A „Suli Németországban” folytatása.

Nos, mit mondjak, nem volt egy könnyű menet…….

Mint ahogy írtam, bekerült a gyerkőc egy olyan közegbe, ahol gyakorlatilag azt sem tudja mi van körülötte. És nem csak azért mert ez már nem az ovi….. Szerencsére, legalábbis akkor még azt hittük, a szimpibb tanárnőt kaptuk.

Sose ítélj elsőre!

Az első sulink egy szép világos, elég modern épület volt, minden osztályteremhez külön öltözővel. Itt az a szokás, hogy a gyerekeken papucs, vagy mamusz van bent a suliban, nem a cipőben vannak egész nap. De ennek olyan egyszerű oka van, hogy nem takarítanak naponta. Legtöbb helyen külsős takarítócégek dolgoznak, akik hetente egyszer, max. kétszer jönnek. :( Én örülök, hogy nem a cipőben izzad bent a lábuk, de takarítani azért illene sűrűbben….

Az első fél év elég nehéz volt, küzdöttünk a házival, a betűkkel. A számokat ismerte, az nem volt gond, de a többi…… megtanulták a betűket, de az olvasásnál már egészen máshogy kell mondani őket, néha ugyanazt a betűt többféleképpen is ejtik, szóval szegény nem tudta hogy most mi van? Csóró gyerek. És akkor még ott a helyesírás ugye. Semmit nem úgy írnak, ahogy mondják. Egy csomó betűt kell leírni feleslegesen. És a helyesírást nagyon szigorúan veszik. Ráadásul, amíg nem gondolta hogy jól megy a nyelv, nem akart megszólalni. Jó lett volna ha többet hallja a németet, vagy segít valaki a háziban. De a suliban elfelejtették mondani hogy van napközijük, esetleg a nyelv miatt maradhatna a gyerek, mi meg nem tudtuk, ezért nem is feszültünk rajta.

Félév után hívattak engem az igazgatóhoz. Ott volt az osztályfőnök is. Nyilván apával mentünk, azt hittük valami komoly baj van. Totál le voltam fehéredve.Erre közlik, hogy: a gyereknek tuti meg kell ismételnie az elsőt, mert nem beszéli a németet! 

Őszintén mondom nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek?

1. Fél évig észre sem vették? Ha igen, miért nem szóltak hamarabb?

2. Ott állt mellettem az IGAZGATÓNŐ amikor beírattam a legényt, még ő mondta hogy ne aggódjak, mert ez egy direkt ilyen suli, itt minden gyerkőc külföldi. Erre most pont ezzel szívatnak? Mondtuk hogy szó sem lehet róla. Ha nem halad sehova év végéig, majd visszatérünk rá. DE! még akkor sem mondta egyik sem a napközit. (erről majd egy másik posztban írok) Mivel itt a suli július végéig tart, nem is nagyon paráztunk rá. Bőven volt még időnk. Év végére szakadt át a gát a fiunknál, egyre bátrabban kezdett beszélni, még barátkozott is. Biztosak voltunk benne, hogy minden rendben lesz. A második osztályt már sokkal magabiztosabban kezdte. Mégis csak más, ha érted mit beszélnek körülötted!

Itt elsőben még nincsenek jegyek. Teszteket írnak, amit pontoznak. A ponthatárokat központilag határozzák meg. Elég szigorú, mert ha már két pont hiányzik, nem lehet egyes. Fura volt, mert itt egytől hatig osztályoznak és az egyes a legjobb! Német logika…. Másodikban félévtől kezdik a jegyeket adni a tesztekre. A bizonyítvány pedig egy darab A 4-es lap. És általánosban végig szöveges értékelés van. Harmadiktól odaírják minden tantárgy végére hogy megfelelt vagy nem és csak negyedik év végén kapnak jegyet is.

Másodikban aztán gyorsan feltűnt, hogy valami nem stimmel a kölökkel. Kérdezgettem mi a baj, de csak kitérő válaszokat adott. A Karácsonyi szünetben ültettem le, hogy akkor most szeretném hallani hogy mi van? Ki is derült. A tanárnő. Nagyon trágár módon beszélt és viselkedett vele és még néhány gyerekkel. A kölök annyira félt, hogy véresre csipkedte az ujjait. Félt reggel bemenni a terembe…. Azért az meredek nem? Egyszer bementem vele és láttam. Gyakorlatilag úgy sunnyogott be a padok alatt, nehogy észrevegye a csaj. Nem is értettem, mivel a fiunk pont egy csendes, nyugis, szófogadó legény. Szépen írt, tiszta volt a füzete, könyve, a házi feladatok mindig készen voltak, szóval passz.

Nem hagytuk annyiban. Többször is voltunk bent, próbáltunk vele kommunikálni, de nem volt benne partner. Akkor igazgatónő. Már terápiára küldte a gyerekorvos a fiunkat emiatt, szóval ez már nem az a kategória amit szó nélkül lehet hagyni.

Így sem volt egyszerű menet. A németek eleve kerülik a konfliktus helyzeteket. Vagy az van amit mondanak, vagy ha nem csinálod, inkább elszelelnek. A stressztől meg szó szerint rettegnek….

Több körben ültünk össze, rengetegszer beszéltünk. Mondtuk hogy ha nem jutunk közös nevezőre, rakják át a gyereket a másik osztályba. Azt mondták nem lehet a többi szülő miatt!? A végére még a tanárnő is szóba állt velünk. Meg volt sértődve, hogy nem hozzá mentünk először! De. Csak lepattintott! Végül sikerült amit akartunk, egészen normális lett a helyzet. Békén hagyta a fiunkat. Nem derült ki konkrétan hogy miért csinálta, mi volt a gondja, csak az, hogy sokan panaszkodtak rá, így az év végével a tanárnőt el is küldték. Állandó helyettes tanár lett belőle.

A második év végével mi is elköszöntünk, mivel másik városrészbe költöztünk. Egyedül az igazgatónőt sajnáltam, meg a napközit ami végül mégiscsak összejött. Az igazgatónő volt a második tanítónénije a gyereknek, elég sok órán volt velük. Ő legalább szerette a gyerekeket és tényleg próbált segíteni a fiunknak, meg nekünk is.

Az átiratkozás nem volt zökkenőmentes, de mire kezdődött a suli, minden sínen volt szerencsére. Ide már két gyereket kellett beíratni.

A többit majd legközelebb!

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!