Ez a szünet is elmúlt.........

Túl vagyunk az ünnepeken, vége a suliszünetnek.

Az utolsó nap az iskolában, itt is december 22-e péntek volt. De nálunk csak január 8-án kezdődött a tanítás. Úgy voltak vele, ha már szünet van, kihasználják rendesen. Egyébként mivel itt a Vízkereszt, vagyis a január 6-a is munkaszüneti nap, előtte nem is szoktak sulit kezdeni.

Nálunk én vártam a legjobban a szünetet. Szeretem amikor itthon vannak, rohangálni sem kell állandóan, jó nagyokat tudnak aludni, játszani. És legalább többet is látom őket. :) Hihetetlen milyen gyorsan megnőnek…… Az a vicc egyébként, hogy hétköznap alig lehet kirángatni reggel a sulisokat az ágyból, de hétvégén, amikor alhatnának, korán felkelnek. A szünetben viszont sokáig szeretnek lustizni. :)

A gyerekeink egyébként végig bírták szenvedni az egész szünetet. Állati bosszantó, hogy tele van a lakás minimum három játékboltra való kacattal és egyszerűen képtelenek elfoglalni magukat. Teljesen hihetetlen. Tuti biztos, hogy valaki mindig ellenkezik valakivel. Vagy mindenki mindenkivel. Ha véletlen játszanak, tíz perc után valaki sikít, hogy a másik bántotta, vagy csalt a játékban, vagy pont azt vette el, ami neki kéne. Nemrég szált el minden reményem, mert többen is mondták, hogy náluk nagyobb gyerekek is ezt csinálják. Én eddig abban reménykedtem, hogy ha nőnek, majd javul a helyzet. De az abszolút kedvencem, a videó játék. Minden létező helyen lehet játszani nálunk, a tv-től a telefonig, mégsem egyeznek meg rajta soha. Ahogy kipattan reggel a szemük, kezdődik a nyávogás. Először érte, hogy engedjem meg. Én mondjuk ebben elég szigorú vagyok, legalábbis egészen idáig azt hittem. De pont a hétvégén mondta a fiunk osztálytársának az apukája, hogy náluk hétköznap egyáltalán nincs megengedve. Nálunk korlátlan játék nincs a gépeken, mert teljesen belezizzenének. Ha hagynám, szerintem még enni, inni sem állnának fel. Iszonyat. Ezért figyelek rájuk nagyon, hogy ne legyenek függők! Hétköznap akkor lehet vele játszani, ha kész vannak a dolgaikkal. Például házival, táska legyen rendben, pakolják össze a saját dolgaikat, legyen rend a szobájukban. Ha minden kész, akkor kapnak fél órát. Ha jó jegyet hoznak, jár plusz idő. A sumákolásért viszont bünti van. Stopperrel tudják nézni az időt, ha lejárt, csipog és be kell fejezni. És itt jön a sumákolás. Olyan halkra állítják, hogy ne halljam. Viszont arra figyelek, mikor kezdenek játszani…. :) Anya se most jött le a falvédőről. :) Nyilván ha a játék közepén tart, megvárom amíg kilép belőle, de nincs plusz fél óra megint. Ha már eljutottunk a játékig, akkor azon megy a hiszti, mert a nagyok belekontárkodnak, ezért a kisebbek sírnak, hogy helyettük játszottak. Akkor a nagyok pukkadnak meg, hogy pont a kicsik kérték hogy segítsenek. A nagyok meg mindig variálnak valamit. „Később kezdtem, mert meg kellett néznem valamit, mert ezt-azt állítottam rajta.” Ha meg lejárt az idő, akkor azért van vonyítás. Szóval, igazából mindig balhé van miatta, amitől égnek áll a hajam. És persze mindig van újabb, menőbb, sokkal szuperebb játék, meg újabb verzió, kiegészítő pálya, meg a tök tudja ezt követni…. Milyen jó, hogy mindig van mivel lehúzni azokat az elvetemült embereket, akik gyerekeket mernek vállalni erre a világra.

Ennél már csak a mesecsatornás reklámokat rühellem jobban. Amikor jön, hogy: Anya, nekem az kell, mert most mutatták a tv-ben, én azt kérem az ilyen-olyan vagy bármilyen napomraaaa! Mindegy mire, csak most legyeeeeeen! És a könnyes kiskutya szemeket se felejtsük el mellé. Oscar díjas alakításokat tudnak produkálni ha akarnak valamit. Ismerős? Ha nem veszed meg, hallgathatod tovább a hisztit. Persze eleve tudod, hogy körülbelül addig érdekes, amíg kibontja, plusz három másodperc. Akkor minek? Másnap már azt sem tudja hova rakta el. Vagy azt mondod hogy nem, akkor meg szemét vagy, mert persze minden gyereknek van, pont ő fog kilógni a sorból csak miattad és te teszed tönkre a gyerekkorát, mert azt a szuper, kihagyhatatlan, elmés kacatot nem vetted meg. Egy szégyen vagy.

