Új Istent imádunk!

Sajnos igen. Pedig nem Isten, csak egy eszköz. Vagy lehet hogy ezt nem tudja mindenki? És vajon hogyan és miért jutottunk idáig? Én sem tudom a választ. De ha tudnám, vajon mi változna tőle?

Előtte fel sem tűnt. Sokáig nem foglalkoztatott a dolog és soha nem tekintettem rá másként, mint ami. Egy darab papír! Csak amikor az exemmel annak idején összeköltöztünk.

Előtte sem volt teljesen normális csóró, de ami utána jött…. Az volt a legkedvencebb elfoglaltsága, hogy a szekrény előtt állva, oda – vissza számolta a PÉNZT! Más bélyeget gyűjt, rajzol, fest, esetleg horgászik, vagy mit tudom én…. Ő nem. Ő csak állt csillogó szemekkel és számolgatta a lóvét. Teljesen bele volt zizzenve szegény. Bármit és bárkit eladott volna, csakhogy még több legyen. Engem is! Egyébként elképesztő módon tud spórolni, ha valaki szeretné, tőle aztán meg lehet tanulni! :) Emlékszem gyereket sem akart, mert az aztán „rengeteg pénzbe kerül és semmi haszna nincsen!” Az volt az a pillanat, amikor hirtelen felszáll a köd és úgy látod a párod, ahogy előtte nem. És jön a kérdés, hogy ki a frász ez és mit keresek mellette? Szakítottam vele. Bár sokkal hamarabb kellett volna! Pedig megvolt a lakás felújítva, volt pénz is és éppen autót akart venni. Rajtam múlt hogy maradok-e? De nekem más volt fontos. Én arra vágytam hogy szeressenek, hogy én is értékes legyek valakinek, hogy valaki azt mondja egyszer a nyakamba csimpaszkodva hogy – ANYA! Nekem szeretet, szerelem nélkül nem ment. Én már csak ilyen maradi vagyok!

Ennek már több mint tizenöt éve. Azóta sokat változott a világ. És úgy tűnik nekem, hogy a hülyeség sajnos ragadós. Egyre inkább ez a fajta őrület, mánia, keríti hatalmába az embereket. Ez az, amiből soha, semennyi nem elég. Ha sok van, még több kell! Ha a pénzről van szó, nincsenek barátok, nincs rokon, család, eltűnnek az emberi értékek, csak a görcsös mindenáron többet akarás marad! Mindig mindenből az újabb, a nagyobb, ha nagy van akkor még nagyobb kell. Még drágább, még márkásabb, még menőbb, amivel lehet villogni, amivel ki lehet tűnni a tömegből. Jól megmutatni a szomszédnak, a rokonoknak, mindenkinek. No meg persze ki lehet posztolni hogy minél többen lássák, hogy erre is futja! És ezért sajnos sokan, sok mindent adnak fel. Néha saját magukat is. Tetszik, amikor a tatika megjelenik az oldalán a kis 20 éves barinővel. Persze „tiszta szerelem” az övék. Mi más lenne? A pénzes zsák vett magának egy állandó szoba prostit, állati sok pénzért. A nők pedig nem is szégyenlik, mert van az a pénz….. Nem kell a rendes, a kedves, aki tiszta szívből szeret és bármit megtenne érted, mert vékony a bukszája, béna a kocsija. Ha van egyáltalán autó a feneke alatt.

És természetesen már a gyerekek is ezt látják, ebben nőnek fel. Már az oviban sem lehet gagyi cuccban homokozni, meg a sárban hemperegni, mert az gáz. Na de kinek? Mert a gyereket ez pont nem érdekli, csak az ostoba szülőket! Viszont a kicsik hallják otthon, amikor a „csóró” cuccos kis pajtásról beszélget anya meg apa. Amit másnap azonnal el is mesél az óvónéninek.

