Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A barinőm

Szerintem egy ember életében nem sokszor adatik meg, hogy megtalálja az igaz barátját.

Ha mégis szerencséd volt, nagyon kell rá vigyázni, becsülni, mert hihetetlenül értékes.

Nekem egyszer már sikerült. Elveszteni is.

Azt mondták az okosok egyébként, hogy minden ember akivel találkozunk, vagy bármilyen kapcsolatba kerülünk az életünk folyamán, addig van mellettünk, amíg szükségünk van rá.

Ez nem igaz.

Nekem most is szükségem lenne a barátnőmre.

Mert sokszor hiányzik.

Már kiskorunk óta ismerjük egymást.

Emlékszem az oviban mindig ki volt bukva tőlem, mert én lány létemre meg mertem fogni a bogarakat, hernyókat is, viszont rajtam kívül minden kislány visított tőlük.  (Írtam már hogy teljesen zakkant vagyok. :)

Aztán jött a suli. Nem lettünk osztálytársak, de mindig találkoztunk.

Akkor még nem voltunk annyira nagy barátnők, de nem is voltunk rosszban.

Azt hiszem a 7-ik osztály nyári szünetében mentünk először közösen kirándulni a sulival.

Ott barátkoztunk össze igazán, onnantól kezdve évekig egymás seggében voltunk.

Vagy ő jött hozzánk, vagy én mentem. Hétvégén közös bulik. Már péntek este együtt pletykáltunk, hogy a hetet meg tudjuk beszélni. Szombat diszkó, amit vasárnap jó alaposan ki kellett vesézni.

Jó volt hogy mellettem volt, számíthattam rá és ő is elmondhatott nekem bármit.

Ott volt mikor anyámnak elment a maradék esze is a válás után, és hülyébbnél- hülyébb pasikat hurcolt haza és akkor is, amikor váratlanul meghalt a tatám. Basszus, az nagyon durva időszak volt! Erre mondják hogy a baj nem jár egyedül. Sajnos ez igaz.

Szerencsére volt kivel megbeszélnem az egészet, ami nagyon sokat segített hogy ne csússzak szét teljesen. Ha ő nincs akkor, nem tudom mi lett volna velem…..

A szép időknek hamar vége lett, suli után jött a nagybetűs élet.

Ő is dolgozott, én is, ritkán találkoztunk.

Plusz még a pasik mellé.

Én sem választottam jól (mint utólag kiderült) és ő sem, de ő akkor már az ország másik felében lakott, nem hívott, nem beszéltük meg a dolgainkat, nem is tudtuk igazán mi van a másikkal.

Aztán én megtaláltam az igazim, jöttek a gyerekek, neki viszont akkor még nem sikerült rátalálni, emiatt vagy másért, fogalmam sincs, de ő szépen lassan kihátrált az életemből.

Nem hívott vissza ha kerestem és nem keresett soha.

Rosszul esett nagyon.

Évekig nem tudtam mi lett a baj. Nem értettem, hogy ha olyan jóban voltunk, miért romlott el? Sőt azt sem, hogy hova tűnt.

Nem vesztünk össze, nem bántottam meg, szándékosan meg végképp, soha nem mondott semmit, csak lelépett.

Pedig még a kórházba is bementem hozzá, mikor beteg lett.

A családja nem tudott olyan messzire utazni, de mi mentünk két pöttöm gyerkőccel. Mondtam hogy ha bármi van, itt vagyok, csak kérnie kell. Azt hittem megszakad a szívem, mikor megtudtam hogy bent fekszik.

Azt írta utána hogy : „ilyen egy igazi barát” .

Mindig reméltem hogy újra olyan jóban lehetünk mint régen. Még a fiunknak is ő lett a keresztanyja.

De sajnos másképp döntött. Eltűnt, évekig alig hallottam róla.

Csak szülinapra, névnapra jelentkezett. Vagy még arra sem.

Tudtam hogy nincs jól, de nem mertem keresni, nehogy erőszakosnak tartson.

Csak vártam.

Vártam, hogy visszakapjam a barátom, mert állatira hiányzott. Olyan sokszor lett volna jó elmondani valakinek hogy mi van velem. Ha ott lett volna, ha meghallgatja a nyűgöm.

Most sok - sok év után találkoztunk.

Sokat pletykáltunk, vihogtunk, olyan volt, mintha soha nem lett volna szünet benne. Érdekes….

Leginkább az, hogy teljesen természetes volt. Érted? Az volt fura, hogy nem fura!

Eljött, megnézte a „kis családom” megbeszéltük a kimaradt éveket.

Különös hogy mennyit változtunk ennyi idő alatt, mégis olyan mintha egy percet se hagytunk volna ki.

