Már annyira régi a történet, hogy néha el sem hiszem hogy igazi.

Épphogy betöltöttem a húszat. Már akkor tudtam, hogy ha bármit akarok az életemben, azt magamnak kell megteremtenem. A szüleim elváltak ugyanis (talán egyszer írok róla…). A lényeg, hogy a két vesztes a sztoriban a két gyerek volt. Én meg a tesóm. Az apám gyakorlatilag eltűnt az életemből, az anyám pedig az éppen aktuális pasira fogva lazán kirakott otthonról a suli vége után. Na de nem a szemembe mondta, tesómmal üzente.

A nagymamám fogadott be, meg a párja. Ha ők nem lettek volna…….

Még az akkori pasim is egy lúzer volt. Mint én. Nem sok olyan szerencsétlen van akit kivágnak otthonról. Elkezdtem keresgélni a lehetőségek után. Akkor jutott eszembe, hogy egy barinőm mesélte mindig, hogy van egy rokona, aki külföldön dolgozik és elég jól keres.

Gondoltam megpróbálom. Kinek hiányoznék itt a nagymamámon kívül? Segíteni sem fog senki. És milyen lehetőségeim lehetnek egy világvége kis tök faluban? Semmi.

Gyorsan el is kezdtem a szervezést. A lovagom persze totál be volt parázva és az apucikáját sajnálta nagyon, hogy otthon kell hagynia. Bakker………

Hihetetlen módon, de nagyon könnyen, gyorsan, olajozottan mentek a dolgok. Júniusban lettem majdnem hajléktalan és februárban már a reptéren álltunk.

Az apám vitt fel. Körülbelül százszor kértem meg rá.

Az utazás nagyon hosszú és fárasztó volt, plusz még soha nem repültem, a gyomrom nem bírta valami jól. De már nagyon éhes voltam, gondoltam az a kis saláta elég lesz, hátha nem jön vissza, erre abban meg hal volt, amit utálok. Kár volt megennem……

A lényeg, hogy odaértünk épségben.

Azt mondta itthon a srác, aki állítólag a melót intézte, hogy a reptéren fog várni egy magas,vékony, barna hajú, nagyfülű pasas. Háááát, mit mondjak, kb. minden férfi így nézet ki. Több órán keresztül lestük az emberünket. Idegemben már a szemöldököm is befontam, hogy hogy lehettem ekkora állat, hogy hittem egy vadidegen pasinak? Mégis mit fogunk itt csinálni tök egyedül ha nem jön értünk? Nem vagyok százas. Mire végre megérkezett ő. És még a személyleírás is passzolt.

A reptértől nem tudom pontosan hány kilométeren keresztül kellett DJ Bobo-t hallgatni, de túl sokáig! Ráadásul full hangerőn.

Akkor derült ki, hogy a melóból semmi nincsen leszervezve, még az sem hogy hol alszunk aznap éjjel? Az első magyar csajhoz vitt, aki eszébe jutott.

Persze szépen lekapcsoltak pénzzel a házigazdáink, azért, hogy ajtón belül alhattunk a földön. Ezen kívül, használhattuk a fürdőt, de kaja már semmi. Oldjuk meg. Szuper! Nem baj, amúgy sem bírtam enni egy darabig. Éjjel ráadásul akkora bogarak sétáltak felettünk a plafonon, mint egy papucs. Be se mertem csukni a szemem. Nagyon féltem. Mi lesz ha rám esik egy?

Az összes kint lévő fiatal magyart megismertük három hét alatt ugyanilyen felállásban, mire kaptunk egy szobát egy szlovák csapatnál. A páromon kívül, öt pasival laktam együtt. „Élmény volt a köbön!” Mindig lesték mikor öltözöm és állandóan rám nyitották az ajtót, amiben természetesen rossz volt a zár. Tiszta ovi! De végre lett meló. Az első pár hónapban nem is volt szabadnapom. Annyira kikészült a vállam, hogy nem tudtam aludni. De örültem, volt munka. A fiúm nem tudott egy mukkot sem a nyelvből, plusz még itthon a srác a nyakunkba varrt egy másik ilyen észlényt, szóval nekem kellett az ő melójukat is intézni. Mindig hozzám osztották őket a biztonság kedvéért. Nyelv nélkül tele voltak szabadnappal, olyankor lazultak a medence szélén.

A majdnem egy év alatt amit kint töltöttem, szinte minden igényem az önbecsülésemmel együtt húztam le a wc-n. Rengeteg munkát vállaltam. Néha két műszakban is dolgoztam. Délelőtt és éjszaka. Fizikailag és lelkileg is megviselt nagyon. De a meló mellett, mindig másokkal együtt élni sem éppen szupi-szuper.

Egyszer két zakkant libával laktunk együtt. Állandóan bulit tartottak és mindig kinyírták a légkondit, (füstölt) pedig akkora volt mint egy szekrény. Totál nem érdekelte őket hogy mi is ott lakunk, sose kérdeztek, vagy szóltak semmiről. Szerencsére nem tartott sokáig, leléptek. Utána meg mi léptünk le.

Épphogy beértünk reggel dolgozni, amikor a híradóban a két tornyot mutatták, ahogy füstöl. Nagyon megijedtem…… Pedig nagyon messze laktunk tőlük.

Utána kezdtünk el gondolkodni a hazautazásról.

Aztán menet közben még volt szó róla hogy másik városban maradunk barátokkal, de a pasim nem bírta az apukája nélkül. Én még szívesen maradtam volna. Nem jutsz el minden héten a világ másik felére. Gyönyörű ország egyébként és nagyon tiszta. Ráadásul a legszebb részén élhettünk. :)

Annyi mindent megnéztem volna még! Mindenki nagyon rendes, segítőkész volt, soha nem bántak velünk külföldiként.

Az idő már nem volt ilyen kegyes hozzánk. Pont a hurricane season-t fogtuk ki. Csak egy kisebb hurrikán jött nagyon közel, ami így is elég rémisztő volt, de szerencsére csak egy napig tartott. Ennek köszönhetően viszont, mondták hogy ne lepődjünk meg ha a medencében, autó alatt, vagy az ajtónk előtt találunk reggel egy aligátort! Ömlött az eső minden nap. Naná hogy mindig akkor, mire végeztünk a melóval. :( Néha annyira esett, hogy nem láttuk a közlekedési lámpát.

Összegezve: Meglett amiért kimentem. De a mostani eszemmel el sem indulnék. Ez tuti! Főleg nem ilyen szervezéssel. Állati mázli, hogy ép bőrrel megúsztam. A mai napig össze teszem a két kezem, hogy nem evett meg aligátor, sem cápa, nem csípett meg mérges pók, vagy mart meg kígyó. Nem lőttek le, vagy raboltak ki, vagy el. Lehetett hallani durva sztorikat azért….. És még ki is fizettek. Legalábbis a legnagyobb részét. Hatalmas élmény volt, örülök hogy átélhettem. :)

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!