Ahogy nőnek a gyerekek, úgy nőnek az igények is. Nem elég drága, márkás a cipő, a nadrág, a kabát meg végképp. Meg kell venni, még ha kajára nem is marad, mert kinézik a többiek az osztályból. Nem elég okos a telefon sem, mindig másik kell, még akkor is ha tök hülyék hozzá, mert ha előkerül a zsebből és meglátja valaki hogy nem a legújabb, megint égés van. Minden és mindenki lecserélhető! Nincs olyan hogy azért veszem fel, mert kényelmes és szeretem, jól áll rajtam és passzol hozzám. Azért kell megvenni, hordani, mert trendi. Még akkor is, ha nem áll jól és utálom.

Nem számít ki milyen alpári, vagy otromba, esetleg buta mint a tök és nem ért semmihez, ha sok pénze van, rögtön menő lesz. Főleg ha még a tv-ben is mutatták. Az sem baj ha csak véletlen szaladt bele a képbe. Azonnal lepik mint a legyek a sz.rt. Körbezümmögik, reménykedve egy – két kóbor morzsában. Mindenki körülötte sündörög, népszerű lesz, jön a popsinyalás, meg a rajongó libasereg. Mert minél vastagabb a buksza, annál szebb lesz az illető a csajok körében is, még akkor is, ha ronda mint a bűn! A nők sem maradnak ki a buliból azért. Ha semmi mást nem tud villantani, akkor kipakolja magát. Van aki beéri egy rakás nyálcsorgatós pasival is. A lényeg hogy meglegyen a napi lájk mennyiség, amitől elképesztő nagy valakinek képzelheti magát. Mindig jókat mosolygok, amikor azt látom, hogy az emberek képesek az ilyen illetőknek még a lába nyomát is fényesre nyalni, mert azt hiszik, ha jól hízelegnek, majd nekik is jut a pénzéből. De ha minden s.ggnyalónak osztanának belőle, nekik mi maradna?

Bármerre nézel, ezt látod. Minden erről szól. Legyen sok, még több. Meg azt, hogy aki a zsíros bödön közelébe kerül, előbb, vagy utóbb, de belenyúl! Tövig.

Sajnos most már mindennek ára van. Mindenen ott az ár címke.

De jó ez így? Tényleg megéri? Vajon akinek olyan sok van, boldogabb tőle? Tudja élvezni, vagy állandóan azon retteg, hogy mi lesz ha elfogy, vagy elveszíti? És vajon ezek az emberek mennyire gondolkodnak előre? Ha mindent ez alá rendelnek, vajon eszükbe jut néha, hogy mi lesz velük 10 – 20 év múlva? Lesz-e valaki, akit érdekel a sorsuk? Lesz aki tiszta szeretetből marad mellettük? Vagy csak fizetésért? Törődnek-e a gyerekeikkel, a családjukkal igazán, őszintén? Vagy csak addig, amíg szétosztják a zsebpénzt? Szeretetet, családot és barátokat nem lehet venni! És mindegy mennyit "gereblyézett" össze valaki, a legvégén úgyis ugyanoda kerülünk mindannyian. Vagy így, vagy úgy. 

Minden ember más, mindenkinek más az értékrendje, ez nyilvánvaló. De szerintem átgázolni mindenkin azért hogy több legyen, nem éri meg.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 0
Tovább

A sziámi harcos hal

                                                Mint egy gyönyörű, tüzes, forró vérű senorita!

Nem éppen tegnapi, de egy elég vicces történet.

Azt már említettem, hogy vannak halaink. Arany halakkal kezdtük, egy egész kicsi akváriummal. Ahogy azok a halacskák feladták, úgy gondoltuk be is fejeztük, nem kell több. A gyerekek nagyon sajnálták őket, sokáig sírtak miattuk. Még rendes temetést is kellett tartani.

Addig-addig variáltunk rajta, hogy a végén mégiscsak meggondoltuk magunkat. Hiányzott nekem is. Már rosszul érzem magam, ha nincs ezer dolog amit takaríthatok…….

És ha már lesznek halaink, legyen nagyobb az akvárium is. Ne aprózzuk el. Mondjuk az elsőnél csak nagyobb lehet, mert az elég pici volt.