Állítólag az élet a barátokkal pótolja a szar családod. És ez teljesen így is van.

Én most remélem, hogy visszakaphatom a barinőm.


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

"Már nem divat a szőrtelenítés!"

Vagyis, készüljetek pasik, jönnek az "őzikék"!

A közelmúltban több cikk is született a témával kapcsolatban.

Volt köztük érdekes, amit el is olvastam, meg olyan is amit nem.

De! Amin borultam, az az, hogy ez eddig divat volt.

Én tökre nem tudtam!

Azt hittem, azért szőrtelenít mindenki (bocsi, már aki csinálja egyáltalán) hogy ne legyen gusztustalan, ápolatlan vagy igénytelen, esetleg büdi itt – ott.

Én speciel azért csinálom, mert szerintem q..va gáz, ha egy nő olyan szőrös, mint egy majom.

És ezzel nem a majmokat akarom megsérteni. (és itt direkt szépen, finoman fogalmaztam)

Nem azt mondom, hogy naponta azon feszülök, hogy egy szál szőr se legyen rajtam. Mert előfordul.

Sokszor nincs kedvem, fáradt vagyok, vagy nyüszi, vagy nagyon későn jutok el a fürdőig. Akkor meg már kinek van kedve még ezzel is vesződni?

De például a hónaljamról rendszeresen írtom, méghozzá azért, mert ha szőrös, hamarabb lesz izzadságszagom. Elárulom nem csak nekem, és nem csak nyáron! (A legnagyobb élmény ilyenkor tömegközlekedni.) Azt meg utálom. Undorító, ha valakinek már olyan durva szaga van.

A lábam se úgy nézzen már ki mint a férjemé….. Igaz hogy az övét nehéz lenne überelni, de ha nagyon akarnám, simán tudnám. Örököltem, ez van.

Be is szokott szólni, ha esetleg sikerül elhanyagolnom, hogy őzike vagyok. Ez azért elég égő, de attól még igaz.

Na persze nem bunkóságból mondja, csak ilyen kis zárójeles megjegyzésként. De ha már szól érte, az gázos.

Tény hogy ennyi gyerkőc mellett, néha egész héten se találkozom magammal a tükörben, nemhogy még ilyen extrákra jusson időm, de igyekszem.

Viszont amikor fiatal lányok hirdetik a közösségi oldalaikon fényképekkel alátámasztva, hogy ő bizony nem szőrtelenít mert mennyi időt vesz el az életéből, és különben is, ő így is milyen szép,(bár szép még lehet, csak rohadt ápolatlan) hát….. szíve joga mindenkinek, de én azért legközelebb is le fogom szedni onnan ahonnan kell.

Na és persze a sztárok se maradhatnak ki ebből a „divatból” sem.

Olvastam is, hogy az egyik fiatal sztárocska szintén követője lett ennek az új hóbortnak és szőrtelenítés helyett napi 3-szor illóolajos fürdőt vesz.

Végül is, az tényleg sokkal rövidebb ideig tart, mint leborotválni a hónaljkutyust.

Én nem vagyok ekkora sztár, nem is célom, sose voltam birka, aki a legutolsó trend szerint öltözik, vagy hordja a haját, (főleg ha nem is áll jól, és nem tetszik) vagy oda megy nyaralni ahova a legtöbben, mert az a menő. Tippem szerint már ilyen is maradok.

Viszont, ha meg sztár lennék, valószínűnek tartom, hogy ennél értelmesebb dolgok mellett kampányolnék, ha már olyan sokan akarnak pont engem utánozni.

De hogy ilyen alapdolgokból is divatot kéne csinálni…… nem hiszem.

Az embereknek tényleg ennyi ideje van ilyen ökörségekkel foglalkozni?

Ezek szerint nekem is, mert itt értekezem róla. Na, szép.

És akkor még meg sem említettem a festést. (hónaljszőr festés) Jó hogy nem kezdjük el fonni!

Csóró fiatalok meg, nehogy lemaradjanak, egymást utánozzák. Hát még ha egy sztár is ezt csinálja, az aztán az aztán…...

Kész röhej az egész.

Én mindig azt gondoltam, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre értelmesebbek, tisztábbak, igényesebbek, okosabbak, stb. lesznek az emberek. Erre tessék. Pedig minden ott van az orrunk előtt. Minden elérhető ha valaki akarja.

Be kell látnom, hogy sajnos inkább visszafele haladunk.

Pedig a szőrtelenítést már a II. Világháborúban elkezdték a nőcik. És akkor még nem volt millió -féle mütyü – ketyere erre. Mégis megoldották, mivel nem volt harisnya, anélkül meg szerintük is gusztustalan volt a szőrös láb. Még festették is, hogy úgy nézzen ki mintha harisnya lenne rajta.

