szerencsesprint

Vajon tényleg elég ennyi is hozzá? Csak hinnem kell?

Nem tudom, ebben én is kezdő vagyok.

Nem emlékszem pontosan a napra amikor a legelsőt találtam.

Arra viszont igen, hogy a legnagyobbal voltam pocakos. Sétálgattunk valahol, élveztem a napsütést, meg küzdöttem a hajammal, mert állatira fújt a szél. Megbotlottam, de szerencsére nem estem el. És ahogy lenéztem, ott volt. Azt hittem rosszul látok. És tényleg az volt. Szép, egészséges négylevelű lóhere. Sose láttam előtte igazit.

Nyilván tudtam én is hogy a babona szerint szerencsét hoz, csak nem igazán hittem benne. Mindenféle babonában nem hiszek most sem. Sőt.

Mint például a fekete macskás. Nekünk volt több kormos macskánk is. Semmi különös, olyanok voltak mint bármelyik cica. Viszont az utcában élő más nemzetiségű család, állatira parázott tőlük! Ez akkor derült ki, mikor hazafele igyekeztem a kiscicuval. Kint állt a kapuban a mami. Kérdezte mi van a dobozban? Én meg megmutattam. Annyira megijedt szegény….. nem tudtam hogy félnek tőle. Azt mondta haza ne vigyem, mert a fekete macska a sátán. Akkor még azt sem tudtam, hogy én vagyok az. Anyósom csak később árulta el nekem. :) :) („Anyóska megmondta” című írásból megtudod miért)

Viszont arra gondoltam, ha már találtam azt a lóherét, ki kell próbálnom hogy működik -e!

És láss csodát, simán nyertem a sorsjegyen. Nem volt durva összeg, pár ezer forint, de nagyon örültem. Sose nyertem előtte semmit. Onnantól én is a fanatikusok táborát erősítettem.

Igazi babona – liba lettem. Szépen kipréselve ráragasztottam egy kis papírra és a pénztárcámban hurcoltam mindig.

Egészen addig, amíg be nem törtek hozzánk egy hajnalban (amikor mi otthon aludtunk) és el nem vitték a pénztárcámmal, iratainkkal, meg minden egyéb mozdítható értékünkkel együtt.

A nagymamám, aki egyébként világ életében full negatív volt, még be is szólt, hogy frankón szerencsét hozott a lóherém. Ja. Csak nem nekem. Milyen jó hogy a pénztárcámban volt, így a betörőknek lett mázlija! Mert természetesen nem lettek meg soha.

Persze addigra már több négylevelűm is volt, de őszintén mondom, nagyot csalódtam az egészben. Erre megkaptam másoktól hogy rosszul állok hozzá. Nézzem a pozitív oldalát a dolognak! Tessék? Hol lehet ebben bármi pozitívat találni?

Viszont bármerre mentem, mindig az utamba akadt egy – két négylevelű. Úgy voltam vele, ha már ennyire ragaszkodnak hozzám, legyen. Mindig hazavittem mindet.

Szépen szaporodtak a fiókban.( Nem raktam többet a pénztárcámba!) Mikor kinőtték a fiókot, kiraktam a falra.

Azóta nem is tudom, talán hobbi is lett belőle. Nyitott szemmel járok és szinte mindig találok eggyet, kettőt. ( titok: de ha találtál eggyet, legtöbbször van mellette másik is :) )

Ez persze nem azt jelenti hogy nagyítóval hason kúszva fésülök át minden füves részt ahol lóherék nőnek. Csak én a lábam elé is nézek. Ennyi.

És ha belegondolok, általában jól alakultak a dolgaink. Bár azért szoktak kétségeim támadni, például mikor a férjem törött állkapoccsal jött haza a fogdokitól. (olvasd el az erről szóló posztokat a részletekért)

A gyerkőcök voltak édesek, amikor az utcán találtunk egy nemesített négylevelűt. (amiről képet a facebook oldalamon találsz) Egy picike kis hagyma volt, egy darab levéllel. Egy nénike gyomlálta a virágoskertjét és mikor összeszedte a szemetét, elszórta a járdán. Mire mi visszafele jöttünk, már a néni sem volt sehol. A kicsik mondták hogy haza kell hozni, meg kell menteni szegényt. Legyen. Elfér az erkélyen.

Ott örvendeztek, hogy: anyaaa, most már itt a szerencsénk! :) Kis cukikák. Ők biztosak benne hogy innentől kezdve nagyon szerencsések vagyunk. ;)

Azóta szépen nő, már öt levele is volt. Bízunk benne, hogy jövőre többen lesznek. Csak kibírja a telet.

Egyébként ha engem kérdeztek, teljesen mindegy hogy valaki mire fogja hogy az szerencsét hoz. Csak az a lényeg, hogy elhiszi hogy működik.

Nekem volt már szerencse bugyim, zoknim, felsőm, táskám, meg akármicsodácskám is. Mindig működött. Mert ráfogtam hogy attól lesz szerencsém. Nyilván nem a zokni miatt, hanem mert elhittem hogy sikerül.

Van aki az univerzumban bízik, más Istenben, meg a saját vallásában. Van aki csak saját magában. Megint mások a hála erejében, a pozitív gondolkodásban vagy a lópatkóban, esetleg a kéményseprőben. Kinek mi a szimpi. Pont nemrég láttam a babonákról egy filmet. Nem is emlékszem pontosan, talán a „Babonáink eredete” volt a címe? Mindig is voltak babonák. Az embereknek kell valami, amitől várhatják a csodát. Érdekes film egyébként, nekem tetszett.

A kedvenc történetem a babonákkal : a nagymamám mindig rám szól hogy pénteken nem szabad mosni. Mindig nevettem ezen, erre ő újra és újra elmeséli, hogy: Jóska bácsiba belecsapott a villám, mert pénteken mosott ruha volt rajta. Az persze nem játszik, hogy egy nagy kaszát cipelt a vállán…. A ruha miatt volt és kész. Hogyne. :)

Nekem most a négylevelű lóheréim a kis szerencsehozóim. Kint vannak a falon most is, hogy mindig lássam és mindig emlékezzem rá. Nemrégiben egy négylevelűs gyűrű is csatlakozott a csapathoz erősítésnek. Az én kis „drágaszágom”.

Van aki szerint azért vagyok szerencsés, mert találtam őket. :) Mert ő soha életében nem talált eggyet sem.

Az élethez egyébként kell hogy tudd, hogy elhidd, neked is sikerül. Mindegy mire fogod rá, csak bízz benne hogy segít.


Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!