Apa intézte a motyót hozzá, mi meg az új lakótársakat válogattuk össze a gyerekekkel. Arra gondoltunk, legyen benne pár rák is. A férjemnek nagyon tetszettek. Elsőre csak ezekkel a kis méretű garnélákkal próbálkoztunk. Furcsálltam, mert valahogy egyre kevesebb rákunk volt. Nem értettem miért? A gyerekek mindig számolták és mindig elfogyott a létszám. Mire nagy nehezen rájöttünk, hogy ki tudnak mászni, mert a tetején, amiben a fénycső van, van két lyuk a vezetékeknek. Vissza is mentünk a boltba, hogy így jártunk, most mi legyen? Miért nem szóltak hogy ott el tudnak szökni a garnélák? Adtak másik rákot szó nélkül, mert ott vettük az akváriumot. Na de akkor már volt nagyobb méretű rákunk is, aki szintén kiszökött. Számomra rejtély hogy fért ki, de mindegy, megoldotta. Egy napig lakott nálunk. Reggel jött a nagyfiunk rémülten, hogy ott a rák, a másik szobában a szőnyeg közepén. Gyorsan ki kellett találni hogy mi legyen, hogyan oldjuk ezt meg, hogy ne tudjanak meglépni a lakóink. Végül sikerült. Beragasztottuk mindkét lyukat. Bár rákot inkább nem vettünk többet.

Mivel nem voltunk nagyon rutinosak, az elején volt nyűg vele rendesen. És a vicc az, hogy azt gondolod, hogy a boltban ahol vetted, értenek hozzá. Ha odamész, hogy mi a gondod, tudnak segíteni. Sosem jött be. Semmivel nem voltak előrébb nálunk. Mindig magunknak kellett utánajárni, kitapasztalni hogy mi működik és mi nem. A kék algától például alig bírtam megszabadulni. Minden löttyöt megvettünk amit mondott a srác, mindent úgy csináltam, mégis mindig visszajött. Végül berágtam és kifőztem a kavicsot, kifertőtlenítettem mindent. Utána nem volt vele gond. Ha tudtuk volna, nem is kellett volna ezerféle vegyszert vennünk.

Egy darabig egyébként elég szép kis csapat halunk volt. Szép színes guppik. Azt írták minden oldalon, hogy azokat kiirtani sem lehet. Hááááát, végül nem miattunk, hanem egy beteg hal miatt az összes beadta a kulcsot. Elismerték a boltban, hogy náluk volt a gond, más is jelezte már és ennyi. Azt fűzték még hozzá, hogy vegyünk másik fajtát. Ez egy csapat rézlazac lett. Nos, ők azóta is elvannak szépen.

Apa mondta később hogy mégis vegyünk rákot, de én nem akartam. Mind öngyilkos lett nálunk.

Tavaly voltunk abban az üzletben megint. Arra jártunk és úgy gondoltuk, ha már a környéken vagyunk, nézzük meg a halakat is. Apa meg is látott egy gyönyörű sziámi harcoshalat. Voltak többen is, de az az egy! A rózsaszíntől- a fehéren át, mindenféle színben pompáztak. De ez az egy, valami meseszép volt. Indigó kék, már majdnem fekete, egy kis ezüsttel, meg egy kevéske bordóval. Azt hittem, hogy a lányunk majd a pink halért fog könyörögni, de végül neki is az tetszett, ami nekünk. Meg is beszéltük, hogy akkor az indigót megvesszük. Erre megszólal egy fickó, hogy neki is az tetszik. Na, bakker! Szupi. Mondta apuka, hogy ha neki nagyon kell, vigye. Közben meg persze rosszul esett, mert akkor az egyszer volt csak ez a szépség. Előtte sosem láttunk itt ilyet. Kérdezte az eladó srác, hogy mi legyen? Mondtuk hogy nekünk a növények biztos, amit megbeszéltünk és ennyi. Másik hal nem kell. Vigye a pasi.

A növényt egyébként nem győzzük venni, mert szeretik lelegelni a kis rosszcsontok. Mindig elfogy a zöld a vízből.

Mi tovább nézelődtünk, nem is figyeltünk másra. A pasas eltűnt, az eladó gyerek meg intézte a dolgát. Szépen becsomagolt mindent. Érdekes, de itt nem csak műanyag zacskóba rakják a cuccot, hanem még papírba is. Mindegy hogy hal, vagy csak növény. Nem látod mi van benne. És mindent külön csomagolt a csávó. A zöldet is. Egyszer csak szólt, hogy kész van, bepakolt a bevásárló kocsinkba. Megköszöntük szépen és indultunk.