Most meg arra kéne büszkének lenni hogy direkt nem csinálom?

Ez is valami hülye feminista elmebaj? Nekünk is jogunk van szőrösnek lenni, nem csak a pasiknak?

Ha választani lehet, márpedig lehet, én maradok a szőrtépésnél. Annak ellenére, hogy néha állatira fáj, örülök hogy lehet sima a lában, mert nekem úgy tetszik.

Aki meg máshogy szeretné, csinálja, de nem KELL erre is ráfogni hogy ez a divat, mikor csak szimpla igénytelenség.

Vagy megint lemaradtam volna valamiről?


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Végre!

Mindjárt éjfél van.

Tele a lakás bőröndökkel.

Mindenki alszik már, szerencsémre, mert ilyenkor van csak körülöttem egy kis nyugi.

Ilyenkor tudok nyugton elmélkedni azon hogy mennyire vártam megint ezt a két hetet, hogy egész évben, minden évben, ezen ábrándozom, hogy milyen jó otthon! Mennyire hiányzik!

Fáradt vagyok, egész nap pakoltam hogy mindenkinek minden meglegyen, de nem alszom, nem bírok, mert izgulok, hogy induljunk végre. Meg persze írom a q….va listám hogy mit kell még elintéznem, mit ne felejtsek el! :(

Lassan öt hosszú éve már hogy ideköltöztünk.

Én bárhova, mindegy merre, csak ide nem akartam jönni. Aztán döntött a pro – kontra lista, nem én.

Valahogy mindig is zsigerből rühelltem ezt az országot, már egész kis korom óta. Fogalmam sincs miért.

A nyelvről nem is beszélve. Egy logikátlan, egy ronda nyelvtörő szutyok. Nem is tudtam megtanulni a mai napig sem rendesen.

Ezért sem akartam ezt az országot. A nyelv miatt.

Szegény gyerkőcök is mindig mondják hogy utálják a helyesírást, mert nagyon nehéz.

Beszélni meg, szinte állandóan németül karattyolnak. Hihetetlen.

A kedvencem ezzel kapcsolatban, amikor mondom hogy nem beszélem jól a nyelvet, erre hangosabban kezd beszélni, és mutogat mellé, mintha földönkívüli lennék. Egyszer óvónéni odáig vetemedett, hogy lerajzolta az órát, mikorra menjek a gyerekért, hiába mondtam hogy értem.

Nem fogyi vagyok bakker, csak külföldi. Éérteeem?

A férjem viszont nagyon jól beszéli ezt a förmedvényt, mégis rengetegszer mesél vad dolgokat.

A jólét egyébként nagyon is látszik, megvan mindenük, és leszoktak arról hogy az agyukat is használják. Egyszerűen nincsenek rászorulva arra, hogy erőltessék a gondolkodást.

Meg is van az eredménye…..

Beszéltük is a férjemmel, hogy ha már otthon leszünk, a Balatonhoz is el kéne menni, hátha több németet látnánk élőben. Itt alig vannak ugyanis.

Az a városrész, ahol most lakunk, tele van külföldivel. Legalább nem lógunk ki a sorból. :) A töröktől kezdve a portugálon, oroszokon, horvátokon át, van olasz, angol, francia, lengyel, mindenféle. Noé bárkája ehhez képest, kutya fülefarka se volt.

De az a vicc, hogy általában rólam gondolják hogy német vagyok. Gondolom a színeim miatt.

Aki ilyen kókadt, az csak német lehet. Ezért mindenki tőlem akar kérdezni ha kimegyek az utcára és ha mondom hogy bocsi, megsértődnek, hogy milyen bunkó, nem áll szóba velük. Tipikus német.

A férjemnek is mázlija van, neki nem szőke a haja, akkor meg tuti török. Ők vannak a legtöbben. Össze is veszett vele egy pasi, hogy mért nem akar törökül beszélni.

Reggel „vicces”, mert az anyukák java része a suli, ovi körül, kendős. Bár, ez inkább ijesztő mint vicces. Mondjuk a kendő még hagyján, de amelyik totál be van öltözve………… hogy csak a szeme látszik ki, na az rémisztő. Fogalmad nincsen ki van alatta.

Na de, most végre hazamegyünk. Még ha csak két hétre is, kiszabadulok ebből a büntiből.

Esküszöm úgy érzem, mintha valami állati nagy csúnyaságot csináltam volna és ezzel fizetek érte. Sittes lettem. Egy börtöntöltelék.

Mért nem megyek haza? Főleg ha ennyire szar?

Teljesen jogos a kérdés.

