Már több posztban is említettem, hogy vidéken nőttem fel. Nálunk mindig voltak a ház körül állatok. A cica, kutya, meg a szárnyasok többféle változata annak idején alap tartozék volt minden háznál. Igazából az volt fura, ha valahol nem volt. Most meg…….

Szerettem és a mai napig szeretem az állatokat. Karcsi macskámról külön poszt is született már. :)

Ahogy nőttek nálunk a gyerekek, egyre sűrűbben jött elő a téma, hogy szeretnének kisállatot. De, lakásba kutya, macska, nálunk teljesen kizárt. Úgyhogy, a Télapó oldotta meg egyszer a dolgot, mert halacskát hozott a nagyfiúknak. Szerették az Elmo világa című műsort és abban látták meg az aranyhalat. Gondoltuk ezzel meg van oldva a dolog. Persze hogy tévedtünk. A legnagyobb állt elő egyszer a kismadaras ötletével. Erről is írtam már. Szerintem egyébként madarat kalitkába, lakásba zárni, a világon a legszemetebb dolog. Meg amúgy is van nálunk éppen elég nagy ricsaj, nem igazán vágytam még egy csipogós madárkára is.

Viszont, amikor ide kiköltöztünk, borult minden elméletünk a kis kedvencről. Elég nehéz időszak volt mindannyiunknak, bőven volt benne stressz, aminek a hozadéka, hogy egyik betegség jött a másik után. No meg persze a hideg, nedves, penészes ház sem sokat javított a helyzeten. Nem éppen idillikus környezet senkinek. ( a „Te laktál már putriban” című posztomban bővebben olvashatsz róla.) Ezért gondoltuk apával, hogy mi lenne, ha hoznánk egy kis lélekgyógyászt a gyerekeknek? Az nem volt kérdés hogy akarják-e? De az már inkább, hogy milyen állat legyen? Mert azért azzal is tisztában voltunk, hogy mint minden újdonság, idővel ez is lecseng majd. Akkor meg kire marad a feladat? Naná hogy anyára. Na és anya mit tud még bevállalni a napi teendői mellé?

Meg azt se felejtsük el, hogy folyamatosan kerestük a normális albérletet. Azért bele kellett számolni hogy bárhova kerülhetünk, a kertestől a társasház sokadik emeletéig, szóval ne egy dog legyen ha nem muszáj, mert annak kell egy külön szoba pluszban. Meg mi alaphelyzetben sem akartunk nagy testű állattal egy házban lakni. Mindenkinek megvan a maga helye. A hal még belefér, na de egy kutya…… És ki fog vele sétálni menni állandóan? Ha esik, ha fúj, vagy nyakig ér a hó, vinni kell! A cicáról meg már írtam, hogy nem lakásba való. Egyébként is, nem az ember tart macskát, hanem a macska tart embert. Azt meg azért már inkább ne. Hosszas huzavona után, egy törpenyuszi lett a vége. Még jó hogy direkt kértük a srácot, hogy nézze meg hogy fiú-e vagy lány. Azt mondta tuti lány! Erre a nagymamánál kiderült, hogy mégiscsak fiúcska. A gyerekek meg is ijedtek, hogy csoró nyuszikának valami daganat nőtt a lába közé. :) :) Mivel az előző albérletben volt kertünk, nyuszinak jó dolga volt, mert ha az idő engedte, kint volt az udvaron. Volt külön kifutója, jókat tudott legelni is. Bent pedig ki tudtuk rakni a konyhában. Naná hogy mindig a lábam alatt ugrált. Én voltam a holdja, mert mindig körbe-körbe futkosott körülöttem. Ha szeretet-hiányos volt, akkor pedig dobbantott a lábával, hogy ideje vele foglalkozni. Meg mint később kiderült, szétrágta a hűtő hátulját. :( De a legnagyobb tréfa az volt, amikor elindultunk vele Magyarországra. Mégsem gondoltuk át rendesen a kisállat dolgot…..

Nem elég, hogy ekkora családnak két autóra való cuccot kell hazacipelni, ami ugye azért jó néhány bőrönd, de még a nyulat, meg annak a felszerelését is vinni kellett magunkkal. A nagymama lazán közölte hogy nem vagyunk teljesen normálisak! Bár azon meg sem lepődtünk. Viszont azon igen, hogy ahol láttak útközben megállni, mindenki minket nézett. Mert az, ha valaki tíz kutyát cipel, teljesen elfogadott. Még a macska pórázon, vagy a vadászgörény sem akkora kuriózum. Na de egy hófehér nyuszika, piros pórázzal,…….  az már látványosság. De mivel itthon sem tudtuk hagyni senkire, muszáj volt magunkkal vinni. A halaknak még lehet etetőt kapni, na de egy nyúllal mit csinálsz? Szerencsésen megúsztunk vele minden oda-vissza utat egyébként, otthon pedig elvolt a nagymama udvarán. A kutyussal mondjuk kicsit nehezen barátkoztak össze…. Sajnos a nyuszika nem túl sokáig volt velünk, mert valami szívprobléma miatt meghalt. Volt ám óriási sírás-rívás a gyerekektől, sőt még nekem is sikerült elbőgnöm magam a végére. Én nem csak a nyuszit sajnáltam, hanem a gyerekeim is. Úgyhogy megbeszéltük, hogy nyuszi nem lesz több. Én kisállatot sem akartam másikat.

De amikor a legkisebb fiúcska rota-vírus miatt bekerült a kórházba, újra kellett gondolnunk a dolgot. Mivel olyan kemény volt a kölök, hogy egy hang nélkül tűrte a szurit, infúziót, kérhetett valamit érte. Egy kis hörcsögöt szeretett volna. Gondoltuk az még belefér, kis helyen elvan, meg a nap nagy részében alszik. Na mondjuk, a hörcsög vásárlásnál kihúzták apánál a gyufát a boltban. Ugyanis, olyan három óra körül mentek el délután, a legközelebbi barkács áruházba. Ott van kisállat részleg és mindig vannak hörcsögök is. De közölte a srác, hogy még ALSZANAK, ezért nem vesz ki, majd csak öt óra után. A gyerek már ott sírt érte, de akkor sem adta oda! Hát, nem várták meg és nem is ott vettük meg később sem. Had aludják ki magukat rendesen azok a hörcsögök! Egyébként ez tán valami állatvédelmi előírás. Vagy legalábbis erre fogták. Viszont a másik boltban délben is odaadták, szóval passz. Rájuk biztos nem vonatkozott ugyanaz a szabály.

Persze ha utazunk, őt ugyanúgy cipelni kell magunkkal, de neki legalább kevesebb cucc is elég. A nagymama azt hitte, üres terráriummal szórakozunk, mert csak este jött ki enni, meg szaladni egy kört. A legutóbbi hazajövetel után egyébként meglógott a kis rosszaság. Feltornyozta a forgácsot a futó karikája elé, amitől az nem forgott és így ki tudott mászni. Eljött egészen a hálószobánkig. Az ágyunk férjem felőli oldalán ült le a szőnyegre. Apa csak nézte, hogy mit keres itt? Gyorsan vissza is vitte a helyére. Hozzám jöhetett volna, én meg nem fogom. :)

De ha még párszor ilyen figurákat ad elő, esélyes hogy másik hörcsögünk sem lesz.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!