A nagylányunk, akkor kezdett keservesen sírni. Hogy neki márpedig kell az a hal! Mondtuk hogy mi is szerettük volna, de más is azt nézte ki, bukta a buli. Alkudozni meg nem álltunk le a fickóval. Elég szigorú szeme volt az úriembernek….. Mire a pénztárig értünk, már olyan hisztit nyomott a lányka, hogy bele is izzadt és lilult a feje. Meg nekünk is. A kasszához érve, szépen pakoljuk a cuccot a nőnek, az meg sorban üti befele. Még néztük is, hogy hogy lett ennyi a halas cucc? Valahogy több a zacskó. Erre mondja a csaj az összeget. Ki is kerekedett a szemünk.

- Mi a fene ez a sok? Alig vettünk valamit! - még mondja is apuka, hogy - milyen növényt választottunk már megint, hogy ilyen sokba kerül?

Kértük a csajt, hogy - mondja már mi kerül ennyibe?

Ő meg mutatja, hogy - a hal!

- Milyen hal? Nem is vettünk halat!

- Dehogynem, itt van.

Na, az már fura volt, nézzünk bele,- milyen hal az?

A sziámi harcos, amiért a lányunk már vagy fél órája ordít! Na de hogy került ide? Azt mondta a pasi, hogy neki kell. Nem értettük a dolgot.

Erre a nagylány megszólal - Most mit szívattok? Miért nem mondtátok hogy megvesszük a halat? Most teljesen feleslegesen hisztiztem idáig!?

- Igen! - Bár mi sem tudtuk, hogy mégis veszünk halat.

A végére lett a meglepi és a csajszikánk is elismerte, hogy nem kellett volna ekkora műsort előadni. Még ilyet, már megérte a cécót. Persze utána meg azért volt megsértődve, hogy feleslegesen strapálta magát. A férjem szerint igazi nő!

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 0
Tovább

Az olasz bácsi, a hisztérika és a pukkadt liba

               Szerintem a legideálisabb helyzet a bevásárlásra........ amikor szinte üres az egész!
 

Mindez egy helyen. Ráadásul egy időben……

Azt hiszem, én vagyok az egyetlen nő a földön, aki utál vásárolni. Apuka legnagyobb örömére. :) Pedig a csajok állítólag nagyon szeretnek shoppingolni. Nekem valahogy nem jön be. Még ha kevesen vannak, az valahogy elmegy. De ha tömeg van, meg lökdösődés, kiráz a hideg. Ezért nem ugrálok az össznépi összejövetelekért sem.

A bevásárlásnál „kedvencem” még a sorban állás. Amikor a nyakamba lihegnek, dörgölőznek, jó hangosan szipognak a fülembe, vagy a lábamnak tologatják a bevásárló kocsit. És hiába nézek hátra, vagy szólók, valahogy nem jut el az info az illető agyáig. Na ezek után jött ez a bevásárlás a lánykámmal.

Szombaton általában „szabadnapos” vagyok. Na azért annyira mégsem, hogy nagyon beleéljem magam. Olyankor apa-buli van a nagyoknak. Általában ketten maradunk a picivel itthon és házitündérkedünk. Mosunk, főzünk, takarítunk. Aznap ráfáztam, mert le kellett szaladjunk a boltba, mivel az ebédhez kellett pár apróság. Még jó hogy itt van egy percre tőlünk. De azt nem gondoltam, hogy ennyire rossz az időzítés. Ugyanis full-on volt emberrel. Itt egyébként vasárnap már csak benzinkút van nyitva, meg egy-két pékség délelőtt, szóval muszáj úgy intézni a dolgot, hogy hétfőig tuti ne vesszen éhen a család. Azt hittem, hogy a délelőtti tömeg már lement, a többiek meg még pont nem értek oda. Nagyon benéztem. Annyi ember volt, mintha ingyen osztanának valamit…..