Mert rajtam kívül itt van még apuka, és egy fél ovira való gyerek.

Azért mert én nem érzem itt jól magam, nem fogom az egész bandát szívatni.

A törpök gyakorlatilag itt nőttek fel. Jól érzik magukat, vannak barátaik, hallani sem akarnak arról hogy hazamenjünk.

Apának van melója, és még jó is. Nem egészen olyan mint otthon. Itt ritka nagy állatságot kell csinálni hogy kirúgjanak. Itt megdicsérik, megköszönik a jó munkát. Otthon sose kapott ilyet. Mindig minden szar volt, meg kevés.

Kijövünk havonta a pénzünkből.

Senki ne gondolja hogy itt bármi is ingyen van, azt nem nekünk osztják csak úgy, szeretetből.

Nem élünk nagy lábon, otthon se, itt se, csak itt nem lóg a fejünk felett a bizonytalanság állandóan.

Más itt az élet, talán kicsit nyugisabb, lassúbb.

De ez nem az én hazám, nem az én országom, nem tartozom ide. Lehet hogy sose fogok.

Honvágyas vagyok, hiányzik a család, a barátok, cimbik, a kakaós csiga, a nyelv, (nagyon szeretem a magyar nyelvet), és a levegő.

Figyeltétek már, hogy milyen más az otthoni levegő? Totál más illata van. Olyan jó beleszippantani mikor hazaérünk.

Talán egyszer majd hazaköltözünk mi is. Ki tudja?


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 

 0
Tovább

Anyóska megmondta!

Azt, hogy én vagyok a sátán!

Ismerős?

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, akit „imád” anyós pajti. Alapítsunk klubbot.

És hogy mindezt mivel érdemeltem ki?

Hogy szeretem a fiát.

Már nagyon régóta ismerjük egymást a párommal. Egészen a középsuli óta.

És igen, valami volt első látásra.

De csak évekkel később gabalyodtunk össze teljesen. A legjobbkor.

Én akkorra megjártam egy másik kontinenst, ő pedig eleget komolyodott egy normális kapcsolathoz.

Ő szingli volt, nekem meg pont a végét járta a sose volt románc.

Összefutottunk. „Véletlen”.

Aztán meg egyre többször, de már direkt is.Voltak közös bulik, meg csak úgy találkák. Összemelegedtünk.

Sose voltam még annyira szerelmes. Azt se tudtam előtte mi az. Minden percét imádtam mikor velem volt.

Utáltam hazamenni, ő pedig egyre többször mondta hogy maradjak.

A lakás közös volt az exemmel, de őt meg nem ette el onnan az avas, így nagyon sokáig amúgy se lehetett volna húzni a szitut, vidékre meg a családhoz nem akartam költözni, egy albi meg egyedül…… húzós.

Ő az anyja lakásában lakott, de anyuka csak napközben járt haza pár órára, sok vizet nem zavart.

Beszéltek is, hogy vagyok, és mi lenne ha odaköltöznék.

Anyukának már látatlanban sem voltam a kedvence. Hogy mért? Nem tudom, talán mert létezem.

Kicsit féltem is, hogy mi lesz ebből?

Mit mondjak……. nem volt alaptalan.

Mivel valahogy a kapcsolatunk elején anyós agybajt kapott, szó szerint, q….va sok szabadideje lett.

Szerencsére sokat nem találkoztunk hétköznap, de ő jött hétvégén is. Az a tuti.

Volt hogy már korán reggel, a piacról hozzánk érkezett, amit jelzett is azzal, hogy izomból vágta be az ajtót.

Szupiiii, anyuka itt. Megint!

Ha segíteni akartam, nem engedte. Ha én csináltam valamit, például kivittem a kukát, és betettem az új zsákot, megigazította utánam. Újra teregette a ruhákat és ehhez hasonlók.

Gondoltam ezen ne múljon, csinálja egyedül ha neki az tetszik.

Nem vagyok balhés típus, inkább arrébb állok, nem szólók, tojok rá.

Akkor jött a faszija, hogy milyen rohadék, lusta genyák vagyunk, mert szegény asszony………….

Le is léptünk.

Akkor az lett a baj, uncsi lett az élete, nem volt kiről „gondoskodni”.

Nálunk pedig bekopogott a gólya. (Ez egy másik sztori, majd részletezem egy következő posztomban.)

A lényeg, hogy nem viseltem jól.

A huszadik héten vakbéllel műtöttek, kénytelenek voltunk visszaköltözni a városba, mert a férjem úgy gondolta, ha gáz van legyünk minél közelebb a dokihoz.

Ezt már nem is részletezem.

Én voltam a világ szemete amiért még terhes is merészeltem lenni, mi az hogy nem tudok vigyázni, meg egyébként is az ő fia egy ilyennel………… soha.