Szerintem, a gyerekeknek készített reklámok abszolút kimerítik a nyugalom megzavarásának fogalmát! Az a jó, hogy engem ezek totál nem hatnak meg. Ha nem látom értelmét, úgysem veszem meg. Aztán meg csak bukdácsolunk benne, mert elpakolni már nyűgös, miután széthajigálták. Én annak idején felnőttem körülbelül öt darab játékkal. Tizenéves voltam, mire egyáltalán vezetékes telefonunk lett. Most meg? Már a legkisebbem is odáig van a telefonokért, távirányítóért, meg amit a nagyobbaktól lát. És eleve úgy nyúl hozzá, mintha a szakértője lenne a kütyünek. Félelmetes.

Persze szünetekből van még egy pár az évben, bőven lesz még ilyen műsor nálunk…… :)

Na de nézzük, mikor és mennyi szünet van itt Münchenben:

Szeptember második felében kezdődik a suli. Erről már írtam a sulis posztokban. Van egy egyhetes szünetük október végétől. Aztán november második felében egy egynapos. Karácsonyi szünet, két hét. Februárban is van egy hét. Aztán a következő két hetes szabadság a Húsvéti szünet. Van még Pünkösdkor két hét, aztán suli van egészen július végéig. Bár a június, július már csak szenvedés. De szerintem a tanárok jobban utálják mint a gyerekek….. Május közepe körül már hozzák a papírt, hogy ha nagyon meleg van (kb. 30 fok!) akkor 10:30-kor vége a sulinak! A napköziben simán lehetnek, ott már nem baj ha meleg van, csak tanítani ne kelljen! :) Ebben az a jó, hogy esélyed nincsen hogy kitaláld hogy szerintük mikor van ez a „Hitzefrei” nevezetű dolog, mert volt hogy a hőmérő tényleg 30 fokot mutatott és nem engedték ki őket, meg olyan is, hogy alacsonyabb hőmérsékletnél meg igen. Szóval mondtam a gyerekeknek hogy passz. Ha hazaküldik őket, várják meg egymást, jöjjenek együtt, mert én nem tudom itthon kitalálni, hogy a tanárnőknek mikor van melegük. A nyári szünet így csak hat hét. Én azt szeretem a legjobban, mert teljesen kiürül a város, alig van ember, mert mindenki elutazik. :) Meg persze kezdődik nálunk a szenvedés. Mert minél nagyobbak, annál nehezebb olyan dolgokat kitalálni nekik, ami érdekli is őket és még tetszik is.

Egy viszont biztos, én egyáltalán nem unatkozom a szünetekben. :) :)


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Addig mond el, amíg megteheted!

A főhősünk, egy fiatal lány.

Egyszer a barátai meghívták egy szalonna sütögetős buliba. Semmi különös, vagy extra dolog, csak a nyarat akarták még nyújtani kicsit. Sok kedve nem volt menni, de gondolta ad neki egy esélyt, annál már csak jobb lehet, mint az anyja éppen aktuális pasijának jópofizni otthon. Nem akart sokáig maradni, hisz másnap suli van, fel kéne kelni reggel valahogy. De ahogy ritkult a tömeg, úgy lett egyre látványosabb az a két cimbora. Idősebbek voltak, nagy dumások, helyes, jópofa fiúk. Nem is gondolta túl a dolgot a lány, hisz nála sokkal öregebbek, későre is jár már, jobb ha elindul haza. Nem mintha hazamenni lett volna kedve. Az anyja még tuti fent van, mert biztos ott van még a pasas is. Mire erőt vett magán, az egyik fiú megszólította…...

Reggel persze alig bírt kikecmeregni az ágyból. A francnak kezdik ilyen korán a sulit?

Többször is eszébe jutott a fiú a nap folyamán. Hogy lesz-e belőle valami? Nem tudta, nem is remélte. De aztán jöttek a telefonok. Mindig. Meg jöttek a randik is.

Nem volt az a rózsaszín ködös, vattacukros, halálos nagy szerelem a lány részéről, nem is hitte el ami vele történik. Viszont imponált neki. Kicsit talán gyors is volt a tempó, kicsit felnőttesebb, intenzívebb mint kellett volna. Persze a lány anyja nem szólt bele, minek is szólt volna, inkább örült hogy a lány addig sincs otthon. Lazán elengedte reggelig is, pedig fiatal volt még és tapasztalatlan. Túl fiatal.

A lány boldog volt. De a fiú kezdett gyanús lenni.

Néha volt kifogás, vagy mellébeszélés, ha nem csörgött a megbeszélt telefon. Volt lekésett randi, vagy ki tudja miért nem jött el? De nem volt balhé, nem volt veszekedés, vagy kérdőre vonás soha. A lány még akart neki hinni…… Remélte hogy csak túlgondolja, hogy félreérti, bízni akart benne, el akarta hinni, hogy a fiú igazat mond. Már amikor mondott bármit is.

