Többször is emlegettem már az itteni gyerekorvosunkat. Például a lepkehimlős posztokban. És az is igaz, hogy mióta itt élünk, hallottam már elég meredek dolgokat itt orvosok szájából, de ettől most, még a fiamnak is majdnem kicsúszott a visítva röhögés!

Talán két hete voltunk a dokinál a legkisebb lánykával. Még jó hogy időpontunk volt, amire eleve két hónapot vártunk megint, de nem úsztuk meg sorban állás nélkül. A nőci is „imádja”, mire bejutunk, szétszedi a várót. Kötelező megjelenés volt, lecentizték, megmérték minden irányból, meg körülbelül ezer kérdésre kellett válaszolni a fejlődésével kapcsolatban. Mire odaért a doki, mert ezeket persze az asszisztens csajszikák csinálják, annyira felhúzta magát a kicsi, hogy full pötty lett az arca. Utálja a pasast, mert állandóan „bántja” valamivel. Sőt, akkor is ordít, ha a tesókat vizsgálja. És még mindig küzdünk a kiütésekkel sajnos. Gondoltam nem is baj, legalább látja a doki is a „lepkehimlőnket”, ami már fél éve tart lassan. Ahogy belépett az ajtón a doktor bácsi, a pici azonnal kezdte is az üvöltést. De érdekes módon, most mire körbetapogatta a lánykát, egész jól összebarátkoztak. Megmutattuk a pöttyöket is, amire közölte hogy érzékeny a bőre. Eddig ez a századik variáció, amit ugyanarra a tünetre hallottunk. És akkor találd ki hogy most mi van, kinek van igaza……. Nagy nehezen végeztünk, irány haza.

Másnap reggel észrevettem, persze mikor a gyerekek már elmentek a suliba, hogy a legnagyobbam itthon felejtette a kulacsát, meg a kajáját. Ebben az a vicc, hogy aznap órarend szerint hosszú napja van és csak délután negyed négykor végez. Na, anya a hős, nem hagyja hogy a gyerek éhezzen, irány a sulihoz. Pont szünetük volt, rohanni kellett, hogy elérjük. Szakadt rólam a víz, lezsibbadtak a lábaim, alig volt levegőm mire odaértünk. A kölök meg fapofával elveszi a cuccot és ballag tovább. Szívesen! Én is imádlak kisfiam! Örülök hogy elhozhattam utánad! Én itt töröm magam, ez a gyerek meg így viselkedik velem?? Na, erről majd elbeszélgetünk otthon kiskoma! Ami hamarabb jött el mint gondoltam, mert aznap egy órakor végzett. Elmaradtak az utolsó órák. :) Ez tipikusan a szívassuk anyát napok egyike volt! És még utána jött a java! Megbeszéltük a szitut, bocsánatot kért amiért undok volt, nagyon köszöni hogy elvittem a tízórait. Meg mellé közölte hogy baj van, fáj a cicije. Ezt nem hiszem el! Mi történt? Nem tudja. Akkor mutasd meg. Az ilyenektől azért erősen frászt tudok kapni. Csomó volt benne. Mindkettőben.

Pici babáknál már láttam ilyet, de kamaszodó gyerekem még nem volt, úgyhogy csak reméltem hogy valami hormonzavar lehet. De, mivel nyavalyog egy ideje hogy fáj a feje is, inkább lássa orvos! Főleg hogy manapság ezek a tünetek nem sok jót ígérnek. Na meg persze ekkora bandával elindulni bárhova….. Azért itt már füstölt a fejem, mert ha hamarabb szól, jöhetett volna velünk előtte nap! Ott voltunk fél délután. Na mindegy, ez van!

A pici lányom megint élvezte a várót, én még jobban, mert épp csak két órát ültünk kint, meg még felet bent, mire jött a doki. Sikerült össze kötni a bajuszt a pultban a csajokkal, mert a pöttöm lányom nem volt hajlandó bent a váróban megmaradni, a pult előtt sétált, ami iszonyúan irritálta a libákat és elég hangosan adták a tudtomra hogy menjünk be. Én meg kínomban csak vicsorogni bírtam már. Ha egyszer nem marad meg bent?! Mit csináljak vele, ha üvölt hogy ki akar menni? Én is utálok annyit várni, nemhogy egy ekkora gyerek?

Mert időközben jött egy kislány, akinek vérzett az arca. Elvette az enyémtől az összes játékot, plusz a véres papírjával frankón letörölgetett mindent. Ennyit a higiéniáról. Felbosszantotta a lánykámat, aki ezért inkább kiment. Hiába szóltunk rá a nagylányra hogy engedje játszani. Helyette inkább visszabeszélt. Az anyja meg csak pislogott. Félig le volt csúszva a gyerek nadrágja, de nem zavarta, úgy ült le. Még a csizmáját is levette. Mondták is a gyerekeim, hogy nem csodálkoznak hogy valaki kimarta az arcát……. Aki bent várt velünk, már mindenki rosszul volt tőlük.

Láttam már itt gusztustalan dolgokat, nagy vonalakban írtam is róla, de még mindig meg tudnak lepni. Ezért is viszketek ha sokat kell várni kint.

Nagy nehezen sorra kerültünk, az orvosunk megvizsgálta a legényt. A csomókra a hormonzavart mondta. Őt is lemérték, mondta is hogy rengeteget nőtt, figyeljünk a vitaminokra, ásványi anyagokra. Ezt én is észrevettem, mivel minden ruháját kinőtte.

És akkor jött a fejfájós történet…. Mondja a kölök, hogy az orra felső része, meg a szemöldöke környéke sűrűn fájdogál, bizsereg, viszket. Nem is tudja pontosan, de rossz, zavaró érzés. Mondja az orvos, hogy elektromos fogkefe! Azért van ez, mert olyan fogkefét használ. A gyerek néz rá, hogy tuti nem, mert napközben, össze-vissza szokta érezni. Akkor nő a szemöldöke! Attól van. Vissza is kérdeztünk hogy: Tessék?! :) :) Ő meg mondja megint, hogy a szemöldöke miatt van. Na ott már elég nehezen tartottuk vissza a röhögést. Megköszöntük szépen, a doki rohant is tovább, mi meg csak néztünk ám, hogy megint megérte eljönni, most is tanultunk valamit. Itthon ugye elmeséltük apának is hogy milyen diagnózist kaptunk. Mit mondjak, ő is nézett hülyén hogy : Mi van? Ezt mondta egy orvos?

Na de amikor már egy gyerek is zakkantnak nézi…….. az már tényleg gáz! Nem is tudom hogy sírjak, vagy nevessek? És az egészben az a szép, hogy azok közül akikhez jártunk eddig, még ő a legelfogadhatóbb! Pedig ha mindet összeszámolom, pont az ötödik. Ebben van helyettes orvos, meg költözés miatt váltás is.

Én nem vagyok orvos, ez tény. Szerintem már nem is leszek. Méghozzá azért, mert nem bírom a vért! De amiket itt tapasztaltunk idáig, egész nyugodtan nyithatnánk mi is egy praxist. Ennél hülyébb én sem vagyok hozzá.

Kövess a facebook-on (Bridgette) ahol a posztok mellett extrákat is találsz. Ha tetszenek a képek, bejegyzések, nyomj egy like-ot. ;)

Köszönöm!