Se kedvem, se idegem nem volt hogy még vele is balhézzak.

A pöttöm persze ennek, meg más egyéb gondoknak hála, úgy gondolta hogy ennyi elég volt, ő most már kiköltözik onnan. Ez a 36. hét előtt volt pár nappal.

Szerencsére időben kaptunk tüdőérlelőt, semmi gond nem volt a picivel, viszont besárgult, úgyhogy két hetet élveztük a kórházat, minden „szépségével” pont az ünnepek alatt.

Az újévből már csak pár napot szívtunk bent, szerencsére kiskoma összekapta magát, úgyhogy hazamehettünk. - Igen ám, de anyóska várt otthon.

Szó szerint betegedtünk bele az egészbe.

Májusig bírtam, aztán leléptünk. Istenem az a szabadság!

Hogy nem vizslatják minden perced, hogy senki nem szól bele, vagy fintorog minden tettedre, hogy nem kell szégyelned magad ha véletlen el merészelsz aludni napközben, mert a pici egész éjjel sírt .. ……… nos, az leírhatatlan.

Jól elvoltunk. Mi. Ő meg nem. Megint én voltam a szemét.

Néha bántott, néha le se sz…..tam. Nem is igazán tudtam mit kéne kezdenem a helyzettel.

Aztán jött a kicsi tesó. Mit mondjak, gondolhatjátok.

Amikor eleve minden percben gyűlöl, és akkor még egy gyerek, pedig ő azt remélte hogy a kisfia szalad hozzá haza! Nahát ilyet!

Ráadásul a kisebbet, még bántotta is néha és nem is titkolta hogy nem szereti, mert rám hasonlít.

Most erre megint mit lehet mondani?

Odáig fajult, hogy gondolta hősnőt játszik és megmenti a világot a gonosz csúnya némbertől aki elvette a picike és védtelen fiát. Vesszen a sátán!

Azóta nem beszélünk. A férjem próbálta vele rendezni a viszonyt, de anya nem volt benne partner.

Nem látta a gyerekeket, és nem is keresi őket. Kilenc éve.

Szerintem nem is tudja hány unokája van, hacsak a pletyka nem jutott a fülébe.

És azt se tudta hogy összeházasodtunk.

Ha neki jobb így…..

Tudom hogy nem konkrétan engem utál, hanem azt a valakit akivel a fia él, de ez nem mentség a tetteire. A gyerekeknek jó lenne egy nagyszülő, de ő nem akart az lenni.

Lemarad róluk, rólunk, a saját gyermekéről.

Sajnálom hogy csak ennyi esze van.


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 

 0
Tovább

Hol vannak a gyermekvédők, aktivisták?

Kérdem én.

Hol vannak ilyenkor, amikor szükség lenne rájuk?

Megdöbbenve olvasom a hírekben, hogy az embereknek egyre jobban száll a szürke köd az agyára.(és itt nem a kipufogó gázra gondolok!)

Amikor például olyanokról hallok, hogy semlegesnek nevelnek gyerekeket!

Van olyan óvoda, azt hiszem a svédeknél, ahol ebben a szellemben nevelik a kicsiket. Megkérdezték tőlük, mit gondolnak, kisfiúk vagy kislányok? És csórók azt mondták hogy fogalmuk sincs!

Mire jó ez? Kinek jó ez?

És persze van olyan ember, aki oda is viszi a saját csemetéjét.

Vagy, semleges neműnek kérte a szülő a gyereke hivatalos papírjait, hogy majd később, ő dönthesse el hogy minek érzi magát. Fiú vagy lány. De hogyan döntse el, ha fogalma se lesz róla?

És a másik, hogy „apa” szülte meg a gyermekét!

Igen……. Mert olyan van. Vagy inkább, férfinek kinéző lény szült babát. Helyesbítve.

Még nézni, olvasni is rossz ezeket, a hideg is kiráz tőle.

És nem, nem azért, mert bajom van azokkal az emberekkel, akik nem tudják eldönteni hogy férfiként vagy nőként szeretnének élni, viselkedni.

Például: Rozika megunja hogy nőként éljen tovább, úgy dönt hogy pasivá műtteti magát. El is kezdik a nem – átalakítást. Igen ám, de menet közben meggondolja, hogy ha már NŐ!  akkor gyorsan szül egy babát!  Akkor most mi van? Na  ilyenkor néz ki valamilyen lénynek!

Engem ez nem érdekel. Felnőttek, saját gondja eldönteni hogy mit akar.

Engem a gyerekek érdekelnek.

Velük mi lesz ilyen szülők mellett?