A pici lányunkról tudni kell, hogy durván önálló és nagyon tudja mit akar! Mindig. Körülbelül öt hónapos kora óta nem aludt a babakocsiban és ha nem akarja, sehogy sem lehet beleültetni. Ő mindig menni akar. Mivel két dolog kellett a boltból, nem vittem még bevásárló kocsit sem. Egyébként is mindig kimászik, kár belerakni. Gyorsan megkerestük amit akartunk és irány a kassza. Mind a három üzemelt kivételesen és jó hosszú sorok kígyóztak mellette. Ó de jó! Már attól kirázott a hideg!

Előttem egy apuka állt a kislányával, totál tele pakolt kocsival. Mivel a pöttöm elég gyorsan elunta magát, kezdődött a műsorunk, hogy menni akar. Kértem szépen, hogy maradjon, mert nem tudok utána szaladni, sokan vannak, ne várjuk már végig többször a sort. Totál nem érdekelte. Előttem a pasi, hogy ne kelljen hallania, de még látni sem mit művelünk, inkább beállt a kocsija elé. Nem is feltételeztem hogy előre enged, sőt meg is lepődtem volna rajta, mert itt ez egyáltalán nem divat. Kivárom én a sort, nem gáz, csak igyekezzünk.

De elől a mamika állati szeretethiányos volt, vagy fél óráig hízelegtette a kasszás csajt, meg az összes cigit külön-külön levetette, a végén meg persze nem vett egyet sem. Nem haladtunk sehova. Az olasz bácsika, aki elméletileg mögöttünk állt, valahogy mellénk keveredett. Láttam hogy trükközik, direkt figyeltem. Na gondoltam eszedbe ne jusson, én is itt állok jó ideje, ő is várja ki amíg sorra kerül. A tata után egy pukkadt liba állt, aki nagyon haragudott mindenkire. Folyamatosan fintorgott még telefonálás közben is. Valamilyen szláv hangzású nyelven beszélt, de az országát nem tudom belőni. 

Közben a lányom meggondolta magát, kihúzta a kezét az enyémből és elszaladt. A sor végéről integetett, hogy: Bye-bye! Könyörögtem hogy jöjjön vissza, de nem érdekelte, elrohant. Örült a szabadságnak. Toporogtam még egy kicsit, reméltem hogy majd megijed egyedül és visszajön, de nem. Úgyhogy uzsgyi utána. Erre várt a kisöreg. Na, gondoltam szuper, ha elmegyek, a papa tuti beáll elém, akkor viszont nagyon mérges leszek. Szóltam neki, hogy mindjárt jövök, de nem reagált rá. A lányom a huszadik sorban pakolta át a hűtőt éppen. Gyorsan visszarámoltam és mivel nem akart jönni, kénytelen voltam felvenni.

Na, akkor kezdtük a hisztériát! Persze a téli kabátban amúgy sem egyszerű egy gyereket tartogatni, főleg ha még sikít és rugdalózik is, mert mindenáron menekülni akar. Ott már szakadt rólunk a víz, a nagy birkózásban. Vissza mentem a tati elé, akinek ez természetesen nem tetszett! Ott már úgy voltam vele, hogy panaszolja el akinek akarja, pont nem érdekel, csak az, hogy szabaduljunk innen. Nehezítő tényezőnek valaki kiborított egy egész doboz áfonyát végig a futószalag mellé a földre. Itt már egyáltalán nem akartam lerakni a lánykát, mert tudtam hogy vagy megette volna a földről, vagy direkt széttapossa mindet. Akkor már sikítva ordított a fülembe.

Erre odaáll elém a pukkadt telefonálós liba, hogy engedjem előre. Nem tudom miből gondolta hogy majd pont én fogom elém engedni? Tán nem látta szegénykém hogy mit küzdök a lányommal? Ránéztem és kínomban kiröhögtem. Bár akkor már inkább sírni lett volna kedvem. Ő ezen annyira megsértődött, hogy odavágta a cuccait az enyémekre és kiviharzott a boltból. Miért nem a pasit kérdezte meg előttem? Nem én voltam legelöl a sorban. Akkor sem lett volna kisegítve, ha azt mondom hogy ok.