De aztán végleg betelt a pohár. Megígérte, de nem jött el. Még ő mondta hogy hol legyen a találka és mégsem jött. A lány várt egy darabig, de indult a következő busz is, minek fagyoskodjon tovább a hidegben. Elég volt ebből!

Mire hazaért, csörgött a telefon. Tudta hogy ő az, de nem vette fel. Végül a lány testvére sajnálta meg, ő vette fel, ő beszélt vele. Vagy fél óráig könyörgött, de a lány nem ment oda. Nem bírt vele beszélni. Tudta hogy ha meghallja a hangját, még a végén meggondolja magát…..

A fiú nem telefonált soha többet.

Persze utána kiderült az is, hogy miért maradtak el a telefonok, hogy miért késte le a randit, hogy miért kellett halkan, nehogy az anyja meghallja és miért nem kísérte be a buszmegállóig soha.

Mert végig barátnője volt!

A lánynak összetört a szíve. Hogy tehette ezt vele? Hogy volt képes így viselkedni? Végig hazudott. Sose lássa többet….

Persze ez nem jött össze. Ritkán, de összefutottak a barátoknál. És természetesen mindig közvetítettek is. Mindig elmesélték hogy a fiú milyen szomorú, hogy a lány béküljön ki vele, mert szegény annyira sajnálja. Leginkább saját magát, mert a lánytól sose kért bocsánatot.

De a barátnője maradt. Akkor mégis hogy képzeli ezt? Mit akar? Egy csaj nem elég egyszerre?

Eltelt pár hónap, mire a lány is továbblépett.

Persze még mindig jöttek a hírek, jött a kuncsorgás. Kezdett az egész átfordulni kabaréba. A lány már nem is haragudott igazán, nem is tudta eldönteni hogy mit kezdjen az egész helyzettel.

Néha még találkozott a fiúval, de csak futólag. Mindig ott volt a lehetőség, de ő soha nem szólt semmit. Soha nem beszélték meg, a lány soha nem merte a falhoz állítani, hogy miért tette, miért pont vele tette? Hogy képzelte, hogy pont őt bántja meg? A fiú pedig soha nem kért bocsánatot, pedig tudta hogy a lányt megbántotta. Csak a pulikutya szemek voltak, a sóvárgás, meg a hízelgés.

Közben eltelt pár év. A fiú mindenképpen személyesen akarta elvinni a lánynak a csomagot. Várta is a lány, hogy végre beszélhetnek, itt a remek alkalom. Ott ültek egymással szemben. A lány ujján karika gyűrű csillogott. Akkor látta először a fiú szemében azt a végtelen szomorúságot. Talán akkor látta be, hogy elvesztette őt. Nem volt fesztelen a beszélgetés, nem is volt túl hosszú. De a lényeg megint elmaradt. A lány mégsem merte feszegetni ami elmúlt, mit számít már, neki amúgy is vőlegénye van. A fiú sem hozta fel a témát, inkább csak halkan gratulált. Annyit kérdezett, boldog-e a lány? Nem, nem volt az, de nem merte bevallani még magának sem.

Utoljára az utcán találkoztak. A fiú a haverjával volt, a lány egy ismerőssel. A fiú boldog volt hogy látja, de a szeme még szomorúbb volt mint legutóbb. A lány várta hogy mondjon valamit, csak egy szót, bármit…...

A lánynak akkor már romokban hevert a kapcsolata. Nem sokkal utána véget is ért. De ez már nem jutott el a fiúhoz. Megszakadt minden kapcsolatuk. Még a barátokkal is. Egyszerűen elsodródtak egymástól.

Karácsony előtt talált rá a lány a régi barátnőre. Nagy volt az öröm, volt néhány üzenet váltás. Persze megint felbukkant a fiú neve is, hogy még mindig a lányról kérdezősködik.

A lány nem is értette, hiszen eltelt vagy húsz év……. Vajon mit akarhat még mindig? Épp gondolt is rá, hogy ír a fiúnak, végre felelősségre vonja, végre megkérdezi, miért pont őt bántotta meg? Ennyi neki is jár. Főleg, hogy még mindig a lány érdekli.

De erre a válaszra nem volt felkészülve……. A fiú már több mint két éve elment. Még az utolsó előtti napokban is a lányról kérdezett, vajon hallottak-e róla, mi lehet vele, vajon boldog-e? Azóta is csak a lány után sóvárgott.

Szóval, ha van amit nem mondtál el a másiknak, tedd meg. Ne gondold túl, ne habozz, ne várj. Addig, amíg ott van, amíg megteheted!


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Bridgette

blogavatar

Gyerekekről, felnőttekről, nagycsaládról, mindennapokról Németországból, őszintén! Meg arról, ami éppen eszembe jut.

Utolsó kommentek