Vajon ők majd honnan, kitől fogják megtanulni hogy mit kezdjenek saját magukkal, hogyan tegyék a helyére a saját nemi identitásukat?

Ki fog nekik erre példát mutatni?

Hol vannak a pszichológusok olyankor, amikor engedélyezik, hogy azonos nemű emberek fogadjanak örökbe, vagy vállaljanak saját gyereket?

Amikor pont ezek a tanult emberek mondják, hogy mennyire fontos már kis korban is, még az elvált szülők gyerekeinek is, hogy lássák a szülői szerepeket. Legyen előttük példa mindkét nem képviselői közül, mert már akkor tanulják a női- és férfi viselkedésmintát.

Az én legkisebbem most másfél éves, és simán megismeri hogy: ő bácsi, néni, kislány vagy fiú.

Már most csajos dolgai vannak.

Ékszereket pakol magára, szoknyát kell felvenni, meg a nővérének ha festem a körmét, akkor az övét is kell.- mondjuk ezeket nem tőlem tanulta.

De értitek a problémát?

Ha én mint szülő nem beszélhetek vele rondán. Nem szabad megalázni, pláne meg nem üthetem bármilyen állatságot is csinál, mert hazavágom a lelkivilágát. Nem tehetek fel róla fényképet a netre a saját beleegyezése nélkül, sőt itt Németországban még fülbevalót se lövethetek neki, akkor kinek, és hogy van joga ilyen példát mutatni?

Mert a gyerek utánozva tanul.

Ezt sem én találtam ki, szintén pszichológusok állítják.

Akkor ezek szerint, ha valakit azonos nemű párok nevelnek, ő is nagy valószínűséggel a saját neméhez fog vonzódni, mert ezt látta otthon. Nem?

És akkor hol van a szabad akarata?

Ezzel nem belekényszerítik egy szituba, amit nem is ért, és nem ő választotta?

Van már például statisztika arról, hogy felnőttként ezek a gyerekek milyen nemű emberekhez vonzódnak majd?

Eleve rosszul vagyok attól, hogy még a vízcsapból is ez folyik. Lassan nincs egy olyan film, vagy sorozat, ahova ne raknának melegeket.

Mért kell ezt a szánkba tolni? Minek kell ennyire erőltetni?

És arról nem is beszélve, hogy a mai gyerekekkel egyre kevesebbet foglalkoznak otthon, totál el vannak veszve így is.

Alapvető dolgok sincsenek elmagyarázva, nem értenek sok mindent, csak látnak ezt is, azt is, és elfogadják, mert azt hiszik hogy úgy kell csinálni.

Mert mások is úgy csinálják………..

Amikor még a bezzeganyák is buzgón bólogatnak hogy milyen szuper anyuka az, aki éveken keresztül nem vette észre hogy a saját fia, akit elméletileg ő NEVEL, és egy háztartásban laknak, langyi lett. A facebook – profiljára rakta ki szerencsétlen, és anyuka ott látta meg véletlen.

Erre ez a mintaanya, egy cetlit hagyott a fia ajtaján, hogy így is szereti!

Na, és hol is volt anyuci abban a pár évben, mire ez a gyerek idáig jutott?

Mert azért ez nem egy – két hetes műsor.

Hol vannak ilyenkor a gyermekjogi aktivisták, meg a gyermekvédők, védőnők, gyerekorvosok, szociális dolgozók, meg mit tudom én, zöldek, kinek lenne ez a dolga?

Ja, bocsi sehol nincsenek.

Mert mindenki a másikra mutogat.

Nem az én dolgom, nem az én hatásköröm, feladatom.

Én csak bejövök reggel, dolgozom itt valamit, fizut kapok érte amiből élek, de semmihez semmi közöm nincsen, nem is érdekel, minek feszüljek rajta?

Akkor se lett meg hogy ki volt a felelős, amikor a mentális problémákkal küzdő anyuka beküldte a Dunába a babáját!

Meg akkor se, amikor a család halálra éheztette a gyereket. Senki nem vette észre, senki nem hibázott.

Engem mégis érdekel.

Mi lesz ezekkel a gyerekekkel később?

Kinek van joga eldönteni, hogy ha telik az idő, és ezek a kisgyerekek nőnek, felnőttek lesznek, kihez vonzódjanak majd?

Foglalkozik ezzel valaki egyáltalán? Vagy csak jött egy újabb idióta divathullám, mindenki utánozza, engedi, de a következményekkel már nem vergődik senki?

Érdeklődve várom a választ.


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Anyapuszi mindent gyógyít!

És ez teljesen így is van.

Bár ezt saját tapasztalatokkal nem tudom alátámasztani sajnos, csak a gyerekeimével.