Persze a pasi minket sem engedett előre rendületlenül, akkor már az sem érdekelt, csak hogy haladjunk valahova. Erre mire sorra kerültem nagy nehezen, egy banya, megkerülte a másik oldalon az egész kasszát és odatolta a cuccát, hogy neki csak az a kettő valamije van. Na és mit gondol, mi vajon mi a búbánatnak állunk ott sorban? Nekem is csak két dolog van! És még a kasszás tyúk is partner volt benne, nem zavarta hátra. Naná hogy ezen vérszemet kapva, jött egy másik is. Ott kiszaladt nekem is egy-két válogatott megjegyzés mellett, hogy: hahóóó mi is itt vagyunk ám. Én is vásárló vagyok! Persze nekik volt okuk megsértődni. Miből gondolja, hogy az ő ideje értékesebb mint a miénk?

Gondoltam hogy de jó ez a nap, le nem megyek még egyszer a boltba…….

Megint nem jött össze, mert délután szétnéztem és kiderült hogy hiányzik egy-két dolog, plusz a gyerkőcök is leadták a rendelést, muszáj lemennem. Kár volt!

De aznap is tanultam valamit megint. Dzsungel törvények uralkodnak lent a boltban. Mindig résen kell lenni!

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

A gyerekeink és a német nyelv

Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kisgyerekek tanulnak legkönnyebben idegen nyelvet. Állítólag azok a babák, akik már pici koruktól fogva hallanak más nyelveket is, később könnyebben tanulják azt. Ezt mi teszteltük, működik.

Mi a mai napig magyarul beszélünk itthon is, az utcán is. Nem fogjuk senki kedvéért azt játszani, hogy németek vagyunk. Ráadásul úgy vagyunk vele, hogy attól függetlenül hogy ide költöztünk, mi magyarok vagyunk, azok is maradunk, az anyanyelvünk magyar, tehát az a minimum, hogy a gyerekeink is kristálytisztán beszéljék a saját anyanyelvüket.

Hogy miért hangsúlyozom ezt ki? Mert több gyerekes családot ismerek itt, ahol ez nem alapkövetelmény. Sőt, ismerünk olyan magyar gyereket, aki alig tud magyarul és német akcentussal beszél! Egy másik családnál pedig, anyuka annyira örül hogy itt lehet, hogy szegénykém két év alatt elfelejtette a több mint 35 évig beszélt anyanyelvét és nincs olyan magyar mondata, amiben ne lenne minimum 3 német szó. Persze a gyerekeivel is ilyen fele-fele formában adja elő. Szerintem ez állati szánalmas. Érdekes viszont, hogy akik harminc - negyven éve élnek itt, mind tudja beszélni az anyanyelvét normálisan, akik most jöttek, azok meg elfelejtik 2 év alatt! Hogy lehet ez? :-) Ismerek olyan nénit, aki 4 nyelven beszél. A múltkor két órán keresztül pletykált velem és egy mondatában sem használt német szót. Pedig ő aztán mondhatná hogy: „Jajj, elfelejtettem hogy mondják ezt magyarul!” Persze ez nem csak a magyar családokra jellemző itt. Sőt, elég sok olyat tudunk, ahol csak a németet használják és a gyerekek nem beszélik a szüleik anyanyelvét. Volt aki teljesen le volt döbbenve, hogy milyen szigorú vagyok ezen a téren. Ezt meg én nem értem. Miért? Ha tökéletesen beszélném ezt a nyelvet is, akkor is magyarul beszélnék a gyerkőceimmel! Mert szerintem állati nagy lehetőség egy gyereknek, ha a saját szüleitől tanulhat meg egy -, vagy akár két nyelvet, például vegyes házasságoknál. És akkor még nem is számoltam hozzá az iskolai nyelvtanítást.

Nálunk most kezdődnek a gondok, a nagyobb gyerekekkel. Mert ők ugye a suliban végig, meg délutános elfoglaltságon, a barátoktól, csak németet hallanak. (Persze azt vagy ezer -féle akcentussal, a többi gyerektől.) Az egy napra nem kevés, ez tény. Nagyon gyorsan, ügyesen bele is rázódtak. Most már nagyon jól beszélik szerencsére. Én ezen soha nem aggódtam, tudtam hogy a gyerekek fognak leghamarabb megtanulni nálunk. Apa még mindig szokott a fiúktól segítséget kérni a nyelvtani dolgokhoz.