Nem emlékszem jól mindenre a gyerekkoromból.

Arra viszont igen, hogy az én anyám elég messze van az ANYUKÁTÓL. Tudod az a kedves, szeretgetős anya, aki rögtön segít ha a gyereknek szüksége van rá. Melletted van, vigyáz rád, és mindig számíthatsz a segítségére. Az enyém ennek szöges ellentéte.

Engem is értek kisebb – nagyobb balesetek, főleg hogy q..va rossz gyerek voltam.

Anyám unott fejjel nézte végig az egészet, vagy leszidott, mert jól kib….tam vele, most a hülyeségem miatt mennyi dolga van pluszban.

Elég sokszor volt törve csontom, (- az egyik olyan jól sikerült, hogy a mai napig szívok miatta) például a lábam-ujjai, a kisujjam, még az orrom is, vágtam tönkre ízületem, nem is eggyet, volt műtétem kettő is, de anyám…………….őt ezek nem stresszelték agyon.

Jólesett volna, ha néha legalább úgy csinál mintha érdekelné.

Nálunk nem ez a helyzet.

Nem vagyok mintaanya én sem.

Biztosra veszem, hogy nálam vannak százszor jobb anyukák is.

De amikor bármelyik gyerekem baleset éri, azonnal hozzám szalad. Ebből is gyanítom hogy olyan nagyon béna sem lehetek mint az enyém volt.

Ha bibi van, anya puszit ad rá. Sokszor ők is kérik : anyaaaa megpuszilod? Puszild meg!

És tudjátok hogy ez mennyit használ?

A legnagyobb, kicsit több volt mint másfél éves, amikor 7 darázs csípte meg szegényemet egyszerre.

Hiába mondtuk neki milliószor is hogy ne menjen oda mert veszélyes, nem érdekelte, éppen felfedezte a világot.

Baj lett a vége.

Volt ám ordítás, gondolhatjátok. Állati mázli hogy nem allergiás a darázscsípésre.

Összebújtunk, szeretgettem, simiztem, minden puklit megpusziltatott velem, és aztán közölte hogy már nem is fáj.

Vagy amikor lemotorozott a lépcsőn. Gondolta kipróbálja mit bír a járgány. Durván összeverte a fejét. Mi mást? Azt hittem, el is tört az arc-csontja. Bőr nem sok maradt rajta. A bajszán pedig azóta is van két seb hej. Én sírva törölgetem a pofit, próbáltam leszedni a retket, közben reszketek mint a fene, nyugtatgatom, hogy semmi baj, mindjárt itt van apa is, erre a kicsi felemeli az arcom, és közli hogy ne sírj anya, már nem fáj.

Kétkedve hallgattam, de ha ő mondja……

Tíz perc se telt el, ment játszani.

Azóta is alkalmazzunk ezt a csodálatos gyógyító technikát minden gyereknél, sőt még néha apa, anya bibijére is. :) Anyát rendszeresen éri baleset, a konyha egy nagyon veszélyes hely! - akkor a gyerekek puszilnak.

Nálunk bevált.

Vagy ha jönnek este, egy húzós nap után hogy nagyon elfáradtak, fáj a lábuk, sok-sok puszi, ölelés, megbeszéljük hogy nagyot kell aludni, és reggelre meggyógyul.

És mivel elhiszik, mert anya mondta, meg is gyógyul. Szerencsére sokszor beválik.

Na persze azért ha nagyon nagy a vészhelyzet, mint a legutóbbinál, kiegészítő kezelés is szükséges lehet.

Például amikor a kisebbik legény addig tornázott a kád szélén, hogy durván lefejelte a mosdót, és onnan esett a földre. Naná hogy akkor is a fejére. És mit gondoltok hányszor kértem hogy ne szórakozzon ott?

Milliárdnál többször, de pasi. Alkalmi süket néha. (ez amúgy genetikai probléma lehet a fiúknál szerintem!)

Na ilyenkor azért kell fájdalomcsillapító is, de tényleg csak akkor adok, ha nagyon muszáj.

Szóval nálunk így is lehet gyógyítani. Én nagy követője vagyok ennek az alternatív módszernek.

Viszont mindenki saját felelősségére használja, és előtte kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét, mert előfordulhat, hogy hosszabb ideig kell alkalmazni a kúrát, vagy nagyobb dózis szükséges. :)


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Magas a nyomás a gyerekem szemében

Mit mondjak, itt dobtam hanyatt magam.

A gyerekorvos minden alkalommal stresszel ha találkozunk, hogy voltunk-e szemészeten, mert minden évben egyszer kötelező.

Naná hogy voltunk.

Tavaly is, és most pár hete is.