Mivel itt tanulták meg a betűket, itt tanultak meg írni, olvasni, abból a szempontból a német jobban is megy. De én mindig tanítottam és fogom is, őket a magyarra. Van otthonról ABC-nk, tanultuk együtt a betűket, vannak magyar könyveink, foglalkoztatók, még kötelező olvasmányokat is veszek nekik. És csinálunk néha tollbamondást. A legnagyobbnál látom hogy van értelme, ő már előrébb van vele, de a kicsiknél azért még van mit tanulni. Főleg az ékezetes betűk, meg a kétjegyű mássalhangzók adják fel a leckét nekik.

Például a hétvégi tollbamondásból egy-két gyöngyszem: testvér – teschtwer, vers – wersch. Csakhogy látszódjon miről beszélek. Igazából jól írták le, csak német betűkkel. :( Van hova fejlődniük.

Vagy amikor azon megy a harc, hogy magyarul beszéljenek itthon. Már a legkisebb fiú is beszél németül, pedig nem járt oviba sem. Sőt, a legkisebb is próbálkozik, pedig még csak két éves múlt. Hallja a tesóktól és nem akar kimaradni a buliból. De minden nap, körülbelül milliárdszor van elmondva nekik: „Légyszíves, magyarul beszéljetek itthon. Majd ha az már megy rendesen, mehet a német is!” Erre közlik velem, hogy az nehéz! Nekem meg lilul a fejem, hogy: Ne már!! Mi az hogy nehéz?? Ezt beszélted idáig!

Vagy amikor német logikával rakják össze a magyar mondatokat. Például: tudhatnánk látni anya……, vagy a dátumokkal, amikor azt mondják például, hogy: a harmadik márciuson lesz az a valami. Nem március harmadikán. Ezektől égnek áll a hajam! Mindig megbeszéljük, hogy hogyan kéne helyesen mondani, hogy mások is értsék mit akar. Mert ez így elég furán hangzik.

Meg utána jön a monológom, hogy attól hogy most itt vagyunk, nem jelenti azt hogy mindig itt fogunk élni. Ki tudja? Hogy nem valami jó irányba haladunk ezzel a migránsáradattal, most már itt is meg merik mondani és nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Javulni nem javult a helyzet eddig és ha már a németek is tüntetnek, akkor az már valami. Ha teljesen leromlik a helyzet, elmegyünk innen! Otthon hogy fognak beszélni a rokonokkal például? Vagy bárkivel ha hazamegyünk? A nagymama így is ki van borulva, mert otthon is németül beszélnek, ő meg nem érti. Mi lesz velük, ha Magyarországon kell majd suliba járniuk? Ki fogják őket röhögni az iskolában. A tanárok meg elszédülnek nyelvtan órán. Magyar gyerek beszéljen magyarul! Örüljenek hogy a világ egyik legnehezebb nyelvét tudják beszélni, nehogy már elfelejtsék. Stb., stb. Rojtosra beszélem a szám nekik állandóan. Olyankor persze bólogatnak, értik, igen, de ők amúgy sem akarnak hazamenni. Itt vannak a cimborák, a suli, meg a minden. Megértem én őket is, itt nőttek fel szinte.

Egyszer már mondtam nekik azt is, hogy beíratom az itteni magyar suliba a bandát. De az egész hetes iskola után, nehogy már még szombaton is azzal szívassam őket! Ráadásul, akik járnak meséltek róla, nem vagyunk lemaradva semmiről. Két hetente van csak, szombat délelőttönként. Egész évben, alig pár alkalom.

Úgyhogy az marad, hogy itthon, velem tanulják. De küzdünk ám rendesen. Én mellette, ők meg ellene.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm! 

 

 0
Tovább

Bridgette

blogavatar

Gyerekekről, felnőttekről, nagycsaládról, mindennapokról Németországból, őszintén! Meg arról, ami éppen eszembe jut.

Utolsó kommentek