Már az is érdekes volt, mikor odaértünk és mondom a nőcinek a pultban hogy időpontunk van pont mostantól. Rám néz, aztán a csapatra, és közli, hogy csak fele annyi hely van beírva.

Tessék?

De direkt a férjem telefonált, aki még ezt a béna nyelvet is jól beszéli, mi az hogy nincs mindenkinek időpont, amikor mi így kértük?

Ennyi az összes melója, amiért fizut kap, és ez sem megy? Az eszem megáll.

Apukával egyezkedtek tovább.

Simán befértünk egyébként, nem is értem minek húzta az agyunkat, de mindegy.

Anya volt az önként jelentkező, aki minden gyerekkel bent volt. Apa addig próbálta eredeti állapotában tartani a várószobát. :)

Az öt évesem volt a gyerekek közül az utolsó.

Neki nem számokat mutatott, hanem ábrákat. (nem tudom ki rajzolta őket, de elég bénák voltak, még nekem is gúvadt a szemem némelyikre, pedig jól látok a doki szerint)

A gyerek mondja is szépen egymás után.

A legalsó sornál viszont elakadtunk.

Biztatja a doki is, én is, hogy mik lehetnek azok?

Kölök nem válaszol.

Doki izgul, mi lehet ez? Nem lát a gyerek rendesen.

Én mondom, hogy attól hogy nem mondja, nem jelenti azt hogy nem is látja. Semmilyen problémát nem vettem észre a szemével kapcsolatban. Ha nem látna jól, azért már kiszúrtam volna, nekem elhiheti.

Dokit nem érdekli amit mondok, itt komoly dologról van szó, vissza kell menni, mert ő jobban meg akarja nézni.

Rendben.

Talán 2 hetet kellett várnunk az időpontra? Nem emlékszem már.

Azzal kezdte a mamesz, hogy meg kell mérni a szemében a nyomást. Mi meg kérdeztük, hogy minek is?

Mert a doktor úr pupillatágító cseppet akar neki adni, ahhoz mindenképpen kell.

Legyen.

Megcsinálja, de húzgálja a száját nagyon, közli hogy nem kaphat cseppet, beszéljünk a doktorral.

Szemöldök szalad ám felfele. Baj van?

Ez a kedvencem: Majd az orvossal megbeszélik. Nem is leszel tőle sokkos.

Azt hittem sose hív be.

Mondja már hogy mi van az ég szerelmére.

„Jó” szokásom, hogy az összes info nélkül is hülyére tudom stresszelni magam!

Na, az van anyuka, apuka, hogy ennek a gyereknek nagyon magas a szemében a nyomás, ami hosszú távon zöld hályoghoz vezet!

Tessék? Mondja újra! Mi van a gyerekkel?

Ugye nem kell részletezni mit éreztem.

De! gyorsan mérjük még meg a szaruhártya vastagságot is, hátha jobb lesz az érték.

Csak gyorsan – gyorsan.

Fizetős, mivel a biztosítónk ezt nem állja.

Mondjuk hogy nem baj, csak haladjunk már. (remélem azért nem egy ló ára lesz)

Hát a vége az lett, hogy vastagabb a szaruhártyája is mint az átlag, (amit amúgy nem tudom hogy mit jelent) de még így is rossz az eredmény.

A felső határérték ugyanis 20, neki meg 28.

A vastagabb szaruhártya ugyan kompenzál, de így is 25, ami még mindig nagyon magas.

Azt mondja mivel most délután néztük, legközelebb majd reggel menjünk.

Na de hol van még szeptember?Akkorra adtak időpontot.

Naná, hogy amint hazaértünk, nekifeszültem valami infót keresni, hogy mi van ilyenkor. Nem lettem boldogabb.

Elméletileg a negyven fölöttieket érinti, cukorbaj, magas vérnyomás miatt alakulhat ki, vagy lehet veleszületett szűkület is.

Problémától függően tudják kezelni, és ha időben kiderül, még meg se vakul a gyerek!

Persze semmilyen tünete nincsen, nehogy véletlen észre lehessen venni.

Szuper.

Nem akarom részletezni hogy mennyi ideget ettem idáig. Alig aludtam mostanában emiatt.

Örülök hogy kiderült még most, mérges vagyok hogy mért pont az én fiam, akinek a létező leggyönyörűbb szemei vannak a világon, és egy dologban vagyok csak biztos, hogy mindent megteszünk érte hogy rendben legyen a szeme.

Mást nem tudunk tenni.

Majd írom a többit is, hogy mire jutottunk.


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Bridgette

blogavatar

Gyerekekről, felnőttekről, nagycsaládról, mindennapokról Németországból, őszintén! Meg arról, ami éppen eszembe jut.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek